Ferenc pápa homíliája Bangkokban: Meg kell osztanunk Isten gyógyító ölelését!

Ferenc pápa – 2019. november 22., péntek | 10:12

A Szentatya november 21-én este thaiföldi apostoli útján a bangkoki nemzeti stadionban mutatott be szentmisét. Beszédében hangsúlyozta, hogy a keresztényeknek az egész emberiséget Isten egyetlen, nagy családjának kell tartaniuk, és arra buzdította a thaiföldi hívőket, hogy misszionárius tanítványként vigyék el Jézus barátságát és vigasztaló közelségét másoknak.

Ferenc pápa magyarra fordított homíliáját teljes egészében közöljük.

„Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” (Mt 12,48) Ezzel a kérdéssel Jézus arra késztette az egész őt hallgató tömeget, hogy elgondolkodjon egy látszólag nyilvánvaló és biztos dolgon: családunknak kik a tagjai, azok, akik hozzánk tartoznak, vagy azok, akikhez mi tartozunk? Hagyja, hogy a kérdés világosan és újszerű módon visszhangozzon bennük, majd így válaszol: „Aki megteszi mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám” (Mt 12,50). Ily módon nemcsak kora vallási és jogi meghatározottságait töri meg, hanem azoknak túlzott igényeit is letöri, akik úgy gondolják, hogy előjogokat élvezhetnek nála. Az evangélium meghívás és ingyenesen adott jog mindenkinek, aki hallani akar.

Meglepő, hogy az evangélium át vannak szőve olyan kérdésekkel, amelyek megpróbálják válságba sodorni, felrázni és útnak indítani a tanítványokat, hogy felfedezzék az igazságot, amely képes életet adni; olyan kérdések ezek, melyek próbálják megnyitni a szívet és a horizontot egy olyan újdonsággal való találkozás előtt, amely sokkal szebb annál, mint amit el tudunk képzelni. A Mester kérdései mindig páratlan örömmel akarják megújítani életünket és közösségünk életét (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 11).

Ez történt az első misszionáriusokkal, akik útnak indultak, és megérkeztek erre a földre. Hallgatva az Úr szavát, és megkísérelve eleget tenni kéréseinek, megláthatták, hogy egy sokkal nagyobb családhoz tartoznak, mint amelyet a vér, a kultúra, a térség vagy egy adott csoporthoz való tartozás kötelékei létrehoznak. A Lélek erejétől indíttatva, vállukon zsákkal, melyet az evangélium jó híréből fakadó reménnyel töltöttek meg, elindultak, hogy megkeressék e családjuknak azokat a tagjait, akiket még nem ismertek. Kiléptek, hogy megkeressék az ő arcaikat. Nagyobbra kellett megnyitni szívüket, olyanra, amely képes legyőzni az összes megosztó melléknevet, hogy sok thaiföldi anyára és testvérre találjanak, akik hiányoztak vasárnapi asztaluknál. Nemcsak annak érdekében, amit felkínálhattak nekik, hanem azért is, amit meg kellett kapniuk ahhoz, hogy növekedjenek a hitben és a Szentírás megértésében (vö. II. vatikáni zsinat: Dei Verbum dogmatikai konstitúció, 8).

A nélkül a találkozó nélkül a kereszténységnek hiányozna az arcotok; hiányzottak volna a dalok, a táncok, amelyek a thaiföldi mosolyt jelenítik meg, mely oly jellegzetes ezen a földön. Így jobban átlátták az Atya szeretetteljes tervét, amely sokkal nagyobb minden számításunknál és előrejelzésünknél, és nem korlátozódik egy maroknyi emberre vagy egy meghatározott kulturális környezetre. A misszionárius tanítvány nem a hit zsoldosa, nem is áttérők toborzója, hanem egy koldus, aki elismeri, hogy hiányzanak neki fivérei, nővérei és anyjai, akikkel együtt ünnepelheti a kiengesztelődés visszavonhatatlan ajándékát, melyet Jézus mindannyiunknak megad: a menyegző készen áll, menjetek ki, és keressetek meg mindenkit, akit az utcán találtok (vö. Mt 22,4.9). Ez a küldés az örömnek, a hálának és a teljes boldogságnak a forrása, mert „megengedjük Istennek, hogy önmagunkon túlra vezessen bennünket, hogy ezáltal elérjük legigazibb valónkat. Itt rejlik az evangelizáló tevékenység forrása” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 8).

Háromszázötven év telt el Sziám apostoli vikariátusának felállítása óta (1669–2019), ami az ezeken a földeken megvalósult családi ölelés jele. Csak két misszionárius kellett, akik bátrak voltak a magok elvetéséhez, melyek az oly távoli idő óta növekszenek és bontakoznak sokféle apostoli kezdeményezésben, melyek hozzájárultak a nemzet életéhez. Ez az évforduló nem múlt utáni nosztalgiát jelent, hanem a remény tüzére utal, hogy a jelenben mi is ugyanazzal a határozottsággal, erővel és bizalommal tudjunk válaszolni. Ünnepi és hálás emlékezés, mely segít nekünk örömmel kimenni, hogy megosszuk az evangéliumból fakadó új életet családunk összes olyan tagjával, akiket még nem ismerünk.

Mindannyian misszionárius tanítványok vagyunk, amikor úgy döntünk, hogy az Úr családjának élő része leszünk, és ezt úgy tesszük, hogy osztozunk, ahogyan ő csinálta: nem félt a bűnösök asztalához ülni, hogy biztosítsa őket arról, hogy az Atya és a teremtés asztalánál számukra is van fenntartott hely; megérintette azokat, akik tisztátalannak tartották magukat, és engedte, hogy ők megérintsék őt, segítette őket megérteni Isten közelségét, sőt, megérteni, hogy ők boldogok (vö. Szent II. János Pál: Ecclesia in Asia szinódus utáni apostoli buzdítás, 11).

Különösen azokra a gyermekekre, fiúkra és lányokra, és azokra a nőkre gondolok, akik a prostitúciótól és az emberkereskedelemtől szenvednek, megcsúfolva legigazibb méltóságukban; azokra a fiatalokra gondolok, akik a kábítószer és az értelmetlenség rabjai, ami elhomályosítják tekintetüket és felégeti álmaikat; az otthonuktól és családjuktól megfosztott bevándorlókra gondolok, valamint sok más emberre, akik hozzájuk hasonlóan elfeledettnek, árvának, elhagyottnak érzik magukat, „a Jézus Krisztussal való barátság ereje, világossága és vigasztalása nélkül, őket befogadó hívő közösség nélkül, és az élet értelmének horizontja nélkül” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 49). A kizsákmányolt halászokra, a semmibe vett koldusokra gondolok.

Ők családunk részei, anyáink és testvéreink; ne fosszuk meg közösségeinket arcuktól, sebeiktől, mosolyukról és életüktől; és ne fosszuk meg sebeiket és sérüléseiket Isten szeretetének irgalmas kenetétől! A misszionárius tanítvány tudja, hogy az evangelizáció nem azt jelenti, hogy százszámra csatlakozókat keresünk, vagy hogy hatalmasnak tűnünk, hanem azt, hogy ajtót nyitunk, hogy megéljük és megosszuk az Atyaisten irgalmas és gyógyító ölelését, aki családdá tesz bennünket.

Kedves thaiföldi közösség, haladjunk előre az úton, az első misszionáriusok nyomdokain, hogy örömmel találjuk meg, fedezzük fel és ismerjük fel az összes anyai, apai és testvéri arcot, akikkel az Úr meg akar ajándékozni bennünket, és akik még hiányoznak vasárnapi lakománkon!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria