Ferenc pápa megcsókolta egy holokausztot túlélt asszony tetovált rabszámát

Olykor egy gesztus, egy egyszerű csók többet mond száz szónál is. Benne rejlik minden emberségünk, gyengédségünk, a szavakkal kifejezhetetlen együttérzés. Ferenc pápa ismét emlékeztetett minket erre, gesztusával tanúságot tett. Szerda reggel az általános kihallgatás alkalmával a vatikáni Szent Damázusz-udvarban megcsókolta azt a számot, amelyet az auschwitzi koncentrációs táborban tetováltak a belarusz Lidzija Makszimovics karjára alig hároméves korában. Tengernyi fájdalom fölé hajolt oda Ferenc pápa az együttérzésével, tanúságot téve Isten szeretetéről minden ember, különösen az ártatlanul szenvedők iránt.

Az idős asszony a találkozás után így nyilatkozott a Vatican Newsnak: „Ferenc pápával a szempillantásunkból is értettük egymást, nem volt szükség szavakra.” Az a csók a karjára tetovált számra olyan gesztus volt, „amely megerősített és kibékített a világgal”.

Lídzija elmondta a Vatikáni Rádió riporterének, hogy megbocsátott kínzóinak, a sok kegyetlenség ellenére. Édesanyjával és wadowicei származású anyai nagyszüleivel együtt azzal a váddal hurcolták el, hogy együttműködtek a partizánokkal. Úgy emlékszik vissza, hogy háromévesen már megélte a háborút, látta, mennyi rosszat tesznek az emberek egymás ellen, ennek ellenére arra nem számított, amit Auschwitzban látott.

Marhavagonban szállították el őket, és amikor megérkeztek, a nagyszüleit elvitték egy barakk felé, ahonnan füst szállt fel. Szörnyű bűzt érzett. „Én és az anyukám piszkosak, éhesek voltunk, és féltünk, engedelmeskedtünk a katonáknak, akik érthetetlen szavakat ordítottak, miközben a kutyák vadul ugattak. Semmit nem értettünk, azt tettük, amit mondtak, meg voltunk rémülve” – emlékezett vissza. Édesanyjával együtt mindkettejüket lengyel fogolyként tartották számon, az anyukát a dolgozó nők barakkjában helyezték el, őt pedig egy olyan barakkban, amely „csordultig tele volt különböző korú és nemzetiségű gyerekekkel”.

2019-ben Krakkóban, a Sant’Egidio közösség Global Friendship mozgalmának nemzetközi ifjúsági találkozóján Lídzija elmondta a történetét a táborba zarándokló fiataloknak. Három évet töltött a gyerekbarakkban, ahol Josef Mengele, „a halál angyala” is tevékenykedett. Elszenvedte a hírhedt orvos számos kísérletét, vírusokat, fiziológiás sóoldatot fecskendeztek a szervezetébe. Emlékszik Mengele mindig fényesre suvickolt csizmájára és ördögi tekintetére. Pontosan nem emlékszik arra, mit tett vele, de később előkerültek feljegyzések, amelyekben szó volt a kísérleteiről és az ő rabszáma is szerepelt bennük.

A rabságból emlékszik „az éhségre, a tetvekre és arra, mennyire rettegtek a gyerekek, amikor megérkeztek az orvosok, és a névsorolvasásra, amikor a karjukra tetovált szám alapján szólították őket. Az embereket, gyerekeket soha nem hívták a nevükön. Ha egy szám tulajdonosa már nem volt ott, az újonnan érkezők kapták meg a számát, akik ugyanúgy bekerültek a többi fogoly közé, hogy szembenézzenek közös sorsukkal, a barakkok hidegével és az SS-tisztek kegyetlenségével.”

Amikor az orosz hadsereg felszabadította a tábort, egy lengyel család fogadta be Oświęcimben, néhány méterre az auschwitzi tábortól. Később azonban Oroszországba hurcolták, ahol a történetét politikai célokra akarták felhasználni. Végül sikerült visszakerülnie lengyel befogadó családjához. 1962-ben pedig a Vöröskereszt segítségével rátalált édesanyjára is: „Soha nem hagytam abba a keresését, bár azt hittem, meghalt. A Szovjetunióban élt, 17 év után találkoztunk újra. Amikor Auschwitzban különválasztottak tőle, megígérte, hogy találkozunk még. Betartotta az ígéretét.” Ugyanakkor már csak homályos emlékei voltak róla kicsi korából, és az asszonynak új családja is lett. Szeretetettel és tisztelettel volt iránta, de visszatért örökbefogadó családjához. 

Később úgy döntött, beszél a szenvedéseiről a fiataloknak, még ha súlyos sebeket szakít is fel ezzel. „Kezdetben nehéz volt, most már segít nekem is, ha beszélek, és remélem, nektek is segít jobban megérteni, mi történt a táborban” – mondta Krakkóban diákoknak, mielőtt ellátogattak az egykori koncentrációs tábor helyszínére.

Kora ellenére kitart küldetése mellett, hogy életben tartsa a fiatalok emlékezetét, akik egy olyan korban élnek, amikor ismét előbukkannak a rasszizmus és a nacionalizmus kísértetei. A Vatikáni Rádiótól azt kérte, közvetítsék üzenetét: „A ti kezetekben van a világ jövője. Hallgassátok meg a szavaimat, menjetek el Auschwitzba és Birkenauba, és tegyetek róla, hogy soha ne ismétlődhessen meg ez a kegyetlenség. Annak a történetnek nem szabad megismétlődnie!”

*

Lídzija Makszimovics története alapján dokumentumfilm is készült Elso Merlo rendezésében 70072. La bambina che non sapeva odiare (70072. A kislány, aki nem tudott gyűlölni) címmel.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Avvenire, Vatican News

Fotó: Avvenire; Vatican News; Santegidio.org

Magyar Kurír