Ferenc pápa a katekétákhoz: A hitoktatás legyen szenvedélyes és kreatív, a Szentlélek erejével

Ferenc pápa – 2021. szeptember 19., vasárnap | 13:49

Az európai püspöki konferenciák hittani bizottságainak felelősei tanácskoztak Rómában, a „Katekézis és katekéták az új evangelizálás szolgálatában” mottó jegyében. A nyolcvanfős küldöttséget szeptember 17-én fogadta Ferenc pápa. Beszédében a katekézis 2020-ban megjelent új direktóriuma fényében értékelte a tapasztalatokat, és arra buzdított, hogy ne előre kész „konfekciókatekézist” tartsanak.

A pápa beszéde elején örömmel emlékezett vissza a szeptember 12-i budapesti látogatása során bemutatott szentmisére: „Nemrég tértem vissza a nemzetközi eucharisztikus kongresszus ünnepségéről, amelyet Budapesten tartottak az elmúlt napokban, és ez kedvező alkalom volt, hogy meggyőződjem arról, hogy az elkötelezett katekézis miként lehet hatékony az evangelizáció munkájában, ha tekintetét az Eucharisztia titkára szegezi. Nem feledhetjük, hogy

a katekézis kiváltságos helye éppen az Eucharisztia ünneplése, a szentmise, ahol a testvérek összegyűlnek, hogy aztán egyre inkább felfedezzék Isten jelenlétének különböző módjait az életükben.”

Az egyik kedves bibliai szövegét idézte a Szentatya: amikor a tanítványok megkérdik Jézustól, „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” (Mt 26,17), Jézus válasza felfedi, hogy ő már mindent előre elrendezett, kezdve a vizeskorsót vivő embertől egészen az emeleti teremig (vö. Lk 22,10–12) – és anélkül, hogy mondta volna, teljes mértékben érezte, mi van barátai szívében, és mi fog történni az elkövetkező napokban.

Jézus felhívása, „Menjetek a városba!”, a hitoktatók útját jelöli meg, mint olyan pillanatot, amelyen keresztül a hit misztériuma csúcspontjának ünneplésére készülő keresztények hivatása arra szól, hogy először „a városba” menjenek, és ott találkozzanak a napi munkájukat végző emberekkel – fejtette ki Ferenc pápa.

Az új direktórium szerint a katekézis nem elméleti tudás elvont átadása, mintha azokat számtani vagy kémiai képletként kellene befogadni. A hitoktatás misztikus tapasztalat a testvérekkel való találkozásról, annak a jegyében, hogy ők maguk már találkoztak Krisztussal, aki missziós tanítványaivá tette őket. A pápa ezért alapította a hitoktatói szolgálatot, melynek szertartását éppen most készítik elő. Mindez azt is szolgálja, hogy a keresztény közösség szükségét érezze ennek a hivatásnak, és hogy tapasztalatot szerezzenek olyan férfiak és nők szolgálatáról, akik a szentmise átélésével még intenzívebben szeretnék a hit örömhírét továbbadni.

A hitoktatók tanúságtevő személyek, akik a keresztény közösség szolgálatába állnak, támogatva őket hitük elmélyítésében a mindennapi élet konkrét körülményei között. A hitoktatók fáradtság nélkül hirdetik az irgalmasság evangéliumát, képesek megteremteni a befogadás és a közelség szükséges kötelékeit, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy jobban megízleljük Isten igéjét és megünnepeljük az Eucharisztia titkát jótetteink gyümölcseinek felajánlásával. Ez a személyes közelség nagyon fontos a hitoktatók számára.

Visszautalva a pozsonyi székesegyházban szeptember 13-án, hétfőn tartott beszédére a Szentatya hangsúlyozta: az evangelizálás sohasem ismétlés, miként Szent Cirill és Metód, továbbá Szent Bonifác sem ismételték a múltat, hanem kreatívak lettek a Szentlélekben. Új utakat nyitottak – ha kellett, új ábécé megteremtésével – az evangélium átadására. Képesek voltak meghallgatni a népeket és az egyes embereket.

Nemde ez az Egyház legsürgetőbb feladata Európa népei között? – tette fel a kérdést a Szentatya. – A földrész nagy keresztény hagyománya nem válhat történelmi ereklyévé, különben már nem hagyomány. A hagyomány vagy él, vagy nem! A katekézis pedig hagyomány, ahogy a latin szó, tradere (vagyis átadni) utal erre, de

élő hagyomány, szívről szívre, elméről elmére, életről életre száll.

Összefoglalva, a hitoktatás legyen szenvedélyes és kreatív, a Szentlélek erejével – hangsúlyozta a pápa.

Ferenc pápa arra buzdítja a katekétákat, hogy ne előre kész „konfekciókatekézist” tartsanak, hanem mindig legyenek készek nagy kreativitással továbbadni az evangéliumot.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria