Ferenc pápa Mianmar vezetőihez: Építsétek a békét az emberi jogok tiszteletben tartásával

Ferenc pápa – 2017. november 28., kedd | 19:00

Ferenc pápa november 28-án, kedden Rangunból Nepjidába, Mianmar fővárosába repült, ahol találkozott az államfővel, majd az ország politikai és társadalmi vezetőivel.

Nepjida 2006-ban tavaszán lett az ország fővárosa, miután a kormány úgy döntött, hogy átköltözik ide Rangunból, Mianmar legnépesebb városából.

A pápa első útja az elnöki palotába vezetett, ahol magánbeszélgetést folytatott Htin Kjav államfővel. Helyi idő szerint fél ötkor találkozott a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji kormányfővel. Öt óra után kezdődött a főváros Nemzetközi Kongresszusi Központjában Ferenc pápa találkozója az ország politikai és társadalmi életének vezetőivel, valamint a diplomáciai testülettel.

Beszédében a Szentatya megfogalmazta mianmari látogatásának alapvető célját: „Mindenekelőtt azért jöttem, hogy együtt imádkozzam a kicsi, de buzgó helyi katolikus közösséggel, hogy megerősítsem a hitben, és bátorítsam őket az ország javára végzett szolgálatukban. Szeretném átölelni Mianmar egész lakosságát és a bátorítás szavát nyújtani mindazoknak, akik egy igaz és megbékélt társadalom építésén fáradoznak.”

Ferenc pápa elismeréssel szólt Mianmar természeti szépségeiről, számos erőforrásáról, de legnagyobb kincsének az ország népét nevezte, mely történelme során – miként a jelenben is – sokat szenvedett a belső konfliktusok és az ellenségeskedés miatt. Minthogy napjainkra a nemzet elköteleződött a béke megteremtésében, éppen ezért a megosztottság okozta sebek gyógyítása a politika elsőrendű feladata. A Szentatya elismeréssel szólt a kormány azon erőfeszítéseiről, melyekkel – főként a panglongi békekonferencia jegyében – törekszik véget vetni az erőszaknak, bizalmat akar építeni és biztosítani szeretné minden állampolgára számára az alapvető jogokat.

A béke és a nemzeti kiengesztelődés építése csak az igazságosság és az emberi jogok tiszteletben tartása jegyében történhet – hangsúlyozta a pápa, utalva a két világháború után a nemzetek együttműködésével létrehozott ENSZ intézményére és Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatára, mely fontos alapja az igazságosság, a béke és az emberi haladás megteremtésének a világon. A pápa kiemelte a diplomáciai testület jelenlétét, melynek tagjai tanúi annak, hogy milyen helyet foglal el Mianmar a nemzetek közösségében. Az ország jövője a béke, ha azt a társadalom minden tagja méltóságának és emberi jogainak elismerésére építik, tiszteletben tartva minden etnikai csoport identitását, és senkit ki nem zárva abból, hogy törvényesen hozzáférjen a közös javakhoz.

A kiengesztelődés és a nemzeti összefogás építésében a vallási közösségek különleges szerepet játszanak; főként az elmúlt évek okozta érzelmi, lelki és pszichés sérülések gyógyításában. Ha valóban saját gyökereik mélyéből merítenek, akkor felszámolhatják a szembenállások okait, párbeszédet kezdhetnek egymással – tette hozzá Ferenc pápa. – A reménység nagy jele lesz, ha az ország hagyományos vallási vezetői elköteleződnek a közös munka mellett, az egyetértés szellemében.

A pápa végül a fiatalok szerepéről szólt: szeretni és bátorítani kell őket, így megtérül és gyümölcsöt hoz minden befektetett energia. Mianmar jövője a fiataloktól függ, de főként nem a képzettségüktől, hanem attól, mennyire teszik magukévá a becsületesség és az emberi szolidaritás értékeit.

Ferenc pápa a fővárosban tett látogatás után este visszatért Rangunba.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria