Ferenc pápa: Haladjunk Jézussal a valódi egység útján

Ferenc pápa – 2018. május 17., csütörtök | 19:23

Két út áll előttünk: a valódi egység útja, melyen Jézus akar minket vezetni, és a hamis egységé, amelyiken járva kibeszéljük, elítéljük egymást, s ami széthúzáshoz vezet – hangsúlyozta Ferenc pápa május 17-én, csütörtökön reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmise homíliájában.

A mai evangélium Szent János könyvéből (Jn 17,20–26) a valódi egységről szól, amely Jézus és az Atya között van, s amelyre mi is hivatottak vagyunk. Ez az üdvösség egysége, melyet az Egyház ad; az egység, ami az örökkévalóság felé halad. Amikor mi az életben, az Egyházban vagy a civil társadalomban az egységért fáradozunk, azon az úton járunk, amelyet Jézus jelölt ki számunkra – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Van azonban egy hamis egység is, mint Szent Pál vádlóinak egysége, ahogy olvashattuk a mai szentleckében (ApCsel 22,30; 23,6–11). Kezdetben egységesen léptek föl, hogy megvádolják Pált. De Pál gyors észjárású volt, és rendelkezett egyfajta emberi bölcsességgel. Bedobta a „széthúzás kövét” vádlói közé, mondván, a holtak feltámadásába vetett hite miatt áll a bíróság előtt. A tanács egy része ugyanis szadduceus volt, akik azt állították, hogy nincs sem feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok viszont mindezt vallották. Pálnak sikerül lerombolnia a vádlók hamis egységét, aminek nem volt tartása; vita tör ki, és az őt vádoló tanács két táborra szakad.

A Szent Pál által elszenvedett üldöztetések alkalmával máskor is látszik, hogy a nép úgy kiabál, hogy nem is tudja, mit mond, és a vezetői súgják, mit ordítsanak. A nép eszközként való felhasználása a nép megvetése is egyben, mert a népet tömeggé alakítja. Ez a motívum sokszor megismétlődik, a kezdetektől napjainkig. Gondolkodjunk el rajta – buzdított a pápa. – Virágvasárnap mindenki azt kiáltja: Boldog, aki az Úr nevében jön. A rákövetkező pénteken ugyanazok az emberek azt kiabálják: Feszítsd keresztre! Mi történt? Tömeggé változtatták a népet, ami pusztít. Sötét körülményeket teremtenek, hogy elítéljenek valakit, aztán ez a nem igazi egység fölbomlik. Ezzel a módszerrel üldözték Jézust, Pált, Istvánt és minden vértanút. Ma is gyakran használják ezt a módszert – állapította meg a Szentatya. Például a civil életben, a politikában: a média elkezd rosszat mondani bizonyos emberekről, a vezetőkről, és rágalmakkal, hitelrontással beszennyezik őket. Aztán jön az igazságszolgáltatás, elítéli őket, és végül ott a puccs. Ez a fajta az üldözés működött akkor is, amikor az emberek a cirkuszban kiabáltak, hogy lássák a vértanúk vagy a gladiátorok küzdelmét.

Kisebb mértékben ugyan, de ez történik a plébániai közösségeinkben is, amikor ketten vagy hárman nekiállnak kritizálni valakit. Elkezdenek rosszat mondani róla, és hamis egységbe tömörülnek, hogy elítéljék; akik így összeállnak, biztosak magukban és ítélkeznek. Aztán szétválnak, és végül az egyik kibeszéli a másikat, mert megosztottak. A pletykálkodás gyilkos magatartás, öl, tönkreteszi az embereket, tökreteszi a jó hírüket. A kibeszélést használták fel Jézus ellen is, hogy lerontsák a hitelét, és azután eltüntessék.

Gondoljunk a nagy küldetésre, amit kaptunk: hogy legyünk egységben Jézussal és az Atyával. Ezen az úton kell mennünk mindannyiunknak, férfiaknak és nőknek, együtt haladva az egység útján. Nem a hamis egység útján, mely céltalan, és csak arra kell, hogy átlépjünk másokon, és elítéljünk embereket e világ fejedelmének az érdekét szem előtt tartva, mely a pusztítás. Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy mindig a valódi egység útján járjunk – zárta a csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria