Ferenc pápa katekézise: Mindig és mindenáron békére kell törekedni!

A pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A mai katekézist a hetedik boldogmondásnak szenteljük, mely a „béketeremtőkről” szól, akiket Isten gyermekeinek mondanak. Örülök, hogy rögtön húsvét után kerül sor rá, mert Krisztus békéje az ő halálának és feltámadásának a gyümölcse, amint azt a Szent Páltól vett olvasmányban hallottuk. Ahhoz, hogy megértsük ezt a boldogságot, meg kell magyarázni a „béke” szó jelentését, melyet félreérthetünk vagy adott esetben banalizálhatunk.

A béke két felfogása között kell irányt találnunk: az első a bibliai, ahol a gyönyörű sálóm szó megjelenik, mely bőséget, virágzást és jólétet fejez ki. Amikor héberül sálómot kívánnak az emberek, akkor olyan gyönyörű, teljes, sikeres életet kívánnak, amely az igazságnak és az igazságosságnak is megfelel, melyek a Messiásban, a béke fejedelmében érik majd el teljességüket (vö. Iz 9,6; Mik 5,4–5).

Aztán van a békének egy másik, szélesebb körben elterjedt értelme: a „béke” szón egyfajta belső nyugalmat értenek: nyugodt vagyok, békés vagyok. Ez egy modern, pszichológiai és szubjektívebb felfogás. Általában úgy gondolják az emberek, hogy a béke nyugodtság, harmónia, belső egyensúly. A „béke” szónak ez a jelentése nem teljes és nem abszolutizálható, mert az életben sok esetben a nyugtalanság az, ami a növekedést jelentősen elősegíti. Sokszor maga az Úr kelt bennünk nyugtalanságot, hogy keressük és megtaláljuk őt. Ebben az értelemben a növekedést jelentősen elősegítő tényező. Az is előfordulhat, hogy a belső nyugodtság egy „megszelídített” lelkiismeretnek felel meg, nem pedig igazi lelki megváltásnak. Az Úrnak sokszor „ellentmondás jelének” kell lennie (vö. Lk 2,34–35), fel kell ráznia hamis biztonságérzetünket, hogy üdvösséget hozhasson nekünk. És úgy tűnik, abban a pillanatban nincs bennünk béke, de az Úr az, aki erre az útra helyez bennünket, hogy eljussunk a békéhez, melyet ő maga ad majd nekünk.

Ezen a ponton nem szabad elfelejtenünk, hogy az Úr az ő békéjét az emberi békétől, a világ békéjétől eltérően érti, amikor azt mondja: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja” (Jn 14,27). Jézus békéje másfajta béke, különbözik a világ békéjétől.

Tegyük fel a kérdést: hogyan adja a békét a világ? Ha a háborús konfliktusokra gondolunk, tudjuk, hogy a háborúk általában kétféleképpen fejeződnek be: vagy az egyik fél vereségével vagy békeszerződéssel. Csak reménykedhetünk abban és imádkozhatunk azért, hogy mindig erre a második útra kerüljön sor; de azt is figyelembe kell vennünk, hogy a történelem olyan békeszerződések végtelen sora, amelyeket meghazudtolnak a rákövetkező háborúk, vagy ugyanazon háborúk más módon vagy más helyeken történő folytatásai. Korunkban is több színtéren és különböző módokon „darabokban” folyik háború. [1] Legalább gyanakodnunk kell arra, hogy a gazdasági vagy pénzügyi érdekekből fakadó globalizációban egyesek „békéje” mások „háborújának” felel meg. Ez nem Krisztus békéje!

Ezzel szemben hogyan „adja” az Úr Jézus az ő békéjét? Hallottuk Szent Pált, aki azt mondja, hogy Krisztus békéje „a megosztottból egységet teremt” (vö. Ef 2,14), megszünteti az ellenségeskedést, és kiengesztel. E béketeremtés elvégzésének eszköze pedig az ő teste. Ő ugyanis mindent kiengesztel, és békét szerez kereszten kiontott vérével, ahogyan az apostol másutt mondja (vö. Kol 1,20).

És most megkérdezem, valamennyien megkérdezhetjük: kik tehát a „béketeremtők”? A hetedik boldogmondás a legaktívabb, kifejezetten operatív; igei kifejezése hasonlít ahhoz, amit a Biblia első verse használ a teremtés kifejezésére. Kezdeményezésre és igyekezetre utal. A szeretet természeténél fogva teremtő – a szeretet mindig teremtő –, és minden áron összebékíteni igyekszik. Azokat hívják Isten gyermekeinek, akik megtanulták a béketeremtés művészetét és gyakorolják azt, akik tudják, hogy nincs megbékélés életünk odaajándékozása nélkül, és hogy békére kell mindig és mindenáron törekedni. Mindig és mindenáron: ne felejtsétek el ezt! Így kell törekedni rá. Ez nem önálló munka, nem saját képességeink eredménye, hanem a Krisztustól kapott kegyelem megnyilvánulása, aki a mi békénk, aki Isten gyermekeivé tett bennünket.

Az igaz sálóm és az igaz belső egyensúly Krisztus békéjéből forrásozik, mely az ő keresztjéből származik, és új emberiséget teremt, olyan szent férfiak és nők végtelen seregében megtestesült emberiséget, akik találékonyak, kreatívak, akik mindig új utakat találnak ki a szeretetre. A szent férfiak és nők, akik építik a békét. Ez az élet az igazi boldogság, Isten azon gyermekeinek élete, akik Krisztus vérében keresik és megtalálják testvéreiket. Boldogok azok, akik ezen az úton járnak!

Újfent boldog húsvétot kívánok mindenkinek, Krisztus békéjében!

JEGYZETEK
[1] Vö. Homília a redipugliai katonai temetőben, 2014. szeptember 13.; Homília Szarajevóban, 2015. június 6.; Beszéd a Törvényszövegek Pápai Tanácsához, 2020. február 21.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Insider; Vatican News

Magyar Kurír