Ferenc pápa videoüzenetet küldött az argentin Mária-év lezárására

Ferenc pápa – 2020. december 10., csütörtök | 14:46

Egy évvel ezelőtt hirdette meg az Argentin Püspöki Konferencia a nemzeti Mária-évet, melynek lezárására Ferenc pápa december 8-án, kedden rövid videoüzenetben köszöntötte a szülőhazájában élő híveket.

„Ma zárul a nemzeti Mária-év, melynek során a világjárvány ellenére, a megszorításokat figyelembe véve követtük az eseményeket, melyeket a Szűzanya, édesanyánk tiszteletére tartottak.

Ahhoz a sok hívőhöz társulok én is, akik ma ünneplik a nemzeti Mária-év lezárását. Imádkozom értetek, és kérem, hogy ti is imádkozzatok értem. Ne felejtsétek el, hogy Mária anya és tanítvány. Jézus Anyja, aki elhozta nekünk a világba Jézust. Ő egy tanítvány, az első, aki követi Jézust, hogy engedelmesen megtegye azt, amit Jézus mond. Mária mint anya és tanítvány kísérjen minket a mindennapok során. Kérlek, imádkozzatok értem, én is ezt teszem értetek. Áldjon meg benneteket az Isten, az Atya, a Fiú és Szentlélek. Ámen!” – szól Ferenc pápa videoüzenete, melyet az argentin Mária-év lezárására küldött.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria