Ferenc pápa: A lelkifurdalás az üdvösség jele

Ferenc pápa – 2017. szeptember 28., csütörtök | 18:02

„Ne féljünk kimondani az igazságot az életünkről, vállaljuk bűneinket, és gyónjuk meg az Úrnak, hogy megbocsásson!” – buzdított szentbeszédében Ferenc pápa szeptember 28-án reggel, a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A mai evangélium Heródes reakcióját írja le, akit nyugtalanít Krisztus igehirdetése. A Szentatya emlékeztetett, hogy egyesek Jézust Keresztelő Jánossal és Illéssel azonosították, míg mások prófétának tartották. Heródes tehát nem tudta, mit gondoljon, de belül érzett valamit, ami nem kíváncsiság volt, hanem lelkifurdalás a szívében: megpróbált személyesen találkozni Jézussal, hogy megnyugodjon. Szerette volna látni, ahogy csodát tesz, de Jézus nem produkálta magát előtte, ezért átadta őt Pilátusnak. Krisztus pedig az életével fizetett. Mi történt tehát? Heródes egyik bűnét egy újabbal fedezte, lelkifurdalását egy újabb bűncselekménnyel altatta el, mint aki félelemből öl. A lelkifurdalás nem csupán valaminek a fölidézése, hanem egy seb.

„Ez egy olyan seb, mint amikor az életünkben sok rosszat teszünk, és az fáj – fejtette ki az egyházfő. – Egy rejtett seb, ami nem látszik. Még én sem látom, mert hozzászoktam a hordozásához, és már nem érzem a fájdalmat. Ott van. Van, aki megérinti, de a seb belül van. És amikor a seb fáj, akkor lelkifurdalást érzünk. Nemcsak hogy tisztában vagyok azzal, hogy rosszat tettem, hanem érzem: érzem a szívemben, a testemben, a lelkemben, az életemben. És innen jön a kísértés, hogy eltakarjam, mert nem akarom érezni.”

Ferenc pápa rámutatott, hogy amikor a lelkiismeretünk vádol minket, üzen nekünk valamit, az kegyelem. Persze egyikünk sem szent, és mindannyian hajlamosak vagyunk a mások bűneit nézni a magunké helyett, megszánva esetleg, aki szenved a háborúk vagy a gyilkos diktátorok miatt.

„Nekünk kell, hogy úgy mondjam »megkeresztelnünk« a sebünket, vagyis nevet adni neki – figyelmeztetett a pápa. – Hol van a sebed? »De atyám, hogy tudom előszedni?« Először is imádkozz: »Uram, kegyelmezz nekem, bűnösnek!« Az Úr pedig meghallgatja az imádat. Aztán vizsgáld meg az életed. »Ha nem látom, hol van és milyen az a fájdalom, honnan jön ez a tünet, akkor mit csináljak?« Kérj segítséget valakitől, hogy kijöjjön; hogy előbukkanjon a seb, és aztán adj neki nevet. Nekem azért van lelkifurdalásom, mert ezt a konkrét dolgot csináltam. Ilyenkor vagyunk igazán alázatosak az Úrral, és az Úr meghatódik a konkrétum előtt. Gondoljunk a gyermekek konkrét gyónásaira. Arra, hogy elmondjuk, mit tettünk, hogy előjöjjön az igazság. Így gyógyulunk meg.”

„Sajátítsuk el a tudományt, a bölcsességet ahhoz, hogy önmagunkat tudjuk vádolni – javasolta Ferenc pápa. – Én vádolom önmagam, érzem a seb fájdalmát, mindent megteszek, hogy rájöjjek, honnan jön ez a tünet, aztán vádolom önmagam. Ne féljünk a lelkifurdalástól: az üdvösség jele. Félni attól, hogy elfedjük, meghamisítjuk, eltitkoljuk, elrejtjük… Azt igen, de legyünk világosak. És akkor az Úr meggyógyít minket.”

A Szentatya a csütörtök reggeli szentmisében végül azért fohászkodott, hogy az Úr kegyelmével legyen bátorságunk önmagunkat vádolni, hogy elindulhassunk a megbocsátás útján.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria