Ferenc pápa: Isten a legjóságosabb édesapa, gyermeki bizalommal forduljunk felé!

Ferenc pápa – 2018. december 8., szombat | 19:01

December 8-án, a szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária főünnepén délben a Szentatya elimádkozta az Angelust a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. Beszédében rámutatott Mária készségére, nyitottságára Isten akarata előtt, és azt tanácsolta, hogy mi is Mária szavával kezdjük napjainkat: „Itt vagyok, Uram, teljesedjen be ma rajtam a te akaratod.”

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot és szép ünnepet kívánok!

Isten szava ma választási lehetőséget tár elénk. Az olvasmányban ott van az ember, aki a kezdetekkor nemet mond Istennek, az evangéliumban pedig ott van Mária, aki az angyal köszöntésekor igent mond Istennek. Mindkét szövegben Isten az, aki keresi az embert. Az első alkalommal Ádámhoz megy, a bűnbeesés után, és kérdezi tőle: „Hol vagy?” (Ter 3,9), ő pedig azt válaszolja: „Elrejtőztem” (Ter 3,10). A második alkalommal Máriához megy, a bűn nélkülihez, aki azt válaszolja: „Itt vagyok, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38). Az „itt vagyok” ellentéte az „elrejtőztem”-nek. Az „itt vagyok” nyit Isten felé, míg a bűn bezár, elszigetel, miatta magunkra maradunk.

Itt vagyok – ez az élet kulcsszava. Azt jelöli, amikor átlépünk az önmagunkra és saját szükségleteinkre figyelő, horizontális életből az Isten felé forduló, vertikális életbe. Itt vagyok – vagyis az Úr rendelkezésére állok, kigyógyulok az önzésből, ez az ellenszer az örökké elégedetlen életre. Itt vagyok – ez az orvosság a bűn öregítő hatására, ez a gyógykezelés, hogy bensőnkben fiatalok maradjunk. Itt vagyok – vagyis hiszem, hogy Isten többet ér az énemnél. Úgy döntök, hogy az Úrra fogadok, és tanulékonyan figyelem meglepetéseit. Ezért, ha azt mondjuk „itt vagyok”, ez a legnagyobb dicséret, amellyel feléje fordulhatunk. Miért nem kezdjük azzal napjainkat, hogy azt mondjuk: „Itt vagyok, Uram!”? Milyen szép lenne, ha minden reggel azt mondanánk: „Itt vagyok, Uram, teljesedjen be ma rajtam a te akaratod.” Hasonlót mondunk majd mindjárt az Angelusban is, de már most kimondhatjuk közösen: „Itt vagyok, Uram, teljesedjen be ma rajtam a te akaratod.”

Mária az „itt vagyok”-hoz hozzáfűzi: „Történjék velem szavad szerint.” Nem azt mondja: „Történjék, ahogy én szeretném”, hanem „ahogy te szeretnéd”. Nem állít akadályt Isten elé. Nem azt gondolja: „egy kis időmet rászánom, igyekszem egy kicsit, de aztán azt teszem, amit én akarok.” Nem! Mária nem akkor szereti az Urat, amikor épp kedve van hozzá. Úgy él, hogy mindenben Istenre bízza magát. Ez az élet titka. Mindenre képes az, aki mindenben Istenre bízza magát. Az Úr azonban, kedves testvéreim, szenved, amikor úgy válaszolunk, mint Ádám: „Félek, és elrejtőztem.” Isten apa, a legjóságosabb édesapa, és azt szeretné, ha gyermeki bizalommal fordulnánk feléje. Ehelyett hányszor gyanakszunk rá, hányszor gyanakszunk Istenre! Azt gondoljuk, hogy megpróbáltatásokat küld ránk, megfoszt szabadságunktól, magunkra hagy bennünket. Ez nagy hazugság, a kezdetekre jellemző kísértés, a sátán félrevezetése: bizalmatlanságot kelt Istennel szemben. Mária legyőzi ezt az első kísértést az ő „itt vagyok”-jával. És ma a Szűzanya szépségére tekintünk, aki bűn nélkül született és élt, mindig tanulékonyan és áttetszően Isten felé.

Ez nem jelenti azt, hogy számára az élet könnyű lett volna, nem! Az, hogy Istennel vagyunk, még nem oldja meg varázsütésre problémáinkat. Erre emlékeztet a mai evangélium befejezése: „Az angyal eltávozott tőle” (Lk 1,38). Eltávozott: erős ige. Az angyal magára hagyja a Szüzet egy nehéz helyzetben. Ő ismerte, milyen különleges módon lett Isten anyja – az angyal megmondta neki –, de az angyal nem magyarázta el másoknak, hanem csak őneki. A nehézségek pedig rögtön jelentkeznek: gondoljunk csak arra, hogy a törvény szerint rendezetlen helyzetbe került, Szent József kínos helyzetben érezte magát, Máriának félre kellett tennie más elképzeléseket az életéről, aztán mit szólnak majd az emberek… Mária azonban a nehézségek közepette Istenbe veti bizalmát. Bár az angyal otthagyta, hiszi, hogy Isten ottmaradt vele és benne. Bízik. Bízik Istenben. Biztos abban, hogy az Úrral, még ha nem várt módon is, de minden jól megy majd. Ez tehát a bölcs magatartás: ne a problémák irányítsák életünket – az egyik megoldódik, de már jön is az újabb! –, hanem bízzunk Istenben, bízzuk rá magunkat mindennap: itt vagyok! Ez a kulcsszó! Ez az imádság! Kérjük a szeplőtlen Szűz Máriától a kegyelmet, hogy így élhessünk!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Ma az algériai Oran Mária-kegyhelyén (Notre-Dame de Santa Cruz) boldoggá avatták Pierre Claverie püspököt és tizennyolc társát, köztük szerzetes férfiakat és nőket, akiket a hit iránti gyűlöletből öltek meg. Tizenkilenc új boldog! Korunknak ezek a vértanúi hűséges hirdetői voltak az evangéliumnak, alázatos építői a békének és hősies tanúi a szeretetnek: egy püspök, szerzetes férfiak és nők, és világi hívők. Bátor tanúságtételük a remény forrása az algériai katolikus közösség számára és a párbeszéd elvetett magja az egész társadalom számára. Ez a boldoggá avatás mindenkinek legyen ösztönzés egy testvéri és szolidáris világ közös építésére. Tapsoljuk meg közösen az új boldogokat!

Megemlékezem imámban azokról a fiatalokról és arról az édesanyáról, akik ma éjszaka haltak meg egy diszkóban, az Anconához közeli Corinaldóban, és megemlékezem a sok sérültről is. A Szűzanya közbenjárását kérem mindannyiukért.

Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm a családokat, az egyházközségi csoportokat és a társulatokat! A szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária mai ünnepén az olasz plébániákon a hívők megújítják az Actio Catholica melletti elköteleződésüket. Ez a szervezet százötven év óta ajándék és erőforrás az Egyház útja számára Olaszországban. Biztatom az Actio Catholica egyházmegyei és plébániai szervezeteit, hogy buzgón végezzék olyan világiak képzését, akik képesek tanúságot tenni az evangéliumról és egy igazságosabb és szolidárisabb világ kovászává válni.

Szívből adom áldásomat a Rocca di Papa-i hívekre, valamint a lángra, amellyel majd meggyújtják szép városukban a vár fölé helyezett hatalmas csillagot, a szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária tiszteletére.

Ma délután elmegyek a Santa Maria Maggiore-bazilikába, hogy Máriánál imádkozzam, utána pedig elmegyek a Piazza di Spagnára folytatva a hagyományos, imádságos tiszteletadást a szeplőtelen Szűz emlékművének lábánál. Kérlek benneteket, lélekben csatlakozzatok hozzám ebben a tiszteletadásban, mely a mi mennyei édesanyánk iránti gyermeki hódolatunkat fejezi ki.

Mindenkinek szép ünnepet és kellemes adventet kívánok, Szűz Mária vezetésével.

Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria