Ferenc pápa: Kolumbiában Isten segítségével elkezdődött a béke útja

Ferenc pápa – 2017. szeptember 13., szerda | 17:05

A Szentatya szeptember 13-án az ötnapos kolumbiai útjára tekintett vissza a délelőtti általános kihallgatás keretében. Hangsúlyozta, hogy a kolumbiai nép tanúságtétele gazdagságot jelent az egész Egyház számára.

Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Miként tudjátok, az elmúlt napokban apostoli úton voltam Kolumbiában. Szívem mélyéből köszönöm az Úrnak ezt a nagy ajándékot. Ismételten szeretném kifejezni hálámat a köztársasági elnök úrnak, aki végtelenül szívélyesen fogadott, a kolumbiai püspököknek, akik sokat dolgoztak e látogatás előkészítésén, de ugyanígy az ország többi vezetőjének és mindazoknak, akik együttműködtek abban, hogy ez a látogatás megvalósulhasson. Külön is köszönetet mondok a kolumbiai népnek, amely nagy szeretettel és örömmel fogadott. Örömteli nép, sok szenvedés érte, de örömteli; reménnyel rendelkező nép. Az egyik, ami leginkább megragadott minden városban, hogy a tömegben ott voltak az apukák és az anyukák gyermekeikkel, és felemelték őket, hogy a pápa megáldja őket. Büszkén emelték fel gyermeküket, mintha csak azt mondták volna: „Ő a mi büszkeségünk, ő a mi reményünk!” Azt gondoltam: olyan nép ez, amely képes gyermekeket vállalni, és képes büszkén felmutatni őket mint reménységet: ennek a népnek van jövője! Ez nagyon tetszett nekem!

Ezen az úton különösen is éreztem a folytonosságot a két pápával, akik előttem látogatták meg Kolumbiát: Boldog VI. Pál 1968-ban és a Szent II. János Pál 1986-ban. Ezt a folytonosságot erősen áthatja a Lélek, aki Isten népének lépteit vezeti a történelemben.

Az út jelmondata „Demos el primer paso” volt, vagyis: „Tegyük meg az első lépést!” – ez arra a megbékélési folyamatra utal, amelyen most Kolumbia keresztülmegy, hogy kikászálódjon a fél évszázada tartó belső konfliktusból, amely sok szenvedéssel és gyűlölködéssel járt, rengeteg, nehezen gyógyítható sebet ejtett. De Isten segítségével az út elkezdődött. Látogatásommal meg akartam áldani a nép erőfeszítését, meg akartam erősíteni a népet hitben és reményben, és fogadni akartam tanúságtételét, amely gazdaságot jelent szolgálatomnak és az egész Egyháznak. E nép tanúságtétele gazdagság az egész Egyháznak!

Kolumbia – mint a latin-amerikai országok többsége – nagyon mély keresztény gyökerekkel rendelkező ország. És ha ez még élesebbé teszi is a háború tragédiája által okozott fájdalmat, ugyanakkor a béke biztosítékát jelenti, szilárd alapot ad az újjáépítéshez, a rendíthetetlen remény folyamatos éltetője. Nyilvánvaló, hogy a gonosz meg akarta osztani a népet, hogy elpusztítsa Isten művét, de ugyanolyan nyilvánvaló, hogy Krisztus szeretete, az ő végtelen irgalma erősebb a bűnnél és a halálnál.

Ennek az útnak az volt a célja, hogy elvigye Krisztus áldását, az Egyház áldását arra az élet- és békevágyra, amely felfakad e nemzet szívéből: láthattam sok-sok ezer gyermek és fiatal szemében – akik megtöltötték Bogotá terét, és akikkel mindenhol találkozhattam – azt az életerőt, amelyet maga a természet mutat a maga burjánzásával és biodiverzitásával. Kolumbia a biodiverzitás tekintetében a második ország a világon. Bogotában alkalmam volt találkozni az ország összes püspökével, valamint a Latin-Amerikai Püspöki Tanács Vezető Bizottságával. Köszönetet mondok Istennek, amiért megölelhettem őket, és pásztorként bátoríthattam őket küldetésükben az Egyháznak nyújtott szolgálatban, az Egyház ugyanis Krisztusnak, a mi békénknek és reményünknek a szentsége.

Villavicencióban került sor arra a napra, amelyet kimondottan a kiengesztelődés témájának szenteltünk, ez volt az egész út csúcspontja. Délelőtt ünnepélyes szentmisét tartottunk, amelynek keretében boldoggá avattunk két vértanút: Jesús Emilio Jaramillo Monsalve püspököt és Pedro María Ramírez Ramos áldozópapot; délután pedig kiengesztelődési liturgiát tartottunk, jelképesen a bocayái feszület felé fordulva, amelyen Krisztusnak nincs se karja, se lába, meg van csonkítva, mint az ő népe.

E két vértanú boldoggá avatása erőteljesen emlékeztetett minket arra, hogy a béke annak a sok tanúságtevőnek a vérén is alapszik – és talán főképpen az ő vérükön –, akik a szeretetről, az igazságról, az igazságosságról tanúskodtak, de a szó szoros értelmében vett vértanúkén is, mint az imént említettekén, akiket hitükért megöltek. Könnyekig megható volt hallani életrajzukat: a fájdalom és az öröm könnyei egyszerre folytak arcunkon. Ereklyéik és arcaik előtt Isten hűséges, szent népe erősen érezte a maga identitását: fájdalommal, gondolva a számtalan áldozatra, és örülve Isten irgalmasságának, mely kiárad az őt félőkre (vö. Lk 1,50).

„Irgalom és igazság találkozik, igazságosság és béke csókolózik” (Zsolt 85,11) – hallottuk az általános kihallgatás elején. Ez a zsoltárvers annak megjövendölését tartalmazza, ami múlt pénteken Kolumbiában bekövetkezett. Isten próféciája és kegyelme az iránt a sérült nép iránt, hogy fel tudjon támadni, és új életet tudjon kezdeni. Láttuk e kegyelemmel teli prófétai szavak megvalósulását azokban a történetekben, amelyeket tanúságtevők meséltek el sokak nevében, akik sebeikkel együtt Krisztus kegyelméből kiléptek önmagukból, és megnyíltak a találkozásra, a megbocsátásra, a kiengesztelődésre.

Medellínben a központi téma a kereszténység mint tanítványság volt: a hivatás és a küldetés. Ha a keresztények teljesen elköteleződnek Jézus Krisztus követése mellett, akkor tényleg sóvá, világossággá és kovásszá válnak a világban, gyümölcsök pedig bőségesen lesznek. E gyümölcsök egyike a hogares, vagyis azok az otthonok, ahol az élet sebeit hordozó gyermekek és fiatalok új családra lelhetnek, ahol szeretik, elfogadják, védelmezik és kísérik őket. További gyümölcsök – bőségesek, mint a nagy szőlőfürtök – a papi és szerzetesi hivatások, melyeket megáldhattam és bátoríthattam egy felejthetetlen találkozón a papsággal, a megszentelt személyekkel és családtagjaikkal.

Végül Cartagenában, Claver Szent Péternek, a rabszolgák apostolának városában az emberi személy és az alapvető emberi jogok előmozdítására irányítottuk figyelmünket. Claver Szent Péter és nemrégiben Szent Maria Bernarda Bütler a legszegényebbekért és legelhagyatottabbakért áldozták életüket, és így megmutatták az igazi forradalomnak, az evangéliumi és nem az ideológiai forradalomnak az útját, amely valóban felszabadítja az egyéneket és a társadalmat a tegnapi és a sajnos ma is létező rabszolgaságokból. E tekintetben az „első lépés megtétele” – az út jelmondata – azt jelenti, hogy közelítünk, lehajlunk egymáshoz, megérintjük sérült és elhagyatott testvérünk testét. És ezt Krisztussal tesszük, aki rabszolgává vált értünk. Neki köszönhetően van remény, mert ő az irgalmasság és a béke.

Kolumbiát és szeretett népét ismételten anyánkra, a Chiquinquirái Boldogságos Szűz Máriára bízom, aki előtt tiszteletemet tehettem a bogotái székesegyházban. Kívánom, hogy Mária segítségével minden kolumbiai mindennap meg tudja tenni az első lépést testére felé, és így közösen építsék nap mint nap a békét szeretetben, igazságosságban és igazságban.

Az általános kihallgatás végén a Szentatya lelki közelségének adott hangot mindazok iránt, akik a közép-olaszországi Livorno területét sújtó áradás miatt szenvednek. Mindenkit arra hívott, hogy imádkozzanak a halottakért, a sebesültekért és családtagjaikért, valamint mindazokért, akik e próbatételnek ki vannak téve.

Szeptember 13-án, szerdán délután temettek el a toszkánai Livornóban a felhőszakadás nyolc áldozata közül hetet. A családtagok kérésére a gyászszertartásokat a különböző templomokban teljesen zárt körben végezték.

A város lassan igyekszik visszatérni a normális hétköznapokba. Az önkéntesek és a tűzoltók megállás nélkül végzik a mentés munkálatait. A toszkán régió kormányzója, Enrico Rossi szerdán megbeszélést folytatott a gazdaság és az ipar képviselőivel, valamint a szakszervezetekkel és a helyi intézmények tagjaival a felhőszakadás okozta károk felmérése és a szükséges intézkedések céljából.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria