Ferenc pápa levele az Afrikai Unió csúcstalálkozójára: Az éhezők nem várhatnak tovább

Ferenc pápa – 2018. január 31., szerda | 12:18

A Szentatya Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával küldött üzenetet az Afrikai Unió 30. csúcstalálkozójára. Az összejövetelt a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete támogatásával rendezték meg január 28–29-én Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában.

Ferenc pápa üzenetében sürgeti, hogy ültessék át a gyakorlatba a 2014-es malabói nyilatkozatban foglalt iránymutatást, amely az éhínség 2025-ig való megszüntetését tűzte ki célul. Hangsúlyozza, Afrikában egyre nehezebb a helyzet, ez pedig megújult figyelmet és összefogást igényel azon népeknek a nevében, amelyek nem képesek legalapvetőbb szükségleteik kielégítésére. Az emberi méltóság alapján jogos elvárás, hogy elhárítsák az akadályokat e célkitűzés elől, tiszteletben tartva a javak igazságos elosztásának alapelvét, megfelelő stratégiákon és terveken keresztül.

A malabói nyilatkozat az agrártevékenység és az élelmiszer-termelés révén hatékony együttműködést ír elő minden afrikai kormány és a nemzetközi szervezetek között. Az éhezés leküzdéséhez a többi kontinens országainak és nemzetközi intézményeinek elkötelezettségére is szükség van, hogy biztosítsuk a szolidaritást és a globális felelősséget – hangsúlyozza a pápa. – A malabói dokumentumban foglaltak tényleges betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy az Afrikai Unió és a FAO erőfeszítéseit ne árnyékolják be részérdekek, vagy ne tekintsék azokat a politikai intézkedések, illetve igazságtalan mechanizmusok nemkívánatos következményeinek, amelyek megakadályozzák, hogy az emberek igazságos módon hozzájussanak a Föld javaihoz.

Az éhínségtől szenvedők nem várhatnak tovább, és nem is elégedhetnek meg a nem megfelelő intézkedésekkel – figyelmeztet a Szentatya, majd idéz a tavaly októberi, a FAO római székházában elmondott beszédéből: „Széles körű és őszinte párbeszédre van szükség minden szinten, hogy megtaláljuk a legjobb megoldásokat, és újfajta kapcsolat alakuljon ki a nemzetközi élet különböző szereplői között, olyan kapcsolat, amelyet a kölcsönös felelősség, a szolidaritás és az egység jellemez.”

* * *

Az Afrikai Unió addisz-abebai csúcstalálkozóján megvitatták a földrészt érintő konfliktusok alakulását. A szervezet elnöke, a csádi Moussa Faki három gócpontot emelt ki. Az első Dél-Szudán, ahol hallatlan erőszak tombol. Eljött az idő – figyelmeztetett az elnök –, hogy szankciókat vezessünk be az ellen, aki akadályozza a békét. A második a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol az elmúlt napokban tapasztalt feszültség és erőszak fölveti a szilveszteri megállapodás sürgős alkalmazását annak érdekében, hogy kioszthassák a segélyeket a több ezer kitelepített embernek. Végül Mali, mely szintén jelentős konfliktuszóna, ahol el kell érni a 2015-ben kötött algíri megállapodás betartását.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria