Ferenc pápa katekézise: Mindenkinek meg kell adni a kenyérkereset lehetőségét!

Ferenc pápa – 2022. január 12., szerda | 16:30

A Szentatya január 12-én, szerdán folytatta a Szent József alakjának szentelt katekézissorozatát. Ma az ácsként dolgozó, az ácsmesterségre Jézust megtanító Józsefről, és a mai korban hasonlóan nehéz munkát végző vagy éppen a munka hiányától szenvedő emberek helyzetéről elmélkedett.

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Máté és Márk evangélista Józsefet „ácsként” vagy „asztalosként” mutatja be. Imént hallottuk, hogy a názáreti emberek, amikor hallották Jézust beszélni, megkérdezték: „Nem az ács fia ez?” (Mt 13,55; vö. Mk 6,3). Jézus az apja mesterségét űzte.

A József munkájára használt görög tektón kifejezést többféleképpen adták vissza más nyelveken. A latin egyházatyák „ácsnak” fordították. De érdemes szem előtt tartani, a Jézus korabeli Palesztinában a fát nemcsak ekék és különféle bútorok készítésére használták, hanem házak építésére is, amelyeknek fakereteik voltak, és ágakkal és földdel összekötött gerendákból készült teraszos tetővel rendelkeztek.

Ezért az „ács” vagy „asztalos” olyan általános megnevezés volt, amely mind a fával dolgozó mesterembereket, mind az építészettel kapcsolatos tevékenységeket végző munkásokat jelölte. Meglehetősen nehéz mesterség volt, hiszen olyan nehéz anyagokkal kellett dolgozni, mint a fa, a kő és a vas. Anyagi szempontból nem biztosított nagy jövedelmet, amint arra abból a tényből következtethetünk, hogy Mária és József, amikor bemutatták Jézust a templomban, csak néhány gerlét vagy galambot ajánlottak fel (vö. Lk 2,24), amint azt a törvény a szegények számára előírta (vö. Lev 12,8).

A serdülő Jézus tehát ezt a mesterséget tanulta az apjától. Ezért amikor felnőttként prédikálni kezdett, szomszédai elképedve kérdezgették: „Honnan van ennek a bölcsessége és a csodatevő ereje?” (Mt 13,54), és megbotránkoztak rajta (vö. Mt 13,57), mert az ács fia volt, mégis úgy beszélt, mint egy törvénytudó, és ezen megbotránkoztak.

Ez a Józsefre és Jézusra vonatkozó életrajzi tény eszembe juttatja a világ összes munkását, különösen azokat, akik rendkívül nehéz munkát végeznek a bányákban és bizonyos gyárakban; azokat, akiket illegális munkával kizsákmányolnak; a munka áldozatait – láttuk, hogy Olaszországban az utóbbi időben sokan voltak ilyenek; a munkára kényszerített gyerekeket és azokat, akik szeméttelepeken turkálnak, valami hasznosat keresve, amit elcserélhetnek… Hadd ismételjem meg, amit mondtam: a rejtett munkások, a rendkívül nehéz munkát végző munkások a bányákban és bizonyos gyárakban: gondoljunk rájuk!

Gondoljunk azokra, akiket feketemunkával kizsákmányolnak, akiket lopva, titokban fizetnek ki, nyugdíj nélkül, minden nélkül. De ha nem dolgozol, nincs biztonságod. Ma sok a be nem jelentett munka.

Gondoljunk a munka áldozataira, a munkahelyi balesetek áldozataira, a munkára kényszerített gyermekekre: ez borzasztó! A játszókorban lévő gyermekeknek játszaniuk kellene, ehelyett arra kényszerítik őket, hogy felnőttként dolgozzanak. Gondoljunk azokra a szegény gyermekekre, akik a szeméttelepeken turkálnak, valami hasznosat keresve, amit elcserélhetnek. Ők mind testvéreink, akik így keresik a kenyerüket, olyan munkával, amely nem ismeri el méltóságukat! Gondoljunk csak bele! És ez ma történik, a mai világban! De gondolok azokra is, akiknek nincs munkájuk: hányan kopogtatnak a gyárak, a vállalkozások kapuján: „Van itt valami munka?” – „Nincs, nincs…” A munka hiánya! És azokra is gondolok, akik úgy érzik, hogy a méltóságuk sérült, mert nem találnak munkát. Hazajönnek: „Találtál valamit?” – „Nem, semmit… Elmentem a Karitászhoz, és viszek kenyeret.” Nem az ad méltóságot neked, hogy kenyeret viszel haza. Kaphatsz a Karitásztól: de nem, ez nem ad méltóságot! Méltóságot az ad, hogy kenyeret lehet keresni, és ha nem adjuk meg az embereknek, a férfiaknak és a nőknek a kenyérkereset lehetőségét, az társadalmi igazságtalanság az adott helyen, az adott nemzetben, az adott földrészen.

A kormányoknak meg kell adniuk mindenkinek a kenyérkereset lehetőségét, mert ez a kenyérkereset ad méltóságot nekik. A munka méltósággal való felkenés, és ez fontos!

Sok fiatal, sok apa és anya éli meg azt a drámát, hogy nincs munkája, mely lehetővé tenné számára a nyugodt életet. Napról napra tengődnek. És sokszor a munkakeresés annyira drámaivá válik számukra, hogy elvesztik minden reményüket és életkedvüket. A mostani világjárvány idején – jól tudjuk – sokan elvesztették a munkájukat, és voltak, akiket összetört az elviselhetetlen teher, és öngyilkosok lettek. Ma szeretnék megemlékezni mindannyiukról és családjaikról. Tartsunk egy kis csendet, és emlékezzünk meg azokról a kétségbeesett férfiakról és nőkről, akik nem találnak munkát!

Nem vesszük eléggé figyelembe azt a tényt, hogy a munka az emberi életnek és a megszentelődés útjának is lényegi eleme. A munka nemcsak a megélhetéshez szükséges javak megszerzésének az eszköze, hanem az a hely is, ahol kifejezhetjük önmagunkat, hasznosnak érezhetjük magunkat, és megtanulhatjuk a konkrétság nagy leckéjét, mely segít abban, hogy a spirituális élet ne váljon élettől elrugaszkodott spiritualizmussá. Sajnos azonban a munka gyakran a társadalmi igazságtalanság túsza, és ahelyett, hogy a humanizáció eszköze lenne, egzisztenciális perifériává válik. Sokszor felteszem magamnak a kérdést:

milyen lélekkel végezzük mindennapi munkánkat? Hogyan kezeljük a fáradtságot? Tevékenységünket csak a saját sorsunkhoz vagy a mások sorsához kapcsolódónak is tekintjük?

A munka ugyanis személyiségünk kifejezésének egyik módja, mely természeténél fogva kapcsolati jellegű. A munka alkalom arra is, hogy kifejezzük kreativitásunkat; mindenki a maga módján, a saját stílusában dolgozik; ugyanazt a munkát, de különböző stílusban végezzük!

Jó belegondolni, hogy maga Jézus dolgozott, és ezt a mesterséget éppen Szent Józseftől tanulta. Ma fel kell tennünk magunknak a kérdést, mit tehetünk a munka értékének visszaszerzése érdekében; és

mi mint Egyház miként járulhatunk hozzá ahhoz, hogy a munkát kiszabadítsuk a puszta haszon logikájából, és hogy megélhető legyen a személy alapvető jogaként és kötelességeként, mely kifejezi és növeli a személy méltóságát.

Kedves testvéreim, mindezért ma szeretném veletek együtt elmondani azt az imát, amelyet Szent VI. Pál 1969. május 1-jén intézett Szent Józsefhez:

Ó, Szent József, az Egyház védőszentje,
te, aki a megtestesült Ige mellett dolgoztál nap mint nap,
hogy megkeresd kenyeredet,
erőt merítve belőle az élethez és a munkához;
te, aki megtapasztaltad a holnap miatti szorongást,
a szegénység keserűségét, a munka bizonytalanságát:
te, aki ma felragyogtatod előttünk az emberek előtt alázatos,
de Isten szemében nagyszerű életpéldádat,
védelmezd a munkásokat nehéz mindennapjaikban,
védd meg őket a csüggedéstől,
a tagadó lázadástól
és a hedonizmus kísértéseitől;
s őrizd meg a békét a világban,
azt a békét, amely egyedül biztosíthatja a népek fejlődését.
Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria