Ferenc pápa is köszöntötte XVI. Benedeket pappá szentelésének 70. évfordulóján

Ferenc pápa – 2021. június 30., szerda | 17:35

XVI. Benedek pappá szentelésének 70. évfordulója alkalmából, június 29-én Ferenc pápa is kifejezte háláját, közelségét és szeretetét az emeritus pápának, akire „atyaként és fivérként” tekint. A jeles évfordulón megjelent egy életrajzi kötet Joseph Ratzingerről, valamint kiállítás nyílt a Vatikán közelében.

Ma olyan évforduló van, amely mindannyiunk szívét megérinti” – mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat köszöntve kedden, az apostolfejedelmek ünnepén az Úrangyala imádságot követően. Joseph Ratzingert 1951. június 29-én a freisingi székesegyházban szentelték pappá.

Benedek, kedves atyánk és testvérünk, küldjük szeretetünket, hálánkat és közelségünketŐ kolostorban lakik, azon a helyen, amelyet a szemlélődő közösségeknek szántak itt, a Vatikánban, hogy imádkozzanak az Egyházért. Jelenleg ő az, aki szemlélődő életet él a Vatikánban, aki életét az Egyházért és a római egyházmegyéért imádkozva tölti” – mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren összegyűlt híveknek, akik tapssal kísérték a szívhez szóló szavakat. A Szentatya köszönetet mondott Benedek pápa folytonos tanúságtételéért, és azért, hogy tekintetét szüntelenül Isten horizontja felé emeli.

Joseph Ratzingert München és Freising érseke, Michael von Faulhaber szentelte pappá több mint negyven társával együtt. 2006-os bajoroszági apostoli látogatásakor Benedek pápa elmesélte, hogy a papszenteléskor a kézrátétel pillanatában egy kismadár szállt fel a dóm főoltáráról és csiripelésbe kezdett, amely számára jelként hatott és döntését igazolta. A papszentelést Jézus barátainak közösségébe való belépésként élte meg, akik arra hivatottak, hogy kövessék és hirdessék üzenetét.

Első szentmiséjét 1951. július 8-án mutatta be Traunsteinben, amelyre visszaemlékezve elmondta, hogy megtapasztalta az Úrnak szentelt élet gazdagságát, a hívek igényét a papra, valamint azt, hogy várják áldását. „A papban a hívek olyan személyt látnak, akire Krisztus azt a feladatot bízta, hogy elvigye jelenlétét az emberek közé” – mondta visszaemlékezésében az emeritus pápa.  

A jubileum alkalmából egy életrajzi kötet jelent meg, valamint egy kiállítást is rendeztek a Vatikán közelében XVI. Benedek személyes tárgyaiból. Georg Gänswein érsek, az emeritus pápa személyi titkára, a Pápai Ház prefektusa elmondta, hogy Joseph Ratzinger számára a papság mindmáig egész életének elsődleges forrása. Adomány, amelyért sokszor küzdenie kellett, és amelyhez mindig hű maradt, teológusként, püspökként, bíborosként és pápaként is.

Az emeritus pápa jelenlegi életéről személyi titkára azt nyilatkozta, hogy papságát „egyszerű” módon éli meg, imádkozik, elmélkedik, követi az eseményket. Ami a legfontosabb számára, az az, hogy közel tudjon maradni az Úrhoz, ez a papság életének középpontja, elsődleges forrása és célja.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó (archív): Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria