Ferenc pápa a nemzetközi környezetvédelmi Kronos-díj egyik idei kitüntetettje

Ferenc pápa – 2020. december 17., csütörtök | 12:48

Az olaszországi székhelyű Kronos Akadémia (Accademia Kronos) nemzetközi díját idén olyan személyek és szervezetek nyerték el, akik elkötelezetten tevékenykednek a környezetvédelem területén. Közöttük az első kitüntetett 2020-ban Ferenc pápa.

A Ferenc pápa által kifejezetten a Laudato si’ kezdetű enciklikában megfogalmazott átfogó ökológia egy olyan új szemlélet, amely a környezetvédelmi tevékenység területén világítótoronnyá válhat.

A Kronos-díj elnyerésének indoklásában hangsúlyozzák: azért Ferenc pápának ítélték oda a kitüntetést, mert „egyházfői tevékenységének középpontjába az átfogó ökológia és a közös kulturális örökség témáját állította, amelyet a fenntartható fejlődés és az egyetemes szolidaritás logikájának összefüggésében helyezett el. A bolygónkon élő minden emberhez fordul azzal a feladattal, hogy mindenki tegye meg a saját részét közös otthonunk gondozása érdekében.”

A nemzetközi kitüntetést idén adta át negyedszerre a Kronos Akadémia önkéntes környezetvédelmi szervezet. A kitüntetésről szóló levelet a napokban juttatták el a Pápai Ház prefektúrájához.

A díj mottója: „Megteszem a magam részét”. A kis szobrot, melyet a kitüntetés alkalmával átadnak, egy ősi afrikai mese kolibri főszereplőjéről mintázták. A kézműves alkotást Renato Mancini készítette hulladékanyagok felhasználásával. Az afrikai mesének azt a pillanatát formázta meg, amikor az erdőben tűz üt ki, az állatok biztonságot keresve a folyó felé menekülnek, a kolibri azonban az ellenkező irányba repül, vízzel a csőrében, mondván: „Megteszem a magam részét”.

„A pápa üzenete intenzitásában és egyetemességében meghaladja a szűk értelemben vett környezetvédelmet, amelyből hiányzik az átfogó és összekapcsoló látásmód. Ugyanakkor a pápa üzenete egyszerű és mindenki számára érthető” – fogalmazott a Vatikan Newsnak nyilatkozva Ottavio Maria Capparella, a szervezet képviselője.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria