Ferenc pápa: A Hagia Sophiára gondolok, és nagyon szomorú vagyok

Ferenc pápa – 2020. július 12., vasárnap | 17:34

Július 12-én, vasárnap az Angelus elimádkozása után a Szentatya megemlékezett a Hagia Sophiáról. Ez volt a Szentatya és a Vatikán részéről az első megszólalás, miután Recep Tayyip Erdoğan török elnök rendeletet adott ki július 10-én a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház mecsetté alakítására vonatkozóan.

Ferenc pápa az Angelus elmondása után ezekkel a szavakkal fordult a Szent Péter téren lévőkhöz, miután megemlékezett a tenger nemzetközi napjáról:

„És a tenger gondolatban kissé messzebbre visz: Isztambulba.

A Hagia Sophiára gondolok, és nagyon szomorú vagyok.”

*

A török elnöki rendelet egy órával azután látott napvilágot július 10-én, hogy a török legfelsőbb közigazgatási bíróság a nemzetközi felszólítás ellenére semmisnek minősítette az 1934. november 24-i török minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia egykori ortodox bazilika múzeummá alakításáról rendelkezett.

Ezzel megnyílt az út az előtt, hogy a világörökséghez tartozó isztambuli épületet ismét mecsetté alakítsák át.

A vonatkozó kérelmet 2016-ban egy konzervatív török egyesület nyújtotta be a bíróság szerepét betöltő Államtanácshoz (Danistay). A per első tárgyalására idén július 2-án került sor.

A török államfő péntek este helyi idő szerint pontban 20 óra 53 perckor televíziós beszédet tartott. A 20 és az 53 párosítása a 2053-as esztendőre, tehát Konstantinápoly bevételének jövőbeni 600. évfordulójára utalt.

Ankara az elmúlt hetekben többször hangoztatta, hogy az épület sorsáról a törökök szuverén joga dönteni, és jelezte: az Államtanács döntése alapján fognak eljárni a kérdésben.

Korábban Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Kirill moszkvai pátriárka is óva intett a keresztények számára is szent helyet jelentő, múzeumként funkcionáló isztambuli Hagia Sophia újbóli mecsetté alakításától. Július 1-jén az USA külügyminisztere, Mike Pompeo is kérte Erdoğant, ne változtassa mecsetté a Hagia Sophiát, hogy ne kompromittálja az épület történelmi értékét.

A Hagia Sophia ortodox bazilika Konstantinápoly 1453-as elesése után vált mecsetté. A modern Törökország alapítója és első elnöke, Mustafa Kemal Atatürk akaratából alakították múzeummá 1934-ben.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria