Ferenc pápa fiatal ortodox papokat fogadott: Testvérekként zarándokolunk az egység felé

Ferenc pápa – 2022. június 4., szombat | 16:50

„Pünkösd közelgő ünnepe arról beszél nekünk, hogy az egység ajándék, harmónia, úton levés, küldetés.” Ferenc pápa egy húszfős, fiatal keleti ortodox papokból és szerzetesekből álló csoporttal találkozott a Vatikánban június 3-án. Köszönetet mondott nekik, amiért a szeretet és a remény magvait hintik el az erőszak és konfliktusok által sújtott térségekben.

Ferenc pápa nagy szeretettel üdvözölte a Rómába érkezett, különböző keleti ortodox egyházakhoz tartozó ifjú papokat és szerzeteseket. Beszédében négy gondolatot bízott rájuk az egységgel kapcsolatban.

Az első, hogy az egység ajándék, mely felülről érkezik. Persze imádkozni és dolgozni kell azért, hogy elérjük – fejtette ki. – Mindazonáltal az egység elérése nem elsősorban földi, hanem égi gyümölcs, vagyis nem saját munkánk, erőfeszítéseink és megállapodásaink eredménye, hanem a Szentlélek működéséé. Ezért meg kell nyitnunk bizalommal szívünket előtte, hogy a teljes szeretetközösség útján vezessen minket.

Az egység harmóniát jelent, erről tanúskodik a pánortodox küldöttség vatikáni jelenléte. Ferenc pápa kifejtette, az egység nem egyformaság és nem is kompromisszumok vagy törékeny diplomáciai egyensúly gyümölcse. Az egység a Szentlélek által sugallt karizmák különbözőségének összhangja. A Lélek ugyanis szeret a sokszínűségre és az egységre is ihletni, ahogy pünkösdkor is, amikor a különböző nyelveket nem redukálta le egyetlen egyre, hanem sokféleségükben harmonizálta őket.

Pünkösd ünnepe arra is tanít, hogy az egység úton levés, zarándoklat, amit nem íróasztalnál érünk el, hanem a Lélek által indított hívek zarándoklása révén. Útközben történik, lépésről lépésre növekszik az osztozás révén, annak révén, hogy nyitottak vagyunk elfogadni az út örömeit és fáradalmait, a meglepetéseket, melyek az út során születnek – hangsúlyozta a Szentatya.

Végül az egység és a hithirdetés kapcsolatáról szólt az ortodox papokból és szerzetesekből álló delegációnak. „Ez a küldetésért megvalósuló egység – mutatott rá –, hiszen Jézus azért imádkozott, hogy mindnyájan egyek legyenek, hogy a világ higgyen. Pünkösdkor az egyház missziósnak született, és ma is az, mivel a világ arra vár, hogy megismerje az evangéliumot. Nekünk pedig tanúságot kell tennünk róla a többiekkel együtt, nem pedig egymás ellen vagy egymástól távol.”

Ferenc pápa itt utalt azokra az ortodox hívekre, akik vérükkel pecsételték meg Krisztus iránti hitüket. „Köszönet a szeretet és a remény magvaiért, amelyeket a feltámadt Krisztus nevében hintettek el a gyakran már elfeledett erőszaktól és konfliktusoktól sújtott térségekben. Krisztus az iránytűnk, akit a teljes egység felé vezető úton kell követnünk.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria