Ferenc pápa találkozott a 38. ferences ifjúsági zarándoklat résztvevőivel

Ferenc pápa – 2018. augusztus 11., szombat | 19:40

A Szentatya augusztus 10-én, pénteken találkozott a Vatikánban a Loreto–Assisi–Róma útvonalat bejáró 38. ferences zarándoklat fiataljaival, akik 117 kilométer megtétele után érkeztek Rómába.

A Szentszék Sajtótermének Twitter-üzenete szerint Ferenc pápa három kulcsszóra hívta fel a részt vevő fiatalok figyelmét: út, öröm, hivatás. Továbbá az álszentség veszélyétől óvta őket.

A zarándoklat „út a test és a lélek számára, utazás a szépségben és az osztozásban, amely túlmutat a fáradtságon és a váratlan eseményeken”. A ferences menet tíznapos zarándoklat, amelybe Itáliából és Európából többezer fiatal kapcsolódik be. Minden évben olyan fiatalok kapcsolódnak be, akik elkötelezik magukat e spirituális úton, hogy világossággal töltsék meg lelki életüket.

Július 24-én indult útjára a 38. ferences zarándoklat Olaszország minden régiójából Assisi felé. A kezdeményezés a ferences ifjúsági pasztorációs iroda indította el. Az 1500 fiatal augusztus 2-án érkezett Szent Ferenc városába az „Assisi megbocsátás” ünnepre, amelyet a híres szent alapított 1216-ban.

A fiatalok megváltozva távoznak Assisiből – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Alessandro Martelli ferences atya. „A zarándoklat megérlel bennünk olyan fontos értékeket, mint a józanság, a befogadás, a testvériség és a másikkal való találkozás.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria