Ferenc pápa fogadta a konstantinápolyi patriarchátus küldöttségét

Ferenc pápa – 2018. június 28., csütörtök | 16:45

Ferenc pápa június 28-án fogadta a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus delegációját, mely Szent Péter és Pál ünnepe alkalmából érkezett a Vatikánba.

Immár hagyománnyá vált, hogy Szent Péter és Szent Pál ünnepére, június 29-re a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus delegációt küld a vatikáni ünnepi szertartásra. Az ortodoxok kiemelkedő liturgikus ünnepén, Szent András napján, november 30-án pedig szentszéki küldöttség látogat a konstantinápolyi patriarchátus szertartásaira.

A háromtagú delegációt Job, Telmessos érseke, a katolikus és ortodox egyház közötti teológiai párbeszédért felelős nemzetközi vegyesbizottság társelnöke vezeti. Június 27-én, szerdán megbeszéléseket folytattak a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsánál. Csütörtökön délelőtt Ferenc pápa fogadta őket, délután részt vettek a bíborosi konzisztóriumon. 29-én, pénteken pedig részt vesznek az ünnepélyes pápai szentmisén.

Ferenc pápa hozzájuk intézett beszédében rámutatott azokra a közös elvekre és cselekvési lehetőségekre, melyek mentén a katolikusok és ortodoxok közösen kiállhatnak az emberi személy méltóságáért, a keresztény értékekért. A Szentatya felhívta a figyelmet a katolikus és az ortodox egyház közös gyökereire. Az apostolok emlékezetén, tanításain és tanúságtételén túl tudatosítani kell magunkban közös küldetésünket az evangélium szolgálatára, hogy egy új, Isten felé irányuló emberiséget neveljünk – fogalmazott a pápa. Sok, hagyományosan kereszténynek mondott társadalomban elhalványul a keresztény hit, melynek már nincs befolyása az egyéni és közösségi döntésekre. Az emberi méltóság megvetése, a pénz bálványozása, az erőszak elterjedése, a tudomány és a technika túlértékelése, továbbá a természeti erőforrások meggondolatlan kihasználása csupán tünetek, melyek azt jelzik, hogy tragikus valóságban élünk, amibe nem szabad beletörődnünk.

Ferenc pápa idézett Bartholomaiosz pátriárka beszédéből, melyet legutóbbi, római látogatásakor mondott a Centesimus Annus Pro Pontifice alapítvány Új irányelvek és életstílusok a digitális korban című nemzetközi konferenciáján. „Elfogadhatatlan, hogy az alternatív fejlődési formákat, valamint a társadalmi szolidaritás és igazságosság erejét figyelmen kívül hagyják és rágalmazzák. Egyházaink új lehetőségeket dolgozhatnak ki a világ átalakítására. Magát az Egyházat ugyanis az átalakulás, osztozás, szeretet és nyitottság jellemzi. A mi egyházaink meggyőződése, hogy a jövő nem a tulajdonról, hanem a létezésről szól, nem a még több birtoklásáról, hanem a másokkal való osztozásról, nem az individualizmusról és az önzésről, hanem a közösségről és a szolidaritásról, nem a megosztottságról, hanem a szeretetről.” Bartholomaiosz pátriárka e gondolataival Ferenc pápa teljes mértékben egyetért.

A Katolikus Egyház és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus az elmúlt hónapokban számos területen együtt dolgoztak, többek között a rabszolgaság modernkor formái ellen küzdve, a teremtett világ védelmében és a béke érdekében. A Szentatya hálás Bartholomaiosz pátriárkának, amiért azonnal elfogadta meghívását a július 7-i imatalálkozóra Bariba, amelyen a keresztény egyházak vezetőivel fohászkodik majd együtt a Közel-Kelet békéjéért. Katolikusok és ortodoxok minden szinten kötelezzék el magukat a közös munkára és imára, hogy együtt hirdessék Jézus Krisztus egyetlen evangéliumát, és egyre inkább megtapasztalják az egységet – buzdította beszéde végén Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatikan News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria