Ferenc pápa videoüzenete: Szükség van a találkozás kultúrájára

Ferenc pápa – 2017. július 7., péntek | 10:53

Ferenc pápa július 5-én videoüzenetet küldött a Scholas Occurrentes Pápai Alapítvány Jeruzsálemi Héber Egyetemen szervezett kongresszusának zárónapjára.

A globális nevelési hálózat harmadik kongresszusa július 2-án kezdődött, egy vallásközi találkozóval együtt. Több mint hetven izraeli és palesztin, valamint más országokból érkezett fiatal gyűlt össze és ugyanennyi tanár negyvenegy egyetemről. A tanácskozáson részt vett Antonio Vincenzo Zani prelátus, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció titkára; Menahem Ben Sasson professzor, a Jeruzsálemi Héber Egyetem igazgatója és José Maria del Corral, a Scholas Occurrentes főigazgatója.

Mennyire szüksége van a találkozás kultúrájára ennek a világnak, amely időnként falakat épít és valósággá változtatja a legrosszabb rémálmot, hogy ellenségként éljünk! – fogalmaz Ferenc pápa spanyol nyelvű videoüzenetében.

A Szentatya ünnepnek nevezi ezeket a jeruzsálemi napokat, mert a résztvevők a saját különbözőségeikből kiindulva elérték az egységet, majd kiemeli a konkrét tapasztalat jelentőségét: amikor egymásra tekintünk, nincsenek válaszok, csak nyitottság van mindarra, ami nem én vagyok és így, ha egyszer megnyíltunk mások felé, megvalósul a találkozás és ebben találjuk meg a dolgok értelmét.

Mindannyiunk életének van értelme. A találkozásunknak az az értelme, hogy olyan, mintha a kitágulna a lelkünk – teszi hozzá Ferenc pápa. – Szükség van tehát az ünnepre mint az élet értelmének az emberi kifejezésére. Ekkor találjuk meg a dolgok mélyebb értelmét: egy köztünk élő érzést, amely a hála. A Scholas intézményei arra nevelnek, hogy bénító előítéletek nélkül éljünk, tudjunk álmodni és új utakat találjunk. Mi, felnőttek nem vehetjük el a gyermekektől és a fiataloktól az álmodás és a játék képességét. Ez a találkozó megtanítja, hogy a remény légkörét kell megteremteni ahhoz, hogy az álmok növekedjenek és megoszthassuk egymással álmainkat. Amikor egy álmot megosztunk egymással, az egy nép utópiájává válik, lehetőséggé, hogy egy új életmódot teremtsünk. A mi utópiánk – akik valamilyen formában a Scholashoz tartozunk – az, hogy ezzel a neveléssel létrehozzuk a találkozás kultúráját. Így a kultúrák sokszínűségét felhasználhatjuk arra, hogy elérjük a harmóniát, ami nem az egyformaság.

Mennyire szüksége van ennek az atomjaira szakadt világnak erre! Ennek a világnak, amely fél attól, ami más, és ebből a félelemből kiindulva falakat épít. Mennyire szüksége van ennek a világnak arra, hogy kilépjen önmagából és találkozzon másokkal! – videoüzenete végén Ferenc pápa köszönetet mond a jeruzsálemi találkozó résztvevőinek, amiért mertek álmodni, keresni a dolgok értelmét, és elméjüket, kezüket, szívüket adták, hogy a találkozás kultúráját valósággá tegyék.

A találkozó alapja a kereszténység, a zsidóság és az iszlám közötti párbeszéd volt. Különböző jelképes gesztusokra került sor a kongresszuson, amelyek közül az utolsó az volt, hogy a vallások közötti találkozó szimbólumaként elültettek a résztvevők egy olajfát.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria