Ferenc pápa a madagaszkári Akamasoában: A szegénység nem végzetszerű

Ferenc pápa – 2019. szeptember 10., kedd | 15:56

Ferenc pápa Madagaszkár fővárosában ellátogatott a „Barátság városába”, amelyet egy argentin származású szerzetes alapított: alapítványa a korábban a szeméttelepen, nyomorban élők tízezreinek biztosít munkát, megélhetést, lakhatást, méltóságot. „Az utolsók kiáltása itt a remény énekévé válik” – mondta elismerően a pápa.

„A szegénység nem végzetszerű” – mondta Pedro atya Ferenc pápának, aki megismételte a szavait. Igen, a szegénység nem végzetszerű, ennek éppen az Antananarivo peremén található Barátság városa az élő példája. Bizonyítja ezt a pápát fogadó nyolcezer gyerek, fiatal túláradó öröme, éneke, tánca. Bizonyítja ezt, hogy minden szülőnek van munkája. Ferenc pápa megjegyezte: „A szegények kiáltása itt a remény énekévé vált. Ennek a városrésznek minden szeglete, minden iskolája, orvosi rendelője a remény éneke, ami meghazudtol és elhallgattat minden végzetszerűséget.”

Elég körbenézni. Az alapítvány központjához felkapaszkodó út mentén sűrűn követik egymást a házak, nem luxuslakások, de méltó életet biztosítanak, fedelet adnak sokaknak, akiknek néhány évtizede még nem volt tető a fejük felett, akik a szemétből próbáltak túlélni. A Barátság városát 1989-ben alapította Pedro Opeka argentin misszionárius, aki Buenos Airesben Bergoglio érsek tanítványa volt. Köszöntésében Ferenc pápa meg is jegyezte: „Nem akart tanulni, csak dolgozni.” Opeka 1970-ben költözött Madagaszkárra, és hozta létre ezt a hihetetlen vállalkozást, amely ma már 25 ezer ember megélhetését biztosítja. Rajtuk kívül évente 30 ezer ember fordul az Akamasoa alapítványhoz segítségért, és 14 ezer gyermek jár itt rendszeresen iskolába.

Ferenc pápa láthatóan nagyon örült annak a légkörnek, amit megtapasztalt, és hangsúlyozta: „Az alapjánál az élő hitet találjuk, amit konkrét, hegyeket megmozgatni képes tettekre váltottak. Hit, amely képes volt lehetőséget látni ott, ahol csak a nélkülözés látszott; reményt látni ott, ahol csak a végzetszerűség látszott; életet látni ott, ahol sokan halált és pusztulást hirdettek.”

Nagyon világos üzenettel fordult a Szentatya a fiatalokhoz: „Soha ne adjátok meg magatokat a szegénység szörnyű következményei előtt, soha ne engedjetek a könnyű élet kísértésének, vagy annak a kísértésnek, hogy magatokba forduljatok… Akamasoa megmutatja, hogy Isten jelen van szegény népe között. Nem szórványosan, alkalmanként van jelen: az az Isten van jelen, aki úgy döntött, mindig a népe között él, örökre velük marad.”

Beszédét követően a pápa rögtön a nem messze található bányába ment, ami a kiindulópont volt Pedro atya számára, ahonnan elindult a mindent átformáló munka. Szerény jövedelmet és a méltóbb élet lehetőségét ajánlja ugyanis mindazoknak, akik szeretnének a bányában dolgozni. A Szentatya együtt imádkozott a kőfejtőben a munkásokkal: „Az igazságosság Istene érintse meg a befektetők és az igazgatók szívét, hogy gondoskodjanak mindenről, ami szükséges ahhoz, hogy minden dolgozó méltó bért kapjon és emberi méltóságát tiszteletben tartó körülmények között éljen… Urunk, gondoskodjál atyai irgalmadban azokról, akiknek nincs munkájuk, és add, hogy a munkanélküliség, ami oly sok nyomor okozója, eltűnjön a társadalmunkból. Mindenki ismerje meg annak a méltóságnak az örömét, hogy megkeresi a kenyerét, hazaviszi a bérét, hogy eltartsa belőle szeretteit.” Az imádság végén Ferenc pápa Szent József oltalmára bízta a munkásokat.

Pedro Opeka 1948-ban született Tito diktatúrája elől Argentínába menekült szlovén szülőktől. Majdnem ötven éve él Madagaszkáron, az ország legszegényebb lakói között, ahol a szemétből élő családokból megalapította az Akamasoa közösséget. Kidolgozott egy tervet a szeméttelep közelében található kőbányára alapozva.

Az argentin misszionárius vezetése alatt összefogtak a szegények, és elkezdtek kavicsot, sódert kitermelni, kőlapokat, téglákat gyártani. Pedro atya volt az első kőműves, aki murvává törte a kemény követ, hogy azt építkezésre lehessen használni. Ezzel továbbadta azt a mesterséget, amelyet apjától tanult. A közösség eladta a termékeket az építőipari cégeknek, a munkások pedig szerény fizetséget kaptak.

Összefogtak, és azt látták, hogy munkájuk nyomán felvillan a remény, hogy boldoguljanak. Harminc év elteltével ennek a hatalmas közösségnek – amely Akamasoa (jelentése: „jó barátok”) néven ismert – a tagjai saját maguk építette házakban laknak 18 faluban, vannak üzleteik, műhelyeik, kútjaik, közvilágításuk, kikövezett utcáik. Mindenkinek van otthona, ivóvize, mindenki részesül egészségügyi ellátásban, minden gyerek jár iskolába. A diákok 82 százaléka érettségizik, legtöbbjük egyetemen tanul tovább. 

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Avvenire

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria