Ferenc pápa: A keresztények legyenek éberek, hogy ne váljanak elvilágiasodottakká

Ferenc pápa – 2017. október 13., péntek | 19:59

Ferenc pápa az október 13-i, péntek reggeli szentmiséjében a Szent Márta-ház kápolnájában Lukács evangéliumának aznapi szakaszáról (Lk 11,15–26) elmélkedett.

Csak a keresztre feszített Krisztus ment meg minket a démonoktól, akik által lassan belecsúszunk az evilágiságba, illetve a „dőreségtől”, amelyről Szent Pál beszél a Galatákhoz írt levelében, továbbá a „csábítástól” – mutatott rá Ferenc pápa péntek reggeli homíliájában. A szentmisében felolvasott evangéliumi szakaszban Jézus így fogalmaz: „ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa”. A Szentatya lelkiismeret-vizsgálatra és a szeretet cselekedeteire buzdított, amelyeknek ára van, de figyelmesebbé és éberebbé tesznek bennünket, hogy ne lépjenek be életünkbe „ravasz” emberek, démonok.

Az Úr azt kéri tőlünk, hogy legyünk éberek, hogy ne essünk kísértésbe – mondta a pápa. Ezért a keresztény mindig virraszt, éber, figyel, mint egy őrszem. Az evangélium Jézus és az ördög közötti küzdelemről szól, azokról a személyekről, akik azt mondták Krisztusról, hogy Belzebub engedélyével űzi ki az ördögöket. Jézus nem egy példabeszédet mesél el, hanem az igazságot mondja ki: „Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: »Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem«, azaz oda, ahol a megszabadított ember él. Akkor az ördög úgy dönt, hogy magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, hogy annak az embernek az állapota rosszabb legyen, mint volt.”

A „rosszabb” szónak nagy ereje van ebben az evangéliumi részben, mert a démonok halkan lépnek be – figyelmeztetett a pápa. – Részévé válnak az életnek. Ötleteikkel és sugallataikkal irányítják az embert, hogy jobban éljen… És belépnek a szívébe, ahonnan elkezdik megváltoztatni szép nyugodtan, feltűnés nélkül. Ez különbözik az ördög által való megszállottságtól, amely nagyon erős. Ez inkább olyan „szalonképes” ördög általi megszállottság – jegyezte meg Ferenc pápa. – Így jár el az ördög lassanként az életünkben, megváltoztatja a feltételeket, hogy elvilágiasítson minket. Belép a cselekvésmódunkba, és mi nehezen vesszük ezt észre. Így aztán az az ember, aki megszabadult az ördögtől, rossz emberré válik, akit elnyom az evilágiság. Ezt akarja ugyanis az ördög: az evilágiságot – mutatott rá a Szentatya.

Másrészt az evilágiság egy lépés előre az ördögtől való megszállottság felé. Elbűvölés, csábítás – tette hozzá. Az ördög ugyanis a csábítás mestere. Amikor belép, olyan finoman, jól nevelten, és átalakítja a viselkedésünket, akkor az értékeink Isten szolgálatától az evilágiság felé hajlanak. Így válunk langyos és evilági keresztényekké, amely olyasféle „gyümölcssaláta”, amelyben keveredik a világi és az isteni lelkiség. Mindez eltávolít minket az Úrtól. De hát hogyan kerülhetjük el, hogy ne essünk bele vagy kikerüljünk az ilyen helyzetből? – tette fel a kérdést a pápa. A válasz: éberséggel, nem félve és higgadtsággal.

Az éberség, az őrködés annyit jelent, hogy megértem, mi zajlik a szívemben és megállok, megvizsgálom az életemet. Felteszem magamnak a kérdést: keresztény vagyok? Többé-kevésbé jól nevelem a gyermekeimet? Keresztény vagy elvilágiasodott az életem? És hogyan érthetem ezt meg? Ferenc pápa Pál apostol receptjét ajánlja megoldásként: tekintsünk a keresztre feszített Krisztusra. Az evilágiságot csak úgy értjük meg és akkor győzzük le, ha az Úr keresztje előtt állunk. Ez az előttünk álló kereszt célja: nem dísz, hanem éppen az, ami megment bennünket ezektől a bűvöletektől és csábításoktól, amelyek az evilágiságra vezetnek minket.

A pápa arra buzdított, hogy kérdezzük meg magunktól: rátekintek-e a keresztre feszített Krisztusra? Végigjárom-e a keresztutat, hogy lássam az üdvösség árát, a szabadulást nemcsak a bűnöktől, hanem az evilágiságtól is? Ezt követően pedig lelkiismeret-vizsgálatot kell tartani, hogy mi történik bennünk, de mindig a keresztre feszített Krisztus előtt. Imával. Ezután pedig egy törésre van szükség, persze nem egy csonttörésre, hanem a kényelmes szokásaink megtörésére: a szeretet cselekedeteire. Azt mondhatjuk: „kényelmes vagyok, de megteszem ezt, nem kerül semmibe. Elmegyek meglátogatni egy beteget, segítek valakinek, akinek szüksége van rá… Teszek valami jót…” Ez megtöri azt a harmóniát, amelyet az ördög igyekszik megteremteni, a hét ördög a főnökükkel, hogy megvalósítsák a spirituális evilágiságot – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria