Ferenc pápa hat újabb dekrétum közzétételét hagyta jóvá

Az egyik csodás imameghallgatás a 18–19. században élt francia Boldog Maria Rivier, a Mária Bemutatása Női Szerzetesi Kongregáció alapítója nevéhez fűződik.

A hamarosan szentként tisztelendő Maria Rivier (1768–1838) életét a szenvedés és az irgalmas szeretet határozta meg. Mindössze 16 hónapos volt, amikor leesett az ágyról, és megsérült a csípője, amit súlyos fejlődési rendellenességek követtek. Sokáig lábra sem tudott állni. 1774-ben mankó segítségével mégis sikerült, ezt követően még további három év kellett teljes gyógyulásához. A betegsége idején elhatározta, élete hátralévő részét Istennek szeretné szentelni. 1768-ban megszületett benne a vágy, hogy szerzetesnő legyen, de egészségi állapota miatt nem tartották rá alkalmasnak. Ekkor úgy döntött, iskolát nyit, és a betegek és a szegények gondozásával foglalkozik. Bár közben kitört a francia forradalom, 1796-ban sikerül létrehoznia egy kis közösséget. Öt évre rá a vienne-i püspök jóváhagyásával megalapította a Mária Bemutatásáról Nevezett Női Szerzetesi Kongregációt, amely néhány év leforgása alatt 46 rendházat nyitott.

Maria Rivier 1838-ban halt meg. Szent II. János Pál pápa 1982-ben avatta boldoggá. Az egykor törékeny kislányt, aki lábra sem tudott állni, hamarosan a szentek között tisztelhetjük. Közbenjárására 2015-ben a Fülöp-szigeteken az orvostudomány által megmagyarázhatatlan módon gyógyult meg magzati betegségéből egy újszülött.

*

A Szentatya jóváhagyta továbbá az Isten szolgálója Maria Carola Cecchin (1877–1925) közbenjárására bekövetkezett csodára vonatkozó dekrétumot.

Az olasz szerzetesnő a Cottolengo Szent József Női Szerzetesi Kongregáció tagja volt a 19–20. század fordulóján. Életét kenyai misszióban töltötte, buzgón hirdette az evangélium örömhírét a szegény és elmaradott helyi lakosság körében. 1925-ben halt meg. A boldoggá avatásához szükséges csodás gyógyulást egy olyan kenyai csecsemőnél tapasztalták, aki hosszabb ideig tartó, a szívet érintő, valamint légzési és idegrendszeri működéshiánnyal született 2013-ban.

*

A Szentek Ügyeinek Kongregációja legújabb dekrétumai között három pap és egy szerzetesnő hősies erényeit is elismerik.

Bernardo Sartori komboniánus pap (1897–1921) 1943-ban Olaszországból Ugandába, muszlim területre indult missziós szolgálatra. Új missziókat és iskolákat alapított.

A zavargások idején követte népét Zairébe, ahol ő is menekültté vált. Rövid olaszországi tartózkodás után Zairében maradt, hogy népe mellett lehessen. Fáradhatatlan volt az apostolkodásban és felebarátai megsegítésében.

A lengyel szerzetesnő, A Getszemáni Kertben Haldokló Jézus Szívéről Nevezett Mária Margit nővér (Ludwika Banaś, 1896–1966) a Názáreti Szent Család Nővérei Kongregációjának tagja volt.

Örökfogadalma után Nowogródekbe helyezték (ma Navahrudak, Fehéroroszország), ahol kórházi szolgálatot látott el. Nagy elhivatottságot érzett a szegények, rászorulók, árvák, bebörtönzöttek iránt. 1939-ben, miután a szovjet csapatok megszállták a várost, az apácákat kiűzték a kolostorokból és a kórházakból. Baráti családoknál kerestek menedéket. 1941-ben Nowogródek német kézre került. Tizenkét szerzetesnőt behívattak a náci parancsnokságra, majd agyonlőtték őket a közeli erdőben. A hitében állhatatos Mária Margit nővér megmenekült. 1944-ben, a németek visszavonulását követően kihantoltatta megölt szerzetestársainak holttestét, és méltó módon eltemette őket. Szent II. János Pál pápa 2000-ben avatta boldoggá a vértanú szerzetesnővéreket. A második világháború után a kelet-lengyelországi területeket bekebelezte a Szovjetunió. Mária Margit nővér nem tért vissza szülőhazájába: Nowogródekben maradt, hogy folytassa küldetését, a templom és nővértársai sírjának egyedüli őrzőjeként. Itt halt meg hetvenéves korában, türelemmel viselt, hosszú betegség után.

Az olasz kapucinus pap, Carlo da Abbiategrasso (1825–1859) már kiskorában kitűnt vallásosságával, buzgón oktatta társait a hitre. Szerzetesi hivatását korán megérezte, de törékeny egészségi állapota és tüdőbaja lassították útját. 1855-ben tehetett csak fogadalmat, és ugyancsak ebben az évben szentelték pappá.

Életét a szeretetszolgálat hatotta át. A Milánót sújtó kolerajárvány idején lázas betegen is térden állva könyörgött, hogy bemehessen a kórházba, segíteni a szenvedőkön. A kapucinusok lombardiai Mária-kegyhelyén (Casalpusterlengo) teljesített szolgálatot, ahol kitűnt kegyes, alázatos, szeretetteljes viselkedésével. Csodatévőnek tartották, életszentség hírében állt. Az osztrák kormány ezért eltávolítását kérte, de ezt Lodi püspöke kategorikusan visszautasította. 1858-ban halt meg tüdőgyulladás és tuberkolózis következtében.

Az utolsó dekrétum  Andrea Garrido Perales (1663–1728) spanyol szerzetes pap, a Fogolykiváltó Boldogasszony Rend tagja hősies erényeit ismeri el.

Kiváló teológus volt, életét az igehirdetésnek, a gyóntatásnak szentelte, segítette a kirekesztetteket, az árvákat, szegényeket, betegeket, bebörtönzötteket, a cigányokat és a hajléktalanokat. Súlyos ízületi gyulladás torzította el testét, de példás lelkierővel és imádsággal viselte állapotát. Hű maradva rendi karizmájához a bebörtönzöttek között hirdette az evangéliumot, támogatta őket a hit útján, és elősegítette a társadalomba való újbóli beilleszkedésüket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News. Wikipedia

Magyar Kurír