Ferenc pápa Máriára irányítja a figyelmet a következő ifjúsági világnapokon

Ferenc pápa – 2016. december 8., csütörtök | 16:10

Szűz Máriának szentelt témákat választott Ferenc pápa a következő három ifjúsági világnapra.

Mindhárom év – virágvasárnap tartott – ifjúsági világnapjának mottója Lukács evangéliumából származik. 2017-ben: „Mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve” (Lk 1,49). 2018-ban: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél” (Lk 1,30). 2019-ben, a panamai ifjúsági világtalálkozó témája pedig: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38).

A szentatya által kijelölt spirituális út összhangban áll az előző három ifjúsági világnap (2014–2016) központi üzeneteivel, amelyek a nyolc boldogságra összpontosítottak – tájékoztatott sajtóközleményében a Világiak, Család és Élet Kongregációja. Mária az, akit minden nemzedék boldognak hív (vö. Lk 1,49).

A három most bejelentett téma tehát máriás lelkiségű irányvonalat jelöl ki a következő ifjúsági világnapokra – hangsúlyozta a sajtóközlemény. Ugyanakkor e mottók összekötik a múltat (2017), a jelent (2018) és a jövőt (2019), amit a három teológiai erény hat át: a hit, a remény és a szeretet. A fiataloknak felkínált spirituális út egyértelműen összhangban van Ferenc pápa következő püspöki szinódusra választott témájával: A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: news.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria