Ferenc pápa találkozott a Papi Kongregáció nemzetközi konferenciájának résztvevőivel

A Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis (A papképzés általános szabályzata) legújabb változatát 2016-ban adta ki a Papi Kongregáció A papi hivatás ajándéka címmel. A dokumentum VI. Pál pápa 1970-ben megjelent alapszabályzatát követi, melyet 1985-ben II. János Pál pápa az 1983-ban kiadott új kánonjogi kódexhez igazított.

A papképzés témája meghatározó az Egyház küldetése számára, mert a hit növelése és a hivatások jövője csak akkor lehetséges, ha vannak jól képzett papjaink – kezdte a konferencia résztvevőihez intézett beszédét a Szentatya, aki Jeremiás próféta személyes tapasztalatához kapcsolta mondanivalóját (vö. Jer 18,1–10). – A próféta az Úr indíttatására egy fazekasmester tevékenységét szemléli, aki a rosszul sikerült agyagformákat összegyúrja és újból felhasználja; megérti, hogy Izraelt az Úr keze őrzi meg, aki türelmes fazekasként bánik népével.

Ez a kép megérteti velünk – hangsúlyozta a pápa –, hogy néhány kulturális megújulás és szórványos helyi kezdeményezés nem oldja meg a képzés problémáját. Pál apostol arról ír, hogy „hivatásunkat törékeny cserépedényben hordozzuk”. Éppen ezért, ha egy jelölt nem hagyja, hogy az Úr formálja őt, akkor „elhalt pap” lesz belőle, aki tehetetlenül vonszolja magát a szolgálatában.

Ferenc pápa leszögezte, minden pap hivatása együtt dolgozni az „isteni Fazekassal” – mi nemcsak agyag vagyunk, hanem a Fazekas segédei, kegyelmének munkatársai.

A papképzésben legalább három főszereplőt ismerhetünk fel, akik mind együtt vannak a fazekasműhelyben. Az elsők mi vagyunk – kezdte a pápa a felsorolást –, ahogy a Ratio fundamentalis írja: az állandó képzésünk első és legfontosabb felelőse maga a pap. Hagyjuk, hogy Isten Jézus Krisztus érzéseire alakítson bennünket. Ennek a jegyében a papnak egy sor igent és egy sor nemet kell mondania az élete során: az emberi zaj helyett inkább a csendet és az imádságot válassza, saját művei helyett inkább támaszkodjon a Fazekas munkájára. Előre gyártott sémák helyett inkább szívének egészséges nyugtalansága vezesse, a bezárkózás helyett pedig paptestvérei közösségét válassza, tudva, hogy hivatása Jézussal és az Isten népével való találkozásból ered.

A képzés második szereplői maga a képzést végző személy és a püspök. A papképzés az Egyházon belül folyik, az Úr kezei a képzés kezdetén a papi élet formálói, így a rektor, a spirituális, a nevelők és akik a papok állandó képzésével foglalkoznak. Mindennek az élén áll a püspök, aki a Ratio fundamentalis szerint elsőként felel a hivatások felvételéért és képzéséért. Ha a püspök és a képzők nem „mennek le a fazekasműhelybe” és így nem működnek együtt az Istennel, nem tudnak jó papokat formálni – ez ugyanis különleges gondoskodást igényel, gyengéd közelséget és felelősséget a papok élete iránt – hangsúlyozta Ferenc pápa, aki a püspökök lelkére kötötte, hogy szabad szívvel keressék egymást, osszák meg a közös tapasztalataikat.

Isten népe, a konkrét élethelyzetek szövevényével együtt alkotja a „fazekaskorongot”, amin megtörténik maga a papképzés. Isten népe felé tartva, ha megérintenek bennünket és megérintjük a sebeiket, az Úr átalakítja az életünket. Isten népe között élve és bizalommal járva megtapasztaljuk az Ő felelősségüket irántunk és így az élet maga egy valódi iskolává válik – hangsúlyozta a pápa. – A papnak ugyanis a nép és Jézus között kell állnia: az Úrral fenn a hegyen, ahol a megbízást adja és a néppel lenn a völgyben, de félelem és merevség nélkül. A pap így formálódik: elkerülve a testtelen spiritualitást és az Isten nélküli, evilági elköteleződést is.

Beszéde végén Ferenc pápa a Rózsafüzér Királynője oltalmába ajánlotta a Papi Kongregáció nemzetközi konferenciájának a résztvevőit.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír