Kilencnapos gyász Caracasban – A pandémia áldozata lett Jorge Urosa Savino venezuelai bíboros

Ferenc pápa – 2021. szeptember 28., kedd | 19:27

Augusztus vége óta intenzív osztályon kezelték a 79 éves főpásztort, aki szeptember 23-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Ferenc pápa táviratban fejezte ki részvétét a caracasi érsekségnek. A venezuelai püspöki testület közzétette Jorge Urosa Salvino bíboros, emeritus caracasi érsek búcsúlevelét.

Ferenc pápa táviratot küldött Baltazar Enrique Porras Cardozo bíborosnak, méridai érseknek, a caracasi érsekség apostoli adminisztrátorának, aki szeptember 23-án kilencnapos gyászt rendelt el a főegyházmegyében.

A pápa részvétét fejezi ki az „önzetlen pásztor”, Caracas emeritus érsekének halála miatt, aki életét hűségesen Isten és az Egyház szolgálatába állította. A Szentatya örök nyugodalmat kíván Urosa Savino bíborosnak, az Úr Jézus fogadja be dicsőségébe – fohászkodik, majd apostoli áldását küldi a feltámadt Úr keresztény reményének jeleként.

Urosa Savino bíboros halálával 218-ra csökkent a bíborosi kollégium létszáma, akik közül 121 pápaválasztó, illetve 97 a nem választó bíboros.

Jorge Liberato Urosa y Savino 1942-ben született Caracasban, 1967-ben szentelték pappá. 13 esztendőn át, 2005 és 2018 között vezette a Caracasi Főegyházmegyét. 2006-ban kapott bíborosi kinevezést XVI. Benedek pápától; ő lett a bíborosi kollégium ötödik venezuelai származású tagja. 2011-ben a Venezuelai Püspöki Konferencia tiszteletbeli elnökévé választották.

Urosa Savino bíboros halálhírének bejelentése után nem sokkal a venezuelai főpásztorok közzétették a bíboros utolsó levelét, amelyet az intenzív osztályra szállítása előtt írt. Ebben elmondja, hálás a hivatásáért, és bocsánatot kér mindenkitől, akit akaratlanul, akár mulasztással megbántott.

A venezuelai bíboros búcsúlevelében is kiállt hazája népének jogaiért, az őket megillető szabadságért és igazságért. Hangsúlyozta, hogy mindig az alkotmánnyal összhangban emelt szót, és hogy az állampolgárok abban kinyilvánított jogait egyetlen kormány sem veheti semmibe. Püspöktársait az egységre intette, és arra, hogy „hiábavaló illúziók” helyett Isten dicsőségét keressék és a nép evangelizációjára törekedjenek.

Forrás: Vatikáni Rádió; Vatican News; National Catholic Reporter

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria