Ferenc pápa a római Viterbói Szent Kriszpin-plébániára látogat március elején

Ferenc pápa – 2019. február 28., csütörtök | 13:23

A Szentatya az olasz főváros egyik északi városnegyedében, Labaróban található egyházközséget keresi fel március 3-án.

„Nagy a készülődés, nagyon várjuk a pápát. Mindenki besegít, hogy családiasabbá tegyük az otthonunkat” – nyilatkozta Luciano Cacciamani, a Viterbói Szent Kriszpinről elnevezett római egyházközség plébánosa. Hozzátette: „Számunkra a találkozás a pápával a bátorítás jele, hogy egyre többet tegyünk és egyre jobban végezzük munkánkat, ne érezzük magunkat elszigetelve. Jó alkalom arra is, hogy újra közeledjenek a hithez azok, akik esetleg eltávolodtak tőle.”

Ferenc pápa március 3-án, vasárnap délután 4 óra körül érkezik meg a római plébániára. Angelo De Donatis bíboros, a pápa római helynöke és Guerino Di Tora, Róma északi részének segédpüspöke, valamint a helyi plébános és káplánja fogadja, a plébánián szolgáló papokkal együtt. A Szentatya találkozik a gyermekekkel, akik elsőáldozásra és bérmálkozásra készülnek, illetve a többi hittanos fiatallal; majd a keresztelésre készülő gyermekek szüleivel.

Ezután a plébániai karitászcsoport és a Sant’Egidio közösség által támogatott közel harminc hajléktalannal és az önkéntesekkel tölt egy kis időt. A délután folyamán a betegeket és a fogyatékkal élőket is köszönti Ferenc pápa; illetve találkozik a plébánián szolgálatot teljesítő papokkal. A szentmise bemutatása előtt néhány hívet meggyóntat. A templom előtt óriáskivetítőn követhetik majd a szertartást azok, akik a nagy érdeklődés miatt nem jutnak be az épületbe.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria