Ferenc pápa fogadta az olasz közúti és vasúti rendőrség munkatársait

Ferenc pápa – 2017. november 21., kedd | 11:32

Ferenc pápa november 20-án találkozott a Vatikánban az olasz közúti és vasúti rendőrség központi igazgatóságának vezetőivel és alkalmazottaival. Elismeréssel és hálával szólt munkájukról és buzdította őket, hogy folytassák szolgálatukat az egyre összetettebb és felgyorsult világban.

A közúti és a vasúti rendőrség által végzett munkát gyakran nem ismerik el megfelelően, pedig komoly kötelességtudatot igényel, valamint az ember és a közjó szolgálatában áll – mondta Ferenc pápa a rendfenntartó szerv tagjainak. – Elsődleges fontosságú és nélkülözhetetlen a hatékony és biztonságos közlekedés egy olyan társadalom számára, amely lépést kíván tartani a fejlődéssel és biztosítani akarja tagjai jólétét.

A pápa utalt az úthálózat hiányosságaira és arra, hogy szükség van a modernizációra és a biztonságra irányuló befektetésekre. Felhívta a figyelmet a felelősségérzet hiányára, ami sok autóvezetőt jellemez. Gyakran nem veszik észre többek között a mobiltelefon helytelen használatából is fakadó figyelmetlenségük vagy szabálytalanságaik súlyos következményeit. A biztonság növeléséhez nem elegendőek a szankciók. Nevelésre van szükség, amely nagyobb felelősségtudatot alakít ki az emberekben a mellettük utazók iránt.

A Szentatya buzdította a közúti és a vasúti rendőrség munkatársait, hogy nagy felkészültséggel végezzék munkájukat és ne éljenek vissza a hatalmukkal, ezáltal az emberség egy magasabb szintjét valósítsák meg. Fontos, hogy az erő használata sose korcsosuljon erőszakká. Nagy bölcsességre és önkontrollra van szükség, különösen akkor, amikor a rendőrre bizalmatlansággal tekintenek, mintha ellenség lenne. Ferenc pápa egy irgalmas stílus alkalmazását javasolta, ami nem a gyengeség jele és nem is az erő felhasználásának elutasítása. Az irgalmasság azt jelenti, hogy a bűnöst nem azonosítjuk a bűnnel, amit elkövetett, ezáltal további kárt okozva neki és bosszúvágyat keltve benne.

A pápa végül felidézte Mihály arkangyal, a közúti és a vasúti rendőrség védőszentjének alakját és a jó és a gonosz között folyó örökös küzdelemről beszélt. Ez hittől függetlenül mindenkit arra ösztönöz, hogy felelősséget vállaljon és fellépjen az önzés, az igazságtalanság és a közöny ellen.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria