Ferenc pápa imádsága a cicernakaberdi emlékműnél

Ferenc pápa – 2016. június 25., szombat | 13:51

Június 25-én reggel Ferenc pápa lerótta kegyeletét az örmények lemészárlásának emlékművénél a jereváni Cicernakaberdben.

Krisztus, te megkoronázod szentjeidet,
teljesíted híveid kívánságát,
szeretettel és jósággal tekintesz teremtményeidre.
Hallgass meg minket az égben, szentséged lakhelyén,
Isten Szent Szülőjének közbenjárására,
minden szentednek és azoknak könyörgésére,
akikről ma megemlékezünk.
Urunk, hallgass meg minket, és könyörülj rajtunk,
bocsáss meg nekünk, engeszteld ki és vedd el vétkeinket.
Tégy méltóvá minket,
hogy hálás szívvel dicsőítsünk téged,
az Atyával és a Szentlélekkel együtt,
most és mindörökkön örökké.
Ámen.

Az emlékkönyvbe pedig az alábbi szöveget írta:

„Itt imádkozom, fájdalommal a szívemben, hogy soha többé ne forduljanak elő ilyen tragédiák, hogy az emberiség ne felejtsen, és le tudja győzni jóval a rosszat. Isten adjon a szeretett örmény népnek és az egész világnak békét és vigasztalást! Isten őrizze meg az örmény nép emlékezetét! Az emlékezést ne hígítsák fel, és ne feledkezzenek meg róla, hiszen az emlékezet a béke és a jövő forrása!”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont, Zenit hírügynökség

Magyar Kurír

 

Kapcsolódó fotógaléria