Ferenc pápa üzenetet küldött a madridi klímacsúcsra

Ferenc pápa – 2019. december 5., csütörtök | 18:56

December 2. és 13. között zajlik Madridban az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezménye aláíróinak 25. konferenciája. A megnyitó ülésen Pietro Parolin bíboros államtitkár felolvasta Ferenc pápa december 1-jén kelt, Carolina Schmidt chilei környezetvédelmi miniszterhez és a COP25 résztvevőihez intézett üzenetét.

Az éghajlatváltozás alapvető civilizációs kihívás, de a szavak és a konkrét cselekvés között még túl nagy a távolság – állapítja meg üzenetében a pápa. Arra buzdítja a klímacsúcs résztvevőit, hogy a cselekedetek kölcsönös összefüggésének tudatában mindent tegyenek meg a közös otthon megvédése érdekében, egészséges bolygót, emberhez méltó életet biztosítva a jelen és a jövő nemzedékei számára.

Ferenc pápa üzenete elején utal arra, hogy a 2015. december 12-én elfogadott párizsi megállapodás gyors hatálybalépése, a számos találkozó, amelynek az volt a célja, hogy megvitassák az emberiség egyik legfőbb kihívását, az éghajlatváltozást és meghatározzák a megállapodás megvalósításának legjobb módjait, azt bizonyította, hogy a nemzetközi közösség szereplői egyre inkább tudatára ébrednek, hogy együtt kell működniük a közös otthon védelmében. Sajnos négy év múltán el kell ismernünk, hogy ez a tudatosság még mindig meglehetősen gyenge – fogalmaz a Szentatya. – A nemzetközi közösség még nem képes arra, hogy a tudományos adatok birtokában, amelyeket az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) közelmúltban közzétett jelentése tartalmaz, megfelelő gyorsasággal cselekedjen. E tanulmányok azt mutatják, hogy a szavak nagyon távol állnak a konkrét cselekvéstől – hangsúlyozza Ferenc pápa. – Az államok jelenlegi elkötelezettségei az éghajlatváltozás enyhítése és az ahhoz való alkalmazkodás érdekében nem elegendőek a párizsi megállapodásban kitűzött célok eléréséhez.

Napjainkban egyre nagyobb egyetértést lehet tapasztalni azt illetően, hogy el kell kezdeni az átmeneti folyamatokat és a fejlődési modellek átalakítását – állapítja meg a pápa. Ösztönözni kell a szolidaritásra, és meg kell erősíteni a klímaváltozás és a szegénység elleni küzdelem közötti szoros kapcsolatokat. Ezt a tudatosságot bizonyítják a már megvalósult vagy folyamatban lévő kezdeményezések, amelyeket a kormányok, illetve helyi közösségek, a magánszektor, a civil társadalom és egyének indítottak. Továbbra is aggodalomra ad okot azonban az a kérdés, hogy e folyamatok képesek-e a tudomány által megkövetelt ütemterv szerint haladni, valamint az, hogy hogyan oszlanak meg a szükséges költségek. Ebből a szempontból komolyan fel kell tennünk magunknak a kérdést: Van-e elegendő politikai akarat, hogy őszintén, felelősségteljesen és bátran több emberi, pénzügyi és technológiai erőforrást fordítsunk az éghajlatváltozás negatív hatásainak enyhítésére, továbbá a legszegényebbek és legsebezhetőbbek megsegítésére, akik e negatív hatásoktól a leginkább szenvednek? – olvasható a pápának a madridi klímacsúcs résztvevőihez intézett üzenetében.

A Szentatya utal azon tanulmányokra, amelyek azt állítják, hogy a globális felmelegedést továbbra is lehet korlátozni. Kifejti: ehhez világos, előrelátó és határozott politikai akaratra, új folyamatra van szükség, melynek célja a pénzügyi és gazdasági befektetések átcsoportosítása azon területekre, melyek valóban megóvják az emberiséghez méltó életkörülményeket – egy „egészséges” bolygón – a jelen és a jövő számára. Mindehhez arra van szükség, hogy lelkiismeretesen gondolkodjunk fogyasztási és termelési modelljeinkről, az oktatás és figyelemfelkeltés folyamatairól, továbbá arra, hogy azok összhangban álljanak az emberi méltósággal. A méltóságnak kell a „civilizáció kihívására”, az „emberarcú” éghajlati vészhelyzetekre válaszoló cselekedeteink középpontjában állnia – szögezi le Ferenc pápa. – Használjuk ki e jelenlegi alkalmat felelős gazdasági, technológiai, társadalmi és oktatási tevékenységeink révén, annak tudatában, hogy cselekedeteink kölcsönösen függnek egymástól.

A pápa sikeres munkát kíván a COP25 résztvevőinek, buzdítva őket, hogy gondoljanak a fiatalokra, akik ma különösen érzékenyek az éghajlatváltozás „vészhelyzetéből” fakadó összetett problémákra. Nem terhelhetjük őket, hogy vállalják az előző generációk által előidézett nehézségeket – írja üzenetében Ferenc pápa. Arra szólít: adjanak lehetőséget a jelen és a jövő nemzedékeinek, hogy együttműködjenek a közös otthon megőrzése, ápolása érdekében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria