Ferenc pápa XII. Piusz nyomán: Elvész a bűn tudata

Átlagos, nyugodt élet; egy szív, amelyik nem indul meg még a legsúlyosabb bűnök előtt sem; világiasság, amelyik megfoszt a képességtől, hogy meglássuk az elkövetett rosszat – így kommentálta a pápa a Sámuel második könyvéből vett napi olvasmányt (2Sám 11,1–4a.5–10a.13–17), amelyben Dávid, hogy házasságtörését leplezze, megöleti Uriást. A Szentatya elidőzött Dávid bűneinél: a népszámlálás és Uriás ügye, akit megölet, miután teherbe ejtette feleségét, Betsabét. Dávid a gyilkosságot választja, mert nyomorúságosan kudarcot vall a terve, hogy a házasságtörés után rendbe tegye a dolgokat.

De hogy lehet, hogy a nagy Dávid, aki szent, és oly sok jó dolgot cselekedett, aki annyira egy volt Istennel, képes volt ilyet tenni?! Ez nem egyik napról a másikra megy végbe. A nagy Dávid szép lassan belecsúszott – fogalmazott Ferenc pápa.

Vannak pillanatnyi bűnök: a harag bűne, egy sértés, amit nem tudok kontrollálni; de vannak olyan bűnök, melyekbe lassan csúszunk bele, a világiasság szellemével, ami odavezet, hogy normálisnak érezzük, ha ilyet teszünk. Egy gyilkosságot...

Lassan – emelte ki a pápa. – A bűn apránként keríti hatalmába az embert, kihasználva kényelmességét. Mi mind bűnösök vagyunk. Olykor pillanatnyi bűnöket követünk el: haragra gerjedünk, megsértünk valakit, aztán megbánjuk. Néha azonban hagyjuk, hogy belecsússzunk egy olyan életállapotba, ahol ez normálisnak tűnik. Például normálisnak tűnik nem annyit fizetni a bejárónőnek, amennyit kellene, vagy csak a felét adni a mezőgazdasági dolgozóknak. Látszólag jó emberek, minden vasárnap elmennek misére, kereszténynek mondják magukat. De hogyhogy ezt teszed? Belecsúsztál egy olyan állapotba, ahol nem tudatosul benned a bűn. Ez korunk egyik baja. XII. Piusz mondta, hogy elvész a bűn tudata. Mindent lehet…, a végén pedig egy élet kell, hogy megoldjunk egy problémát.

Ezek nem a régmúlthoz tartozó dolgok – figyelmeztetett a Szentatya. – Nemrég Argentínában fiatal rögbijátékosok halálra verték egy társukat egy éjszakai buli után. Fiúk, akik farkasfalkává változtak. Ez az eset sok kérdést vet fel a fiatalok nevelésével, a társadalommal kapcsolatban.

Időnként szükség van egy pofonra az élettől, hogy megtorpanjunk, megállítsuk a lassú belecsúszást a bűnbe. Szükség van egy olyan emberre, mint Nátán próféta, akit Isten Dávidhoz küldött, hogy rámutasson a hibájára.

Gondoljuk most végig, mi milyen lelkiállapotban éljük az életünket. Odafigyelek? Szükségem van mindig valakire, aki megmondja az igazat; vagy nem, azt hiszem, hogy nem? Meghallgatom barátaim intését, a gyóntatóm, férjem, feleségem, gyerekeim dorgálását, ami kicsit segít rajtam? Dávid, a szent Dávid király történetét végignézve tegyük föl magunknak a kérdést: ha egy szent képes volt így elbukni, vigyázzunk, testvéreim, mert velünk is megtörténhet! Kérdezzük meg magunktól: mi milyen légkörben élünk?

„Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy mindig küldjön egy prófétát – lehet az a szomszéd, a gyerekem, az anyukám, az apukám –, aki kicsit pofon üt, amikor kezdünk belecsúszni ebbe a légkörbe, ahol úgy tűnik, hogy minden megengedett!” – fohászkodott homíliája végén Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír