Ferenc pápa megérkezett Görögországba

Ferenc pápa – 2021. december 4., szombat | 14:54

Két és fél napos ciprusi látogatása után a Szentatya december 4-én, szombaton délelőtt, kevéssel 10 óra után megérkezett Athénba. Első programjaként az elnöki palotában találkozott az ország politikai és civil társadalmi vezetőivel, valamint a helyi diplomáciai testületek tagjaival.

Délután a pápa programjában szerepel a találkozás Jeromos athéni görög ortodox érsekkel, majd késő délután a Szent Dénes-székesegyházban a görögországi katolikus egyház püspökeivel, papjaival, szerzeteseivel, a szeminaristákkal és katekétákkal találkozik.

Holnap a Szentatya Leszbosz szigetére repül, ahol Mitilíniben meglátogatja a menekültek egyik csoportját és elimádkozza a déli Úrangyala imát. Délután visszatér Athénba, és szentmisét mutat be a Megaron koncertaulában. Hétfőn reggel a fiatalokkal találkozik, majd visszaindul Rómába, ahova a tervek szerint délután fél 1-kor érkezik meg.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria