Ferenc pápa hétfőn magánkihallgatáson fogadta az olasz miniszterelnököt

Ferenc pápa – 2020. március 30., hétfő | 16:44

A Szentszék Sajtóterme március 30-án, hétfőn délben közleményben jelentette be, hogy Ferenc pápa hétfőn délelőtt a dolgozószobájában magánkihallgatáson fogadta Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt.

„Imádkozzunk a politikai vezetőinkért, akiknek megfelelő döntéseket kell hozniuk, érezzék, hogy az emberek imádsága kíséri őket” – imádkozta Ferenc pápa a járvány időszakában végzett negyedik szentmise során.

*

Ferenc pápa és az olasz kormányfő első találkozójára 2018. december 15-én került sor, amikor 45 perces beszélgetés során a szociális egyenlőtlenség, a migráció, a környezetvédelem és a béke kérdéseit érintették. Röviden találkoztak Achille Silvestrini bíboros temetésekor is 2019. augusztus 30-án. Ezután néhány nappal alakult meg Giuseppe Conte miniszterelnök második kormánya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria