Ferenc pápa imádkozik a nizzai templomi terrortámadás áldozataiért

Ferenc pápa – 2020. október 29., csütörtök | 15:14

A nizzai Notre-Dame-bazilikában október 29-én délelőtt végrehajtott késes támadás után, amelyben hárman életüket vesztették, Matteo Bruni szentszéki szóvivő közleményt adott ki, a pápa imáiról biztosítva az áldozatok hozzátartozóit.

A dél-franciaországi város Notre-Dame-bazilikájában egy terrortámadás során egy nő és egy férfi, utóbbi a sekrestyés, a helyszínen, egy másik nő a közeli kávéházba menekülve vesztette életét. A kegyetlen gyilkosságot követően a Szentszék Sajtótermének igazgatója a következő nyilatkozatot tette közzé:

„Ez a fájdalom pillanata a zűrzavar idején. A terrorizmust és az erőszakot sosem fogadhatjuk el. A mai támadás halált hozott a szeretet és a vigasz helyén, az Úr házában. A pápát tájékoztatták a helyzetről, és ő közel áll a gyászoló katolikus közösséghez. Imádkozik az áldozatokért és szeretteikért, valamint azért, hogy véget érjen az erőszak és hogy ismét testvérekként tekintsünk egymásra, nem pedig ellenségként, továbbá azért, hogy a szeretett francia nép egységben tudjon válaszolni a rosszra jóval.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria