Ferenc pápa perui látogatásának első gyümölcsei

Ferenc pápa – 2018. január 26., péntek | 16:36

A perui püspökök bejelentették egy bizottság létrehozását, amely azokkal a sürgető kérdésekkel foglalkozik majd, amelyekre a Szentatya is felhívta a figyelmet január 18. és 21. közötti apostoli látogatása során.

Emberkereskedelem, a személyek kizsákmányolása, nők elleni erőszak, környezetszennyezés – többek között ezekre a témákra összpontosít az a különleges bizottság, amelyet a perui püspökök hívtak életre.

A hírt Miguel Cabrejos, Trujillo érseke jelentette be január 22-én, hétfőn egy sajtótájékoztatón, amelyet azért hívtak össze, hogy a latin-amerikai ország főpásztorai mérleget vonjanak Ferenc pápa látogatásáról és áttekintsék a helyi egyház kihívásait, amelyekkel szembe kell nézniük. Mindezt a Szentatya elhangzott beszédei alapján vizsgálták meg. A pápa által kiemelt témákkal foglalkoznak márciusban a püspöki konferencia plenáris ülésén is.

David Martínez de Aguirre Guinea püspök, a pápalátogatás médiakoordinátora a sajtókonferencián elmondta: a Ferenc pápa által Peru amazóniai régiójával kapcsolatban felvetett kérdések nagyon kemények és igen összetettek. Kiemelte ezzel kapcsolatban a pán-amazóniai szinódus jelentőségét, amelyet 2019-ben tartanak Rómában. A püspöki tanácskozás arra szolgál majd, hogy elmélyítse a Puerto Maldonadóban Ferenc pápa által kiemelt témákat az őslakos népességet illetően.

Norberto Strotmann, a perui püspöki konferencia főtitkára annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy a pápa látogatása a helyi egyház számára ne célba érkezés, hanem indulás legyen. A főpásztor köszönetet mondott a médiának a pápai út közvetítéséért.

Salvador Piniero érsek, a püspöki konferencia elnöke rámutatott, hogy Ferenc pápa perui látogatásának sikere a gondos előkészítésnek köszönhető.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria