Ferenc pápa üzenetet küldött Martin Luther King napja alkalmából az emberjogi aktivista lányának

Ferenc pápa – 2021. január 19., kedd | 20:59

Január harmadik hétfőjén – idén január 18-án – tartják az Egyesült Államokban a Martin Luther King-napot, emléket állítva az amerikai baptista lelkésznek, az afroamerikai polgárjogi mozgalom kiemelkedő alakjának. Ferenc pápa ebből az alkalomból üzenetet küldött Martin Luther King lányának, Bernice Albertine Kingnek.

Bernice Albertine King maga is elkötelezett aktivista és az atlantai King Központ elnöke. A pápa üzenetében köszöntését és áldását küldi a megemlékezés résztvevőinek.

A mai világban – írja a Szentatya –, amikor egyre több kihívás elé állítanak minket a társadalmi igazságtalanságok, a megosztottság és a konfliktusok, melyek akadályozzák a közjó megvalósítását, továbbra is aktuális Martin Luther King álma, hogy minden ember harmóniában és egyenlőségben éljen, amit az erőszakmentességen és a béke eszközein keresztül kell elérni.

Idézve Fratelli tutti kezdetű enciklikájából, a pápa ismételten emlékeztet: mindegyikünk hivatása az, hogy a béke kézművesei legyünk, az egységet kell keresnünk, és nem a megosztást, ki kell irtanunk a gyűlöletet, nem pedig őrizni azt, és meg kell nyitni a párbeszéd útjait. Ezáltal képesek leszünk nem idegenként, hanem felebarátként tekinteni egymásra, a Mindenható gyermekeinek közös méltóságából fakadó igazságban. Csak a mindennapos szüntelen fáradozásunkkal válthatjuk valóra ezt az elképzelést. Lehetséges együttműködni azért, hogy létrehozzuk az igazságosságon és a testvéri szereteten alapuló közösséget – hangsúlyozza a pápa.

Tavaly júniusban, a függetlenség napja előtt a vatikáni média interjút készített Bernice Albertine Kinggel, aki kiemelte az összhangot apja és Ferenc pápa között.

Bernice King – aki 2018-ban találkozott Ferenc pápával – emlékeztetett a Szentatya felhívására, hogy ne az erőszak útját válasszuk, mert az önpusztításhoz vezet. Ezzel kapcsolatban elmondta: „Az általunk használt eszközöknek összhangban kell lenniük a célunkkal. Ha pedig a célunk a béke, akkor azt semmiképp nem érhetjük el erőszakos módszerekkel. Ez – tette hozzá az aktivista – megegyezik apám gondolatmenetével. Ha az erőszakmentességet választjuk, akkor előrébb jutunk egy igazságosabb, egyenlőbb, emberibb és békésebb világ építésében.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria