Isten szeretete Jézusban látható – Francia lelkiségi mozgalmak képviselőit fogadta a pápa

Ferenc pápa – 2019. december 14., szombat | 14:43

Ferenc pápa december 13-án fogadta az Isteni Irgalmasságnak szentelt francia társulatok, kongregációk és egyházi mozgalmak tagjait, megköszönve látogatásukat, amelyre római zarándoklatuk keretében került sor.

A Szentatya örömmel állapította meg, hogy Franciaországban sokan válaszoltak felhívására, miszerint az új evangelizáció távlatában döntő, hogy az Egyház elsőként élje meg az irgalmasságot és tegyen róla tanúságot. Az a vágy egyesíti a francia társulatok tagjait, hogy karizmáik különbözősége révén megismertessék az irgalmasság örömét a világgal, vagyis a létbizonytalanságban élőkkel, a menekültekkel és migránsokkal, a betegekkel, a bebörtönzöttekkel, a fogyatékkal élőkkel, a sebzett családokkal. Különbözőségük kifejezi azt a tényt, hogy Isten számára nem létezik olyan emberi szegénység, amelyet ne akarna megérinteni, megsegíteni.

A pápa idézett Misericordiae vultus kezdetű bullájából, amellyel 2015. április 11-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapjának vigíliáján meghirdette az irgalmasság rendkívüli jubileumi évét: „Az Egyháznak az a küldetése, hogy hirdesse Isten irgalmasságát, az evangélium dobogó szívét, melynek általa kell eljutnia minden ember szívéhez és elméjéhez” (12). Isten szeretete számunkra nem elvont szó, Jézus Krisztusban vált láthatóvá, kézzelfoghatóvá. Ezért „a keresztény ember irgalmas szeretetének is ugyanezen a hullámhosszon kell mozognia” (uo., 9).

Tanúskodjatok az evangelizálás öröméről, hirdetve Isten irgalmasságát és terjesszétek az irgalmasság kultúráját, amelyre a világnak sürgető szüksége van – hangzott a pápa buzdítása. Végül Admirabile signum kezdetű apostoli levelére utalva, arra kérte a francia társulatok zarándokait, hogy a karácsonyi készülődés időszakában szemléljék a „csodálatos jelet”, a betlehemi jászolt, és kövessék Isten Fiát az alázatosság, a szegénység, az önkiüresítés útján, szolgálják őt a szükséget szenvedő testvérekben.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria