Kiengesztelődött Ferenc pápa és a szilveszterkor erőszakoskodó zarándok

Ferenc pápa – 2020. február 6., csütörtök | 15:47

A VI. Pál teremben tartott általános audiencián január 8-án Ferenc pápa néhány szót váltott azzal a nővel, aki szilveszterkor olyannyira megszorította a kezét és megrántotta a karját, hogy a Szentatya rácsapott a kezére, hogy ki tudjon szabadulni a szorításból.

Mindez a Szent Péter téren történt, a szilveszter esti ima után, amikor Ferenc pápa szokása szerint körbejárván üdvözölt a tömegből néhány embert. Az eseményt rögzítő videón – amely valósággal elárasztotta a közösségi oldalakat – jól látható, hogy Ferenc pápa arcán végigfut a fájdalom, miközben igyekszik visszanyerni az egyensúlyát; a nő kezét ellöki, enyhén rácsapva. Ezt követően a biztonsági szolgálat embere megragadja a nő karját, és hátralöki a kordon mögé.

Újév napján, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa az esetre célozva arról beszélt, hogy a szeretet türelmessé tesz. Kiemelte: „Sokszor elveszítjük a türelmünket. Én magam is, és bocsánatot kérek, mert tegnap rossz példát mutattam.”

Január 8-án valósult meg a korábbinál sokkal barátságosabban alakuló találkozás – olyan keretek között, mint az első alkalommal: a Szentatya körbejárt az audiencián részt vevő emberek között, és ahogy szokott, kezet fogott egyesekkel. Néhány buzgó hívő Péter utódának gyűrűjét is megcsókolja; van, akivel néhány szót is vált a pápa. Ez alkalommal Ferenc pápa és a korábbi találkozásukkor neki fájdalmat okozó nő megbékélt egymással – egy pap közvetítésével, aki tolmácsolt nekik. A Szentatya és a hölgy kezet fogtak egymással. Mindketten mosolyogtak.

Forrás és fotó: Aleteia.org; Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria