Ferenc pápa: Justitia szeme az ég felé néz

Ferenc pápa – 2021. március 28., vasárnap | 15:34

A 92. bírósági évad megnyitása alkalmából fogadta a pápa a Vatikánvárosi Állam igazságszolgáltatási vezetőségét, valamint az olasz miniszterelnököt, Mario Draghit március 27-én a Szent Péter-bazilika Áldások termében. Az elmúlt években megkezdett átláthatósági folyamat, a nemzetközi ellenőrző szervekkel való együttműködés, a mindenkire egyformán érvényes igazságszolgáltatás elveit hangsúlyozta.

A Szentszék évek óta dolgozik a gazdasági és pénzügyi átláthatóság megteremtésén. A büntetőjog terén főként a pénzügyi bűncselekmények visszaszorítása a cél, továbbá a nemzetközi nyomozó szervekkel való nagyobb és gyorsabb együttműködés elérése. Ez a második év, hogy Ferenc pápa részt vesz a vatikáni bírósági év megnyitásán.

A szombaton délelőtt tartott audiencián elhangzott beszédében a pápa leszögezte: az Egyház küldetése az igazság segítése, az alázat és az önmegtagadás példáján keresztül; Isten közelsége, együttérzése, gyöngédsége mintájára. Az Egyház ezzel a küldetéssel lép be a történelembe, hogy helyet adjon a népek közötti találkozásnak, az emberek közötti kiengesztelődésnek, és hogy Isten szavával és a szentségekkel, a kegyelemmel, példamutatással a hitre, a szabadságra s Krisztus békéjére vezesse őket.

Ferenc pápa teljes átláthatóságot sürget a vatikáni intézményeken belül, főként gazdasági és pénzügyi téren, megfelelve az egyházi élet alapelveinek, valamint a nemzetközi gyakorlatnak.

Az intézményvezetők példás életvitele, a méltó és felelős viselkedés hitbeli szilárdságot, következetes magatartást és cselekvést kíván – hangsúlyozta a Szentatya. – Egyénileg és közösségileg is kötelesek tanúságot tenni az Egyház küldetésének felbecsülhetetlen értékeiről. Sónak és világosságnak kell lenniük a társadalomban és a nemzetközi közösségben, különösen a mai válsághelyzetben.

A festészetben és a szobrászatban Justititát, az igazságosság római istennőjét egyik kezében mérleggel, a másikban karddal ábrázolják, mellyel kész érvényt szerezni a jognak – fogalmazott a pápa. – A keresztény ikonográfiában ez egy fontos részlettel egészül ki :

Justitia szeme nincs bekötve, hanem az ég felé néz, mert csak az égben létezik valódi igazságosság.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria