Ferenc pápa Materában: Térjünk vissza Jézushoz, térjünk vissza a kenyér ízéhez!

Ferenc pápa homíliáját teljes egészében közreadjuk, magyar fordításban.

Az Úr összegyűjt bennünket asztala köré, kenyérré teszi magát értünk: „Ez az ünnep kenyere a gyermekek asztalán, […] osztozást indít el, kötelékeket erősít, közösségíze van” (A XVII. Országos Eucharisztikus Kongresszus himnusza, Matera, 2022). Az imént hallott evangélium [Lk 16,19–31] mégis azt mutatja, hogy a kenyeret nem mindig osztjuk meg a világ asztalán – ez így van! –; nem mindig árad belőle a közösség illata; nem mindig törjük meg igazságosan.

Érdemes megállnunk a Jézus által ebben a példázatban bemutatott drámai jelenet előtt: az egyik oldalon egy bíborba és patyolatba öltözött gazdag ember, aki hivalkodik jólétével és fényűzően lakomázik; a másik oldalon egy sebektől borított szegény ember, aki a kapuban fekszik, remélve, hogy egy kis maradék lehull az asztalról, és csillapítani tudja éhségét. Szem előtt tartva ezt az ellentmondást – melyet nap mint nap tapasztalunk – tegyük fel magunknak a kérdést: mire hív bennünket az Eucharisztia szentsége, a keresztény élet forrása és csúcspontja?

Először is, az Eucharisztia emlékeztet bennünket Isten elsőbbségére. A példázatban szereplő gazdag ember nem nyitott az Istennel való kapcsolatra: csak saját jólétére, szükségleteinek kielégítésére, az élet élvezetére gondol. És ezzel a nevét is elveszíti! Az evangélium nem mondja meg a nevét, csak egy jelzővel utal rá: egy „gazdag”, ezzel szemben a szegénynek megmondja a nevét: Lázár. A gazdagság idevezet, a nevedet is elveszi! Ez a gazdag ember önelégült, pénzmámorban fürdik, megszédült a hiúságok vásárától, életében nincs helye Istennek, mert csak önmagát imádja. Nem véletlenül nem mondjuk ki a nevét: „gazdagnak” nevezzük, csak egy jelzővel határozzuk meg, mert már elvesztette a nevét, elvesztette az identitását, csak a birtokában lévő javak adják az identitását.

Milyen szomorú ez a valóság ma is, amikor összekeverjük azt, akik vagyunk, azzal, amink van, amikor az embereket a vagyonuk, a viselt címeik, a betöltött szerepeik vagy a viselt ruhájuk márkája alapján ítéljük meg.

Ez a birtoklás és a látszat vallása, mely gyakran uralja e világ színpadát, de végül üres kézzel hagy bennünket. Mindig! Ennek a gazdag embernek az evangéliumban még a neve sem maradt meg. Ő már egy senki. Ezzel szemben a szegény embernek van neve, Lázár, mely azt jelenti, hogy „Isten megsegít”. Szegénysége és kirekesztettsége ellenére meg tudja őrizni méltóságát, mert Istennel való kapcsolatban él. Már a nevében is van valami Istenből, és életének Isten a rendíthetetlen reménye.

Itt van hát az állandó kihívás, amelyet az Eucharisztia kínál életünk számára: Istent imádjuk, és ne önmagunkat! Őt helyezzük a középpontba, és ne énünk hiúságát! Emlékezzünk arra, hogy csak az Úr az Isten, és minden más az ő szeretetének az ajándéka! Ha ugyanis önmagunkat imádjuk, kis énünkbe fulladunk bele; ha e világ gazdagságát imádjuk, az birtokba vesz és rabságba sodor bennünket; ha a látszat istenét imádjuk, és megrészegülünk a pazarlástól, előbb-utóbb maga az élet nyújtja majd be a számlát. Az élet mindig benyújtja a számlát! Amikor viszont imádjuk az Eucharisztiában jelenlévő Úr Jézust, akkor életünket is új szemmel tudjuk nézni: én nem az vagyok, amit birtoklok, és nem azok a sikerek, amelyeket elérek; életem értéke nem attól függ, hogy mivel tudok felvágni, és nem is csökken, ha kudarcot vallok és elbukom. Én egy szeretett gyermek vagyok – mindannyian szeretett gyermek vagyunk –; Isten áldása van rajtam; ő úgy akarta, hogy szépséggel ruházzon fel, és azt szeretné, ha minden rabságtól mentes lennék.

Emlékezzünk erre: aki Istent imádja, nem válik senkinek a rabjává! Szabad!

Fedezzük fel újra az imádás imaformáját, melyről gyakran megfeledkezünk! Fedezzük fel újra az imádást: az imádás felszabadít bennünket és visszaadja gyermeki méltóságunkat! Nem vagyunk rabszolgák!

Isten elsőbbsége mellett az Eucharisztia arra hív, hogy szeressük testvéreinket. Ez a kenyér par excellence a szeretet szentsége. Krisztus az, aki felajánlja és megtöri magát értünk, és arra kér, hogy mi is ugyanezt tegyük, hogy életünk őrölt búzává váljon, és kenyérré, amely táplálja testvéreinket. Az evangélium gazdag embere nem teljesíti ezt a feladatot; dőzsölve él, bőségben lakomázik, és észre sem veszi a szegény Lázár néma kiáltását, aki kimerülten a kapuja előtt fekszik. Csak élete végén, amikor az Úr megfordítja az életsorsokat, akkor veszi észre végre Lázárt, de Ábrahám azt mondja neki: „köztünk és köztetek nagy szakadék tátong” (Lk 16,26). Te ástad a szakadékot, te magad! Mi vagyunk azok, akik önzőségünkben szakadékokat hozunk létre! A gazdag ember volt az, aki földi életében szakadékot ásott közte és Lázár között, és most, az örök életben ez a szakadék megmarad. Mert örök jövőnk ettől a jelen élettől függ: ha most szakadékkal választjuk el magunkat testvéreinktől, akkor „saját sírunkat ássuk meg” a későbbiekre; ha most falakat emelünk testvéreinkkel szemben, akkor később is a magány és a halál foglyai maradunk.

Kedves testvéreim, fájdalmas látni, hogy ez a példázat még napjainknak is a története: az igazságtalanságok, az egyenlőtlenségek, a föld erőforrásainak igazságtalan elosztása, az erősek visszaélései a gyengékkel szemben, a szegények kiáltása iránti közöny, a nap mint nap ásott, kirekesztést teremtő szakadék nem hagyhat minket közömbösen! Ezért ma, együtt, ismerjük fel, hogy az Eucharisztia egy új világ próféciája, Jézus jelenléte, aki arra kér, hogy kötelezzük el magunkat, hogy tényleges megtérés történjen: lépjünk át a közömbösségből az együttérzésbe, a pazarlásból a megosztásba, az önzésből a szeretetbe, az individualizmusból a testvériségbe!

Testvéreim álmodjunk!

Ilyen Egyházról álmodjunk: egy eucharisztikus Egyházról! Olyan nőkből és férfiakból álló Egyházról, akik kenyérként megtörik magukat mindazoknak, akiket elemészt a magány és a szegénység, akik gyengédségre és együttérzésre éheznek, akiknek az élete összeomlik, mert hiányzik belőle a remény jó kovásza.

Álmodjunk egy olyan Egyházról, amely letérdel az Oltáriszentség előtt, és áhítattal imádja a kenyérben jelen lévő Urat; de amely arra is képes, hogy együttérzően és gyengéden odaforduljon a szenvedők sebeihez, amely felemeli a szegényeket, letörli a szomorkodók könnyeit, a remény és az öröm kenyerévé válva mindenki számára. Mert nincs igazi eucharisztikus istentisztelet a sok „Lázár” iránti együttérzés nélkül, akik ma is mellettünk élnek. Sokan vannak!

Testvéreim, Matera városából, a „kenyér városából”, szeretném üzenni nektek: térjünk vissza Jézushoz, térjünk vissza az Eucharisztiához! Térjünk vissza a kenyér ízéhez, mert amíg éhezünk a szeretetre és a reményre, amíg megtörnek bennünket az élet gyötrelmei és szenvedései, Jézus táplálékká teszi magát, hogy jóllakasson és meggyógyítson bennünket! Térjünk vissza a kenyér ízéhez, mert miközben a világban a szegények továbbra is igazságtalanságtól és hátrányos megkülönböztetéstől szenvednek, Jézus nekünk adja az osztozás kenyerét, és nap mint nap küld bennünket a testvériség apostolaiként, az igazságosság apostolaiként és a béke apostolaiként! Térjünk vissza a kenyér ízéhez, hogy eucharisztikus Egyház legyünk, mely Jézust helyezi a középpontba, s a gyengédség és irgalom kenyerévé válik mindenki számára! Térjünk vissza a kenyér ízéhez, hogy emlékezzünk:

miközben e földi létünk elfogy, az Eucharisztia elővételezi a feltámadás ígéretét, és a halált legyőző új élet felé vezet bennünket!

Komolyan gondolkodjunk el ma a gazdag emberen és Lázáron! Ez mindennap megtörténik! És sokszor – szégyenszemre – közöttünk is megtörténik ez a küzdelem, közöttünk, a közösségben!

És amikor kialszik bennünk a remény, amikor szívünkre magány telepszik, amikor belsőnkben megfáradunk, amikor bűneink miatt gyötrődünk, amikor félünk attól, hogy nem tudunk helytállni, ismét csak térjünk vissza a kenyér ízéhez! Mindannyian bűnösök vagyunk: megvannak a magunk bűnei, de így, bűnösökként, térjünk vissza az Eucharisztia ízéhez, a kenyér ízéhez! Térjünk vissza Jézushoz, imádjuk Jézust, fogadjuk Jézust! Mert ő az egyetlen, aki legyőzi a halált, és mindig megújítja életünket!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír