Ferenc pápa a francia katolikus vállalkozókhoz: Meg lehet változtatni a munka világát

Ferenc pápa – 2019. december 3., kedd | 12:44

A fréjus-touloni egyházmegye püspöke, Dominique Rey vezetésével háromszáz fiatal francia katolikus vállalkozó zarándokolt Rómába, hogy december elsejétől a Közjó utazása elnevezésű háromnapos program keretében mélyítsék el a keresztény vállalkozók hivatását az Egyház társadalmi tanítása fényében.

Hétfőn délelőtt Ferenc pápa fogadta a vállalkozók közösségét, és bátor keresztény tanúságtételre buzdította őket. Kérte, hogy ne tekintsék nehéz küldetésüket utópiának, hanem a Szentlélek erejével teremtsék meg és terjesszék az új vállalkozói kultúrát, mely a lelki és ökológiai megtérés jegyében fog hozzá a munka világának átalakításához.

A pápa örömmel üdvözölte a francia vállalkozók szándékát, hogy az evangélium tanítása fényében akarják betölteni feladatukat a gazdasági szektorban és a társadalomban. Megértéssel fogadta, hogy nehéz összeegyeztetni a hit követelményeit a piac és a globalizáció törvényeivel. Keresztény tanúságtevő küldetésük Krisztus királyi szolgálatából ered a II. vatikáni zsinat tanítása szellemében, mely a világi hívek szolgálatát a teremtett javak használatán és művelésén keresztül minden ember hasznára és javára rendeli. 

Munkájuk során sokféle szempontot kell összehangolniuk, mint az alkalmazottak és családjaik érdeke, a termelékenység növelése, a piac és a reklámtevékenység, mindez a szociális igazságosság figyelembevételével. A pápa a Laudato si’ kezdetű enciklikája jegyében azt kérte a francia katolikus vállalkozóktól, hogy figyeljenek a teremtett világ hangjára, és konkrét módon járuljanak hozzá egyes szokások és stílusok megváltoztatásához a közvetlen alkalmazottakkal való kapcsolat területén, és még inkább az új vállalkozási kultúrák elterjesztésével. Ez megkívánja mind a lelki, mind az ökológiai megtérést, hiszen a spirituális megtérés új életmóddal jár, mely szemben áll a fogyasztás kérlelhetetlen logikájával. Ferenc pápa arra hívta a vállalkozókat, hogy személyes életükben is járjanak az egyszerűség és a mértékletesség útján.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria