Ferenc pápa vasárnap délben: Isten a legjobbat akarja nekünk, azt akarja, hogy boldogok legyünk!

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia evangéliuma a kánai menyegző epizódját beszéli el, ahol Jézus a vizet borrá változtatja a házaspár örömére. Az elbeszélés a következőképpen zárul: „Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában: kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hinni kezdtek benne” (Jn 2,11). Megjegyezzük, hogy János evangélista nem csodáról beszél, vagyis nem olyan elképesztő és rendkívüli eseményről, amely csodálkozást vált ki. Azt írja, hogy Kánában jel történik, amely felébreszti a tanítványok hitét. Feltehetjük tehát a kérdést: mi egy „jel” az evangélium szerint?

A jel olyan jelzés, amely Isten szeretetét tárja fel, vagyis nem a cselekedet erejére hívja fel a figyelmet, hanem az azt kiváltó szeretetre. A jel tanít nekünk valamit Isten szeretetéről, aki mindig közeli, gyengéd és könyörületes. Az első jel akkor történik, amikor két friss házas nehéz helyzetbe kerül életük legfontosabb napján. A lakodalom kellős közepén elfogyni látszik egy lényeges dolog, a bor, és fennáll a veszély, hogy a vendégek kritikája és elégedetlensége közepette kialszik az öröm. Képzeljük el, hogyan folytatódna egy lakodalom csak vízzel! Borzalmas lenne, a házaspár nagyon felsülne!

A Szűzanya az, aki észreveszi a problémát, és diszkréten felhívja rá Jézus figyelmét. Feltűnés nélkül, szinte észrevétlenül avatkozik be. Minden a háttérben, a „színfalak mögött” zajlik: Jézus azt mondja a szolgáknak, hogy töltsék meg a korsókat vízzel, amelyből aztán bor lesz. Így cselekszik Isten: közelien és diszkréten. Jézus tanítványai észlelik ezt: látják, hogy neki köszönhetően a lakodalom még szebb lett. Jézus viselkedésmódját is látják, az ő rejtőző szolgálatát –

Jézus ilyen: rejtőzve segít, szolgál bennünket a bajban

–, olyannyira, hogy aztán a dicséretet a jó borért a vőlegény kapja. Senki sem vett vette észre, mi történt, csak a szolgák tudják. A hit magja így kezd el kifejlődni bennük, vagyis kezdik elhinni, hogy Jézusban Isten, Isten szeretete van jelen.

Jó belegondolni, hogy az első jel, amelyet Jézus tesz, nem egy rendkívüli gyógyítás vagy csoda a jeruzsálemi templomban, hanem egy olyan gesztus, amely hétköznapi emberek egyszerű és konkrét szükségletét elégíti ki, egy bizalmas gesztus, mondhatni „lábujjhegyen”, diszkréten, csendben végbevitt csoda.

Ő készen áll, hogy segítsen nekünk, hogy felemeljen bennünket! És ha figyelünk ezekre a „jelekre”, meghódít bennünket az Ő szeretete, és tanítványai leszünk.

De van egy másik jellegzetes vonása is a kánai jelnek. A lakoma végén általában a kevésbé jó bort adták. Ez ma is így van, az emberek ekkor már nem nagyon tudnak különbséget tenni jó bor és kissé felhígított bor között. Jézus viszont gondoskodik arról, hogy a lakoma a legjobb borral érjen véget. Ez azt üzeni nekünk jelképesen, hogy

Isten a legjobbat akarja nekünk, azt akarja, hogy boldogok legyünk.

Nem szab határokat, és nem kér tőlünk kamatot. Jézus jelében nincs helye hátsó szándékoknak, a házaspárral szembeni követeléseknek. Nem, az öröm, melyet Jézus a szívünkben hagy, teljes és érdekmentes! Nem felhígított öröm!

Egy olyan gyakorlatot szeretnék javasolni, amely nagyon jót tehet nekünk. Próbáljuk meg ma átkutatni az emlékeinket, hogy megkeressük azokat a jeleket, amelyeket az Úr tett az életünkben. Mindenki tegye fel magának a kérdést: milyen jeleket tett az Úr az életemben? Milyen jelek utalnak az ő jelenlétére? Jeleket tett, hogy megmutassa nekünk, hogy szeret bennünket. Gondoljunk arra a nehéz helyzetre, amikor Isten megtapasztaltatta velünk az Ő szeretetét… És tegyük fel magunknak a kérdést: milyen diszkrét és figyelmes jelekkel éreztette meg velem az Ő gyengédségét? Mikor éreztem legközelebb magamhoz az Urat, mikor éreztem meg az Ő gyengédségét, könyörületét? Mindannyiunk élettörténetében vannak ilyen pillanatok. Keressük meg ezeket a jeleket, idézzük emlékezetünkbe őket. Hogyan fedeztem fel az ő közelségét? Hogyan maradt nagy öröm a szívemben?

Éljük át újra azokat a pillanatokat, amikor megtapasztaltuk az Ő jelenlétét és Mária közbenjárását!

Ő, az Anya, aki, mint Kánában, mindig figyelmes, segítsen nekünk, hogy megbecsüljük Isten jeleit életünkben!

A Szentatya szavai az Úrangyala alimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Szeretném kifejezni közelségemet a Brazília különböző térségeiben az elmúlt hetekben lezúduló heves esőzések és áradások által sújtott emberekhez. Különösen imádkozom az áldozatokért és családjaikért, valamint azokért, akik elvesztették otthonukat. Isten támogassa mindazok erőfeszítéseit, akik segítséget nyújtanak!

Január 18. és 25. között kerül sor a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahétre, mely idén a bölcsek tapasztalatát kívánja visszatükrözni, akik keletről érkeztek Betlehembe, hogy tiszteletüket tegyék a Messiás Király előtt.

Mi, keresztények is, felekezeteink és hagyományaink sokféleségében zarándokok vagyunk a teljes egység felé vezető úton, és annál közelebb kerülünk célunkhoz, minél inkább Jézusra, a mi egyetlen Urunkra szegezzük tekintetünket.

Az imahéten fáradozásainkat és szenvedéseinket is ajánljuk fel a keresztények egységéért!

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és különböző országokból érkezett zarándokok! Külön üdvözlöm a „Girasoli della Locride” csoportot, melynek tagjai Locriból érkeztek családtagjaikkal és vezetőikkel.

Áldott, szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír