Ferenc pápa: Jézus problémáink között, nyomorúságunk mélyén keres bennünket!

Ferenc pápa teljes vasárnapi beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia evangéliuma egy gyönyörű mondatot kínál nekünk, amelyet mindig imádkozunk az Úrangyalában, és amely egyedül is elénk tárja a karácsony értelmét: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott” (Jn 1,14). Ezek a szavak, ha belegondolunk, paradoxont tartalmaznak. Két ellentétes valóságot kapcsolnak össze: az Igét és a testet. Az „Ige” azt jelzi, hogy Jézus az Atya örök Szava, végtelen Szó, mely öröktől fogva létezik, minden teremtett dolgot megelőzően; a „test” viszont a mi valóságunkat jelzi, a teremtett, törékeny, korlátozott, halandó valóságot. Jézust megelőzően két külön világ létezett: a menny a földdel szemben, a végtelen a végessel szemben, a szellem az anyaggal szemben. Van egy másik ellentét is János evangéliumának prológusában, egy másik szópár: világosság és sötétség (vö. Jn 1,5). Jézus Isten világossága, aki belépett a világ sötétségébe. Világosság és sötétség. Isten világosság: benne nincs homály; bennünk viszont nagy a sötétség. Most, Jézussal, a világosság és a sötétség találkozik: szentség és vétek, kegyelem és bűn.

Jézus, Isten Fiának megtestesülése pontosan a találkozás helye, az Isten és az ember közötti találkozásé, a kegyelem és a bűn közötti találkozásé.

Mit akar hirdetni az evangélium ezekkel az ellentétekkel? Egy nagyszerű dolgot: Isten cselekvésmódját. Törékenységünkkel szemben az Úr nem hátrál meg! Nem marad boldog örökkévalóságában és végtelen világosságában, hanem közel jön, testté lesz, leszáll a sötétségbe, tőle idegen földeken lakozik. Miért teszi ezt Isten? Miért száll le hozzánk? Azért, mert nem nyugszik bele abba, hogy eltévelyedhetünk, hogy távol kerülhetünk tőle, távol az örökkévalóságtól, távol a világosságtól. Ez Isten cselekvése: közénk jön. Ha mi méltatlannak tartjuk magunkat, az nem tartóztatja fel őt, ő jön. Ha mi elutasítjuk, ő nem fárad bele abba, hogy keressen bennünket.

Ha nem vagyunk készek és hajlandók fogadni őt, ő akkor is szívesen jön. Ha becsukjuk orra előtt az ajtót, ő vár.

Ő a jó pásztor. És mi vagy ki a jó pásztornak a legszebb képe? Az Ige, aki testté lesz, hogy osztozzon életünkön. Jézus a jó pásztor, aki jön, hogy keressen bennünket ott, ahol vagyunk: a problémáink között, nyomorúságunk mélyén. Ő oda jön!

Kedves testvéreim, gyakran azért tartjuk magunkat távol Istentől, mert úgy gondoljuk, több okból sem vagyunk méltók hozzá. Ez igaz. A karácsony azonban arra hív bennünket, hogy az ő szemszögéből nézzük a dolgokat. Isten testet akar ölteni. Ha úgy látod, hogy szívedet túlságosan beszennyezte a rossz, ha rendezetlennek látod, kérlek, ne zárkózz be, ne félj: ő jön! Gondolj a betlehemi istállóra! Jézus ott született, abban a szegénységben, hogy elmondja neked: egyáltalán nem fél meglátogatni szívedet, nem fél belakni egy elhanyagolt életet. Fontos ez a szó: lakni. A mai evangélium a lakozik igét használja ennek a valóságnak a kifejezésére: teljes osztozást, nagyfokú meghittséget fejez ki. Ez az, amit Isten akar: velünk akar lakni, bennünk akar lakni, nem akar távol maradni.

Azt kérdezem magamtól, tőletek, mindenkitől:

akarunk-e helyet csinálni neki? Szóban igen; senki sem fogja azt mondani, hogy „én nem”; ez nyilvánvaló. De konkrétan?

Talán vannak életünknek olyan aspektusai, amelyeket megtartunk magunknak, kizárólagosan, vagy olyan belső terek, ahová félünk, hogy az evangélium belép, ahol nem akarjuk Istent a középpontba állítani. Ma arra hívlak benneteket, hogy legyetek konkrétak. Melyek azok a belső dolgok, amelyekről úgy hiszem, nem tetszenek Istennek? Melyik az a tér, amelyet csak magamnak tartok fenn, és nem akarom, hogy Isten belépjen oda? Legyünk mindannyian konkrétak, és válaszoljunk erre! [Mondhatja valaki:] „Igen, igen, szeretném, ha Jézus jönne, de nem akarom, hogy ehhez hozzányúljon, ehhez sem, ehhez sem…” Mindenkinek megvannak a maga bűnei – nevezzük nevükön –, de ő nem retten meg a bűneinktől: azért jött, hogy meggyógyítson bennünket. Legalább mutassuk meg neki, hadd lássa a bűneinket. Legyünk bátrak, mondjuk ki: „Uram, ebben a helyzetben vagyok, nem akarok változtatni. De, kérlek, te ne távolodj el túlságosan!” Ez egy szép ima. Legyünk ma őszinték!

Most, a karácsonyi ünnepnapok során jót fog tenni nekünk, ha éppen oda befogjuk az Urat. Hogyan? Például úgy, hogy megállunk a felállított betlehem előtt, mert benne Jézust látjuk, aki jön, hogy belakja egész konkrét, mindennapi életünket, ahol nincs minden rendben, ahol sok probléma van – némelyik a mi hibánkból, némelyik másokéból –, de Jézus jön! Látjuk ott a keményen dolgozó pásztorokat, az ártatlanokat fenyegető Heródest, a nagy szegénységet… De mindezek között, a sok probléma között – a mi problémáink között is – ott van Isten, ott van Isten, aki velünk akar lakni. És várja, hogy bemutassuk neki a helyzetünket, azt, amit átélünk. A betlehem előtt beszéljünk Jézusnak a konkrét helyzetünkről! Hívjuk be hivatalosan az életünkbe, különösen a sötét területekre:

Nézd, Uram, itt nincs fény, nem ér el idáig az áram, de kérlek, ne érintsd meg, mert nem szeretnék kilépni ebből a helyzetből!”

Világosan, konkrétan beszélj! A sötét területekről, a „belső istállókról”: mindnyájunkban vannak ilyenek. És félelem nélkül mondjuk el neki korunk társadalmi problémáit, egyházi problémáit; a személyes problémákat, a legsúlyosabbakat is: Isten szeret a mi istállónkban lakni!

Isten anyja, akiben az Ige testté lett, segítsen bennünket abban, hogy meghittebb kapcsolatba kerüljünk az Úrral!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, római hívők, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok: lengyel, brazil, uruguayi, argentin, paraguayi, kolumbiai és venezuelai zászlókat látok: köszöntök mindenkit! Köszöntöm a családokat, az egyesületeket, a plébániai csoportokat, különösen a trevisói egyházmegyében lévő Postioma és Porcellengo egyházközségének tagjait, valamint a Regnum Christi Szövetség tizenéveseit és a Szeplőtelen Fogantatás fiataljait.

Ma, az év első vasárnapján ismét szeretnék békét és minden jót kívánni az Úrban. Örömteli és szomorú pillanatainkban is bízzuk magunkat őrá, aki a mi erőnk és reménységünk! És ne felejtsétek el: hívjuk az Urat, hogy költözzön belénk, jöjjön be a valóságunkba, bármilyen csúnya is az, akár egy istálló: „Uram, nem szeretném, ha belépnél, de nézd meg, és maradj közel.” Tegyük meg ezt!

Kellemes vasárnapot kívánok, és jó étvágyat az ebédhez! És ne feledkezzetek el imádkozni értem! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír