Ferenc pápa: A keresztények nem úr-szolga viszonyban vannak Istennel!

Ferenc pápa – 2018. augusztus 5., vasárnap | 15:40

Augusztus 5-én délben a Szentatya a napi evangéliumról elmélkedve hangsúlyozta, hogy a kereszténység elsődlegesen nem parancsteljesítés, hanem Jézusban való hit és az ő evangéliumának megfelelő élet.

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes egészében közzétesszük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Az utóbbi vasárnapokon a liturgia a gyengédséggel teli Jézust állította elénk, aki elébe megy az embereknek és szükségleteiknek. A mai evangéliumi szakaszban (vö. Jn 6,24–35) változik a nézőpont: a Jézus által jóllakatott tömeg az, aki újfent Jézus keresésére indul. Jézus számára azonban nem elég, hogy az emberek keresik, azt akarja, hogy megismerjék; azt akarja, hogy az ő keresése és a vele való találkozás meghaladja a fizikai szükségletek közvetlen kielégítését. Jézus azért jött, hogy valami többet hozzon nekünk, hogy létünk előtt szélesebb horizontot nyisson annál a mindennapi aggódásunknál, hogy táplálkozzunk, öltözködjünk, munkaterületünkön előrelépjünk, és így tovább. Ezért fordul a tömeghez [méltatlankodva]: „Nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok” (Jn 6,26). Így ösztönzi őket, hogy tegyenek meg egy további lépést, gondolkodjanak el a csoda jelentésén, és ne csak hasznot húzzanak belőle. A kenyerek és halak megszaporítása ugyanis annak a nagy ajándéknak a jele, amelyet az Atya adott az emberiségnek, s ez az ajándék maga Jézus!

Ő, az igazi „élet kenyere” (Jn 6,35), nemcsak a testet akarja jóllakatni, hanem a lelket is, olyan lelki eledelt ad, amely a legmélyebb éhséget is teljesen csillapítani tudja. Ezért hívja az embereket arra, hogy ne mulandó eledelért fáradozzanak, hogy olyanért, amely megmarad az örök életre (vö. Jn 6,27). Arról az eledelről van szó, amelyet Jézus mindennap ad nekünk: az ő szava, az ő teste, az ő vére. Az emberek meghallgatják az Úr hívását, de nem értik meg annak értelmét – ahogyan sokszor velünk is megesik –, és kérdezik Jézust: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat tegyünk?” (Jn 6,28). Jézus hallgatósága azt gondolja, hogy a törvények előírásainak megtartását kéri tőlük, hogy a kenyérszaporításhoz hasonló további csodákban legyen részük. Általános ez a kísértés, hogy tudniillik a vallást puszta törvényteljesítésre szűkítsük, Istennel való kapcsolatunkat pedig úr-szolga viszonyként fogjuk fel: a szolgának teljesítenie kell az úr által kijelölt feladatokat, hogy elnyerje jóindulatát. Ezt mindnyájan tudjuk. A tömeg ezért tudakolja Jézustól, milyen tetteket kell végrehajtania, hogy elégedetté tegye Istent. Jézus azonban váratlan választ ad: „Istennek az a tett tetszik, ha hisztek abban, akit küldött” (Jn 6,29). Ezek a szavak ma hozzánk is szólnak: Istennek nem annyira az tetszik, ha dolgokat „teszünk”, hanem ha „hiszünk” abban, akit küldött. Ez azt jelenti, hogy a Jézusban való hit lehetővé teszi, hogy Istennek tetsző dolgokat tegyünk. Ha engedjük bevonni magunkat ebbe a szeretettel és bizalommal teljes viszonyba Jézussal, képesek leszünk evangéliumi illatot árasztó jócselekedetekre, testvéreink javára, szükségleteik kielégítésére.

Az Úr arra figyelmeztet, hogy ne felejtsük el: ha aggódnunk kell is a fogható kenyérért, még fontosabb a vele való kapcsolat ápolása, a beléje vetett hitünk megerősítése, hiszen ő „az élet kenyere”, aki azért jött, hogy elvegye igazságra, igazságosságra, szeretetre irányuló éhségünket. Szűz Mária, a Salus populi romani, azon a napon, amikor megemlékezünk a római Santa Maria Maggiore-bazilika felszenteléséről, támogassa hívő életünket, és segítsen, hogy örömmel tudjuk elfogadni Isten életünkre vonatkozó tervét.

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim! Boldog VI. Pál pápa negyven évvel ezelőtt élte utolsó óráit ezen a földön, ugyanis 1978. augusztus 6-án este halt meg. Nagy tisztelettel és hálával emlékezünk meg róla, és várjuk szentté avatását, amely október 14-én lesz. A mennyből járjon közben az Egyházért, amelyet nagyon szeretett, és a világ békéjéért. Köszöntsük tapssal a modern kornak ez a nagy pápáját!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és más országokból érkezett zarándokok! Köszöntöm a családokat, az egyházközségi csoportokat, társulatokat és egyéni híveket.

Külön is köszöntöm a csehországi Velehradból jött zarándokokat, a spanyolországi Lorca híveit és a nòvoli fiatalokat.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Kérlek benneteket, ne felejtsetek el imádkozni értem! Köszönöm! És jó étvágyat az ebédhez!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News; ANSA

Magyar Kurír

 

Kapcsolódó fotógaléria