Ferenc pápa: Hitünk legjobb fokmérője az, ahogyan embertársainkkal bánunk!

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Bátrak vagytok, hogy ekkora melegben is itt vagytok a téren! Elismerésem!

A mai evangélium (vö. Jn 6,1–15) a kenyerek és a halak megszaporodását beszéli el. Amikor Jézus látja a nagy tömeget, amely Tibériás-tavának környékéről követte, Fülöp apostolhoz fordul, és megkérdezi: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” (Jn 6,5). Az a kevés pénz ugyanis, amely Jézusnál és az apostoloknál volt, nem volt elég ahhoz, hogy ekkora sokaság jóllakjon belőle. Egyszer csak András, egy a tizenkettő közül, Jézushoz vezet egy fiút, aki felkínálja mindazt, amije van: öt kenyeret és két halat; de nyilván – mondja András – semmi ez ennyi embernek (vö. Jn 6,9). Derék fiú! Bátor! Ő is látta a tömeget, és látta a maga öt kenyerét. Azt mondja: „Nekem ennyi van: ha tudjátok használni, rendelkezésetekre bocsátom.” Gondolkodásra késztet minket ez a fiú… a bátorsága! Ilyenek a fiatalok, van bátorságuk. Segítenünk kell őket, hogy megőrizzék bátorságukat! Jézus pedig meghagyja tanítványainak, hogy ültessék le az embereket, aztán fogja a kenyereket és a halakat, hálát ad az Atyának, kiosztja kenyereket és a halakat (vö. Jn 6,11), és mindenki jóllakásig ehet. Mindenki annyit evett, amennyit csak akart.

Ezzel az evangéliumi szakasszal a liturgia arra késztet minket, hogy ne vegyük le szemünket arról a Jézusról, aki múlt vasárnap – Márk evangéliumában – „látva a nagy tömeget, megesett rajta a szíve” (Jn 6,34). Azt az ötkenyeres fiút is ez az együttérzés töltötte el, és azt mondta: „Szegény emberek, én ezt tudom adni…” Az együttérzés arra indította, hogy felajánlja azt, amije volt. János ugyanis ma ismét az emberek alapvető szükségletei iránt érzékeny Jézust állítja elénk. Az esemény egy konkrét tényből születik: az emberek éheznek, Jézus pedig bevonja a tanítványokat, hogy az emberek éhségét csillapítsa. Ez a konkrét tény. Jézus nemcsak ezt adta az embereknek – felkínálta szavát, vigasztalását, megmentését, végül odaadta életét –, de nyilvánvalóan ezt is tette: gondja volt az élelemre a test számára. Ezért mi, az ő tanítványai, nem tehetünk úgy, mintha semmit sem látnánk. Amikor magasabb értékekről beszélünk, csak akkor hallgatnak majd meg minket, ha észrevesszük az emberek elemi igényeit és melléjük szegődünk konkrét egzisztenciális helyzeteikben.

Isten szeretete a kenyérre, szabadságra, igazságosságra, békére és főleg az ő isteni kegyelmére éhező emberiség iránt sosem csökken. Jézus ma is csillapítja az emberek éhségét, biztosít az ő élő és vigasztaló jelenlétét, mégpedig rajtunk keresztül. Ezért az evangélium arra hív, hogy szolgálatkészek és tettre készek legyünk, mint az a fiú, aki észreveszi, hogy van öt kenyere és két hala: „Én odaadom ezeket, te pedig majd látod…” Számtalan fivérünk és nővérünk kiált az éhezéstől – mindenfajta „éhezéstől” – a világ minden táján, mi pedig nem maradhatunk távoli, nyugodt szemlélői ennek. Krisztusnak, az örök élet kenyerének hirdetése megkívánja, hogy nagylelkűen szolidaritást vállaljunk a szegényekkel, a gyengékkel, az utolsókkal, a védtelenekkel. Hitünknek mind egyéni, mind közösségi szinten az a legjobb fokmérője, hogy közel vagyunk-e az emberekhez, és kifejezzük-e tettekben szeretetünket.

Az elbeszélés végén, amikor már mindenki jóllakott, Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy gyűjtsék össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba. Szeretném figyelmetekbe ajánlani Jézusnak ezt a mondatát: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba” (Jn 6,12). Az éhező emberekre gondolok, mi pedig mennyi maradékot kidobunk… Mindnyájan gondolkodjunk el: hová kerül az ebédnél, a vacsoránál megmaradt étel? Az én otthonomban mit teszünk az ételmaradékkal? Kidobjuk? Nem! Ha mégis ez lenne a szokás nálatok, adok egy tanácsot: beszélj nagyszüleiddel, akik végigélték a háborút követő éveket, és kérdezd meg tőlük, mit csináltak az ételmaradékkal. Sose dobjátok ki a maradékot! Használjátok fel újra, vagy adjátok oda olyanoknak, akik megeszik, akik rászorulnak. Sose dobjátok ki a maradékot! Hallottátok a tanácsot, és tartsatok lelkiismeret-vizsgálatot: mit teszünk otthon az ételmaradékkal?

Imádkozzunk Szűz Máriához, hogy a világban olyan programok kerüljenek előtérbe, amelyek a fejlődést, az élelmezést, a szolidaritást, és nem a gyűlöletet, a fegyverkezést és a háborút szolgálják!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Ne feledkezzetek el két dologról: az egyik egy kép, egy ikon, a másik egy mondat, egy kérdés. A kép a bátor fiatalemberé, aki odaadja azt a keveset, amije van, hogy csillapítsa a sokaság éhségét. Mindig legyetek bátrak! A mondat pedig egy kérdés a lelkiismeret-vizsgálathoz: mit teszünk otthon az ételmaradékkal? Köszönöm!

Kedves testvéreim, holnap lesz az emberkereskedelem elleni fellépés világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezett. E csapás következtében sok férfi, nő és gyermek válik rabszolgává, munkaerőként és szexuálisan, a szervkereskedelem, a koldulás és a kényszerű bűnözés által kizsákmányolják őket. Itt, Rómában is! Az emberkereskedők és a védteleneket kizsákmányolók gyakran használják a migrációs útvonalakat is arra, hogy az emberkereskedelem számára új áldozatokat toborozzanak. Mindenkinek feladata, hogy felemelje szavát az igazságtalanságok ellen, és határozottan szembeszálljon eme szégyenletes bűncselekménnyel!

Most pedig köszöntöm az Olaszországból és más országokból érkezett zarándokokat, különösen is a brazíliai Rio de Janeiróból, Nova Friburgóból, Viseuból, Quixadából és Fortalezából jött híveket.

Köszöntöm a Szent Jeanne-Antide Thouret Barátai társulatot, a padovai és betlehemi cserkészcsoportot, a Borgo Virgilio-i Cerese fiataljait és a tombellei bérmálkozókat.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír