Ferenc pápa homíliája: Jézus azt mondja, „helyettesíthetetlen vagy, én hiszek benned!”

Ferenc pápa – 2021. április 11., vasárnap | 19:30

Április 11-én délelőtt a Szentatya a Vatikán közelében lévő Szentlélek-templomban, az Isteni Irgalmasság római kegyhelyén mutatott be szentmisét. Homíliájában az irgalmasság három ajándékáról, a békéről, a bűnbocsánatról és Jézus sebeiről elmélkedett.

Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

A feltámadt Jézus többször megjelenik a tanítványoknak. Türelmesen vigasztalja szomorú szívüket. Feltámadása után így viszi végbe a „tanítványok feltámasztását”. Jézus lelket önt beléjük, ők pedig megváltoztatják életüket. Korábban az Úr megannyi szava és példája sem tudta őket átalakítani.

Most, húsvétkor valami új történik, mégpedig az irgalom jegyében történik. Jézus irgalommal emeli fel őket, irgalommal állítja őket talpra, ők pedig, mivel irgalmat nyertek, irgalmassá válnak.

Nagyon nehéz irgalmasnak lenni, ha az ember nem veszi észre, hogy ő maga irgalmat nyert.

1. Mindenekelőtt irgalmat nyernek, három ajándékon keresztül: először Jézus a békét adja nekik, majd a Lelket, végül pedig a sebeit. Először is a békét adja nekik. Azok a tanítványok tele voltak szorongással. Félelmükben bezárkóztak a házba, mert attól tartottak, hogy letartóztatják őket, és úgy végzik, mint a Mesterük. De nemcsak a házba zárkóztak be, hanem lelkiismeret-furdalásukba is. Elhagyták és megtagadták Jézust. Alkalmatlannak, semmire sem jónak, rossznak érezték magukat. Jézus megérkezik, és kétszer megismétli: „Béke veletek!” Nem olyan békét hoz, amely elhárítja a külső problémákat, hanem olyat, amely bizakodást ébreszt bennünk. Nem külső békét, hanem a szív békéjét. Azt mondja: „Béke veletek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Mintha azt mondaná: „Azért küldelek benneteket, mert hiszek bennetek.” Azok a letört tanítványok megbékélnek önmagukkal. Jézus békéje arra készteti őket, hogy a lelkifurdalásból lépjenek át a küldetésbe. Jézus békéje ugyanis küldetést ébreszt bennük. Ez nem nyugalomra, nem kényelemre, hanem önmagukból való kilépésre ösztönzi őket.

Jézus békéje megszabadít a megbénító elzárkózástól, elszakítja a láncokat, melyek rabságban tartják a szívet.

A tanítványok pedig érzik, hogy irgalmat nyertek: érzik, hogy Isten nem ítéli el őket, nem alázza meg őket, hanem hisz bennük. Igen, jobban hisz bennünk, mint mi saját magunkban. „Jobban szeret, mint ahogy mi szeretjük magunkat” (vö. Szent John Henry Newman: Meditations and Devotions, III,12,2). Isten szemében ugyanis senki sem selejt, senki sem haszontalan, senki sincs kizárva.

Jézus ma újra megismétli: „Béke veled, értékes vagy a szememben! Béke veled, fontos vagy nekem! Béke veled, küldetésed van, melyet senki sem végezhet el helyetted. Helyettesíthetetlen vagy! Én hiszek benned!”

Másodszor, Jézus azáltal irgalmas a tanítványokhoz, hogy felkínálja nekik a Szentlelket. A bűnök bocsánatára adja (vö. Jn 20,22–23). A tanítványok bűnösek voltak: elmenekültek, magára hagyták Mesterüket. A bűn pedig kínoz, a rossznak ára van. Bűnünk, mondja a zsoltár (vö. Zsolt 51,5), mindig szemünk előtt áll. Egyedül nem törölhetjük el. Csak Isten szüntetheti meg, irgalmával csak ő emelhet ki bennünket legmélyebb nyomorúságainkból. Mint azok a tanítványok, mi is rászorulunk a megbocsátásra. Nekünk is szívből ki kell mondanunk: „Bocsáss meg, Uram!” Meg kell nyitnunk a szívünket, engednünk kell, hogy bocsánatot nyerjünk.

A bocsánat a Szentlélekben az a húsvéti ajándék, amely belülről feltámadást hoz nekünk.

Kérjük a kegyelmet, hogy be tudjuk fogadnia a bocsánatot, hogy be tudjuk fogadni a bűnbocsánat szentségét. És hogy megértsük: a gyónás középpontjában nem mi vagyunk a bűneinkkel, hanem Isten az ő irgalmával. Nem azért gyónunk, hogy összetörjünk, hanem hogy felemeljenek bennünket. Nagy szükségünk van rá, mindnyájunknak! Szükségünk van rá, mint a kisgyerekeknek: valahányszor elesnek, szükségük van arra, hogy apukájuk felemelje őket. Mi is gyakran elesünk. És az Atya keze kész arra, hogy talpra állítson és továbblendítsen bennünket. Ez a biztonságos és megbízható kéz a gyónás. Ez a szentség felemel bennünket, nem hagyja, hogy padlóra kerülve ott sírdogáljunk. Ez a feltámadás szentsége, tiszta irgalom. Aki pedig a gyónó bűnvallomását hallgatja, annak éreztetnie kell az irgalmasság édességét. Ez a feladata azoknak, akik meghallgatják az emberek gyónását: megéreztetni a mindent megbocsátó Jézus irgalmának édességét. Isten mindent megbocsát!

A helyreállító béke és a felemelő megbocsátás után itt a harmadik ajándék, amellyel Jézus kifejezi irgalmát a tanítványoknak: felkínálja nekik sebeit. Ezek a sebek hoztak nekünk gyógyulást (vö. 1Pét 2,24; Iz 53,5). De hogyan gyógyíthat meg egy seb? Irgalommal. Azokban a sebekben, Tamáshoz hasonlóan, kézzelfoghatóvá válik számunkra, hogy Isten a végsőkig szeret bennünket, hogy sebeinket sajátjává tette, hogy gyengeségeinket saját testében hordozta. A sebek nyitott csatornák közte és köztünk, melyek irgalommal öntözik nyomorúságainkat.

A sebek azok az utak, amelyeket Isten nyitott meg előttünk, hogy belépjünk gyengédségébe, és kezünkkel tapinthassuk, ki is ő, s hogy ne kételkedjünk többé irgalmasságában.

Sebeit imádva, csókolva felfedezzük, hogy minden gyengeségünket elfogadja gyengédségében. Ez történik minden misén, ahol Jézus felkínálja nekünk megsebzett s feltámadt testét: megérintjük őt, ő pedig megérinti életünket. Vele leszáll a menny belénk. Világító sebei áttörik a sötétséget, melyet bensőnkben hordozunk. Mi pedig, Tamáshoz hasonlóan, megtaláljuk Istent, felfedezzük őt bensőnkben és közelünkben, s meghatottan mondjuk neki: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28). Minden itt születik, abból a kegyelemből, hogy irgalmat nyertünk. Itt kezdődik a keresztény út. Ha azonban képességeinkre, struktúráink és projektjeink hatékonyságára támaszkodunk, akkor nem jutunk messzire. Csak Isten szeretetének befogadásával leszünk képesek valami újat adni a világnak.

2. Így tettek a tanítványok: irgalmat nyertek, és irgalmassá váltak. Ezt látjuk az olvasmányban. Az Apostolok cselekedeteiben azt találjuk, hogy „egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, hanem mindenük közös volt” (ApCsel 4,32). Ez nem kommunizmus, hanem tiszta kereszténység! És annál meglepőbb, ha meggondoljuk, hogy ugyanezek a tanítványok valamivel korábban még jutalmakon és kitüntetéseken vitatkoztak, azon veszekedtek, ki a legnagyobb közülük (vö. Mk 10,37; Lk 22,24). Most mindent közösbe adnak, „egy a szívük-lelkük” (ApCsel 4,32). Hogyan tudtak így megváltozni? Ugyanazt az irgalmat látták a másikban, amely átalakította az életüket. Felfedezték, hogy közös a küldetésük, közös a megbocsátás és Jézus teste: vagyonuk megosztása természetes következménynek tűnt. A szöveg azt is mondja, hogy „nem akadt köztük szűkölködő” (ApCsel 4,34).

Az Úr sebeinek érintésével félelmeik megszűntek, most már nem félnek gyógyítgatni a szűkölködők sebeit. Mert ott látják Jézust, mert ott van Jézus a szűkölködők sebeiben.

Nővérem, testvérem, szeretnél bizonyítékot arról, hogy Isten megérintette az életedet? Nézd meg, lehajolsz-e mások sebeihez! Ma kérdezzük meg magunktól: „Én, aki annyiszor megkaptam Isten békéjét, aki annyiszor megkaptam bocsánatát és irgalmát, irgalmas vagyok-e másokhoz? Én, akit sokszor táplált Jézus teste, teszek-e valamit annak érdekében, hogy a szegények ne éhezzenek?” Ne maradjunk közömbösek! Ne éljünk fél hitet, mint aki kap, de nem ad, aki elfogadja az ajándékot, de maga nem válik ajándékká! Irgalmat nyertünk, legyünk irgalmasak! Mert ha a szeretet megáll önmagunknál, a hit meddő bensőségességben elszárad. A többiek nélkül testtelenné válik. Az irgalmasság cselekedetei nélkül elhal (vö. Jak 2,17). Nővéreim, testvéreim, engedjük, hogy az irgalmas Jézus békéje, megbocsátása és sebei feltámadást hozzanak nekünk! Kérjük annak kegyelmét, hogy az irgalom tanúi lehessünk! A hit csak így lesz élő! Életünk csak így lesz egységes! Csak így hirdethetjük Isten evangéliumát, mely az irgalmasság evangéliuma!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria