Ferenc pápa a Pápai Lateráni Egyetemen: Az egyetemek neveljenek az ökológiai tudatosságra

Ferenc pápa – 2021. október 8., péntek | 19:23

A Pápai Lateráni Egyetem tanulmányi ciklust szentel az ökológia- és környezetkutatásnak. Az ünnepélyes megnyitón Ferenc pápa, Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója mondott köszöntőbeszédet.

Ferenc pápa hivatkozott a közelmúltban Bartholomaiosz pátriárkával és Justin Welby canterburyi érsekkel együtt kiadott közös nyilatkozatukra, amelyben megállapítják, hogy földünkön már nemcsak a vizek, az éghajlat vagy a talaj vannak veszélyben, hanem maga az élet is. A dokumentumot a közelgő glasgow-i klíma-csúcstalálkozóra fogalmazta meg a három vallási vezető. „Az ökológiai válsággal szemben nem elég a legfontosabb feladatok ismétlése, hanem felelősségvállalásra, konkrét cselekedetekre és hozzáértésre van szükség” – hangsúlyozzák.

Az egyetem hivatása az, hogy neveljen és felkészítsen, új utakat nyisson. Az ökológiai tudatosságra való nevelés és a közös otthonunk védelmére irányuló kutatás terén az egyetemnek nagy szerepe van. Arra hivatott, hogy elősegítse az átfogó ökológiai gondolkodást a gyönyörűséges természet védelmében. A Pápai Lateráni Egyetem új tanulmányi ciklusa az átfogó ökológia vizsgálatának találkozási pontja a keresztény egyházak, a vallásos közösségek, a hitkeresők és a nem hívők között. Az egyetem a tudományok egységének helyszíne, ahol közös otthonunk védelme az elsődleges cél vallási, ideológiai és kulturális határok nélkül – emelte ki Ferenc pápa.

Kifejtette azt is, hogy a 2030-ra kitűzött célok egyre távolabb kerülnek, mert ezek a célok ok-okozati összefüggésekhez kötődtek, megfeledkezve arról, hogy „nincs ökológia megfelelő antropológia nélkül”. Valós integrált ökológia nélkül a jelenlegi problémák nem fognak megoldódni, hanem mellettük újabbak jelennek meg. Az új tanulmányi ciklus célja, hogy az érdeklődés küldetéssé váljon egy megfelelő nevelési folyamatnak köszönhetően. Az Egyház küldetéséből fakadóan is felelősséggel tartozik mindazok iránt, akiket a környezetkárosodás sújt, és a feladata az, hogy az érdekek fölé emelkedve teljes mértékben hozzájáruljon támogatásukhoz.

A pápa beszéde végén azt kívánta a Pápai Lateráni Egyetem közösségének, hogy legyenek mindig képesek az idők jeleinek felismerésére. Ehhez nyitottságra, kreativitásra, széles körű nevelési-oktatási lehetőségekre, valamint áldozathozatalra és szolgálatra van szükség. „Arra vagyunk hivatottak, hogy minőségi munkát végezzünk egy olyan kulturális környezetben, ahol a kihívások konkrét, pontos választ és összehasonlítási képességet követelnek.”

A Szentatya Isten áldását kérte a résztvevőkre, hogy munkájuk során a szennyezés és pusztítás helyett csakis a szépség magjainak elültetését végezzék. E gondolatot a teremtett világ védelmének szentelt Laudato si’ kezdetű enciklikájában is megfogalmazta Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria