Ferenc pápa: A gyóntatófülkében fenyegetés helyett az Atya bocsánatát kell közvetíteni

Ferenc pápa – 2018. február 27., kedd | 16:58

Az Úr soha nem fárad bele, hogy mindenkit a megtérésre szólítson, és ezt szelíden, atyai bizalommal teszi. Így tegyenek tehát a gyóntatók is! – figyelmeztetett Ferenc pápa reggeli homíliájában, a Szent Márta-ház kápolnájában február 27-én bemutatott szentmisén.

Nagyböjt ideje kedvező alkalom arra, hogy megtérjünk, közeledjünk Istenhez, fordítsunk életünkön. Ezt a kegyelmet kérnünk kell az Úrtól. A mai olvasmány Izajás könyvéből (Iz 1,10.16–20) nem más, mint felhívás a megtérésre – szögezte le szentbeszéde elején Ferenc pápa.

A Szentatya rámutatott, hogy mily sajátos módon áll hozzá bűneinkhez Jézus. Nem fenyeget, hanem kedvesen szólít, bizalommal. „Gyertek, beszéljük meg!” – így fordul Szodoma fejedelmeihez és Gomorra népéhez az Úr, aki már elmagyarázta nekik, hogy kerüljék a rosszat és keressék a jót. Ugyanígy tesz velünk is. Azt mondja az Úr: „Gyere, gyertek, és beszéljük meg! Beszélgessünk egy kicsit!” Nem ijeszt meg minket. Olyan, mint az édesapa, akinek serdülő fia valami csínyt követett el, és meg kell szidnia érte. Tudja azonban, hogy veréssel nem működik; bizalommal kell hozzáfognia. „Beszéljünk, vitassuk meg! Ne félj! Nem akarlak megütni.” És mivel tudja, hogy fia azt gondolja: „De én csináltam valamit…”, így szól: „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.”

Mint az apa kamasz fiával, Jézus tehát a bizalom gesztusával közelít a megbocsátáshoz, és megváltoztatja szívünket – hangzott el a pápa kedd reggeli homíliájában. Így történt Zakeus és Máté esetében, és így tesz a mi életünkben is: megmutatja, hogyan lépjünk előre a megtérés útján.

Mondjunk köszönetet az Úrnak jóságáért! – buzdított a pápa, kifejtve: Jézus nem akar megütni és elítélni minket. Életét adta értünk: ebben áll az ő jósága. Mindig keresi a módját, hogy megérintse a szívünket. Amikor mi, papok az Úr képviseletében hallgatjuk a megtéréseket, nekünk is ilyen jóságosan kell viselkednünk. Ahogy az Úr mondja: „Gyertek, beszéljük meg, nincs gond. Van bocsánat.” Nem fenyegetve.

A Szentatya ezzel kapcsolatban egy bíboros tapasztalatát mesélte el, aki amikor úgy érezte a gyóntatás alatt, hogy valami nagy bűnről van szó, nem időzött annál sokáig, hanem továbbment, folytatva a párbeszédet. Ez megnyitja a szívet, és a másik ember békében érzi magát – mutatott rá a pápa. – Így tesz az Úr is velünk, azt mondja: „Gyertek, vitassuk meg, beszélgessünk! Fogd a megbocsátás »bizonylatát«, van bocsánat.”

Ferenc pápa e szavakkal zárta homíliáját: Segít nekem, ha úgy tekintek az Úrra, mint egy apukára, akinek a fia nagynak hiszi magát, felnőttnek, de még csak félúton jár. És az Úr tudja, hogy mindannyian félúton járunk, és sokszor van szükségünk rá, hogy halljuk: „Gyere csak, ne ijedj meg, jöjj! Van bocsánat.” Ez bátorít minket. Nyitott szívvel menjünk az Úrhoz! Ő az atya, aki vár minket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria