Ferenc pápa katekézise: A ráncok az érettség jelei, a megtett út jelei; ne nyúljatok hozzájuk!

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Az evangéliumok legjelentősebb idős alakjai közé tartozik Nikodémus – a zsidók egyik vezetője –, aki meg akarta ismerni Jézust, de titokban, éjszaka ment el hozzá (vö. Jn 3,1–21). Jézus Nikodémussal folytatott párbeszédében Jézus kinyilatkoztatásának és megváltó küldetésének lényege fogalmazódik meg, amikor azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

Jézus azt mondja Nikodémusnak: ahhoz, hogy „láthassa az ember Isten országát, felülről kell születnie” (vö. Jn 3,3). Nem arról van szó, hogy újból meg kell születnünk, hogy megismételjük a világra jövetelünket, remélve, hogy az új reinkarnáció egy jobb élet lehetőségét nyitja meg előttünk. Ez az ismétlés értelmetlen. Megfosztaná minden értelmétől a leélt életet, eltörölné, mintha egy sikertelen kísérlet, egy lejárt érték, egy elveszthető semmiség lenne. Nem, nem erről, nem az újbóli megszületésről beszél Jézus: másról van szó. Ez az élet értékes Isten szemében: az ő gyengéden szeretett teremtményeiként azonosít bennünket.

A „felülről való születés”, mely lehetővé teszi számunkra, hogy „belépjünk” Isten országába, a Lélekben való megszületés, a vizeken való átkelés az Isten szeretetével kiengesztelt teremtés ígéretének földjére.

Felülről való újjászületés, Isten kegyelmével. Nem újbóli fizikai újraszületés.

Nikodémus félreérti ezt a születést, és öregségét hozza fel érvként annak lehetetlenségére: az ember elkerülhetetlenül megöregszik, az örök fiatalság álma végleg szertefoszlik, az időben minden születés elsorvadásba torkollik. Hogyan lehet elképzelni olyan sorsot, amelynek születési formája van? Nikodémus így gondolkodik, és nem képes megérteni Jézus szavait. Mit jelent ez az újraszületés, mi ez?

Nikodémus ellenvetése igen tanulságos számunkra. Sőt, Jézus szavának fényében visszájára fordíthatjuk, hogy felfedezzük az öregkor egyik küldetését. Az öregség ugyanis nemhogy nem akadálya a felülről való születésnek, amelyről Jézus beszél, hanem a megfelelő életszakasz arra, hogy megvilágítsa azt, és megszabadítsa az elveszett reményként való félreértéstől. Korunk és kultúránk, mely aggasztóan hajlik arra, hogy a gyermek születését az emberi lény egyszerű termelésének és biológiai reprodukciójának tekintse, az örök fiatalság mítoszát mint a romolhatatlan test – kétségbeesett – rögeszméjét ápolja. Az öregséget ugyanis – sok tekintetben – megvetik az emberek. Mert cáfolhatatlan bizonyítékot hordoz e mítosz feladásához, mely szívesen visszavinne az anyaméhbe, hogy testben örökké fiatalok legyünk.

A technológia minden tekintetben vonzódik ehhez a mítoszhoz: miközben várjuk, hogy legyőzhessük a halált, életben tarthatjuk testünket gyógyszerekkel és kozmetikumokkal, melyek lassítják, leplezik, eltüntetik az öregedést.

Természetesen egy dolog jólét, és másik a mítosz táplálása. Nem tagadható azonban, hogy a kettő összekeverése egyfajta mentális zavart okoz. A jólét összekeverése az örök fiatalság mítoszának táplálásával. Annyi mindent megtesznek az emberek annak érdekében, hogy visszanyerjék ezt a fiatalságot: számtalan szépítőszer, rengeteg plasztikai műtét, csak hogy fiatalnak tűnjenek. Egy bölcs olasz színésznő, Magnani szavai jutnak eszembe; amikor azt mondták neki, hogy el kellene távolítani a ráncait, ő azt válaszolta: „Ne, ne nyúljanak hozzájuk! Sok-sok év kellett, hogy megszerezzem őket: ne nyúljanak hozzájuk!” Bizony, a ráncok a tapasztalat jelei, az élet jelei, az érettség jelei, a megtett út jelei. Ne nyúljatok hozzájuk, hogy fiatalok legyetek, mert csak látszólag lennétek fiatalok:

ami számít, az az egész személyiség, ami számít, az a szív, és a szív megmarad a jó bor fiatalságával, mert minél öregebb a bor, annál jobb.

A halandó testben való élet gyönyörű „befejezetlenség”: mint egyes műalkotások, melyeknek éppen befejezetlenségükben van egyedi varázsa. Mert a földi élet „kezdés”, nem befejezés: pontosan így jövünk a világra, mint valódi emberek, akik haladnak a korral, de örökké valódiak. De a halandó testben élt élet túlságosan szűk tér és idő ahhoz, hogy létezésünk legértékesebb részét érintetlenül őrizzük és beteljesítsük az e világi időben. A hitnek, mely befogadja az evangéliumi igehirdetést Isten országáról, melyre rendeltettünk, rendkívüli első hatása van, mondja Jézus. Lehetővé teszi, hogy „lássuk” Isten országát. Képessé válunk arra, hogy valóban meglássuk a reményünk beteljesedésére utaló számos jelet mindabban, ami életünkben Isten örökkévalóságára szóló rendeltetésünk jegyét viseli magán.

A jelek az evangéliumi szeretet jelei, melyeket Jézus sokféleképpen megvilágított. És ha „látjuk” őket, akkor „be is léphetünk” az országba, a Lélek fuvallatával, az új életet adó vízen keresztül.

Az öregség olyan állapot, amely sokunk számára megadatik, és amelyben a felülről való születés csodája mélyen átélhető és az emberi közösség számára hitelessé tehető: nem az időbeli születés iránti nosztalgiát, hanem a végső rendeltetésünk iránti szeretetet közvetíti. Ebből a szempontból

az öregkornak egyedülálló szépsége van: az Örökkévaló felé haladunk.

Senki sem térhet vissza az anyaméhbe, technológiai és fogyasztói pótlékok révén sem. Ez nem ad bölcsességet, nem ad megtett utat, ez mesterséges. Szomorú lenne, még ha lehetséges lenne is ez a visszatérés. Az idős előre megy, az idős a cél felé, Isten mennyei otthona felé halad, az idős az élete során megélt bölcsességgel járja az útját. Az öregség ezért különleges idő, hogy megszabadítsuk a jövőt a biológiai és robotikus túlélés technokrata illúziójától, de mindenekelőtt azért, mert megnyit Isten teremtő és életadó méhének gyengédsége előtt. Itt szeretném kiemelni ezt a szót: az öregek gyengédsége. Figyeljetek meg egy nagypapát vagy nagymamát, ahogyan az unokáikra néznek, ahogyan megsimogatják őket: az a gyengédség, mely mentes minden emberi megpróbáltatástól, amely legyőzte az emberi megpróbáltatásokat, és képes ingyenesen adni a szeretetet, a másikhoz való szerető közelséget. Ez a gyengédség nyitja meg az ajtót Isten gyengédségének megértéséhez. Ne felejtsük el, hogy Isten Lelke közelség, együttérzés és gyengédség. Isten ilyen, ő meg tud simogatni. Az öregség pedig segít megérteni Istennek ezt a dimenzióját, a gyengédséget. Az öregkor különleges idő arra, hogy megszabadítsuk a jövőt a technokrata illúziótól, Isten gyengédségének az ideje, aki teremt, utat teremt mindannyiunk számára. Adja meg a Lélek, hogy újra felfedezzük az öregkornak ezt a lelki és kulturális küldetését, mely kibékít bennünket a felülről való születéssel! Így gondolunk az öregségre, de aztán feltesszük a kérdést: hogyan lehetséges, hogy a leselejtezés mostani kultúrája az öregek kidobása mellett dönt, mert hasztalannak tartja őket? Az idősek a jövő hírnökei, az idősek a gyengédség hírnökei, az idősek a megélt élet bölcsességének hírnökei. Menjünk előre, és figyeljünk az idősekre!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír