Mária kisimítja az élet fonalát – Ferenc pápa lezárta a májusi imamaratont

Ferenc pápa – 2021. június 1., kedd | 20:12

Ferenc pápa május 31-én a Vatikáni Kertekben az augsburgi Csomóoldó Boldogasszony-kép másolata előtt a rózsafüzér elimádkozásával zárta le a Szűzanyának szentelt hónapban tartott imamaratont.

Miként azt korábban hírül adtuk: a világ Mária-kegyhelyei május minden napján az ősegyház mintájára együtt emelték fel könyörgő szavukat Istenhez, Szűz Mária közbenjárását kérve, hogy megszűnjön a világjárvány s újrainduljon a társadalmi és a gazdasági élet.

Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa szervezésében megvalósult programsorozat az élő közvetítések révén valójában az egész világra kiterjedt, és napról napra milliók követték a világ leglátogatottabb kegyhelyein tartott imádságokat.

A vatikáni záró eseményen papok, szerzetesek, cserkészek vettek részt, hogy Ferenc pápa vezetésével imádkozzák a Vatikáni Kertek lourdes-i barlangjánál a rózsafüzért.

Az imádság után Ferenc pápa rövid beszédet tartott. Megköszönte az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának, hogy megszervezte a programsorozatot, valamint a kegyhelyeknek, hogy bekapcsolódtak az imádságba. A pápa rámutatott: a kommunikációs eszközök segítségével emberek milliói együtt emelhették fel könyörgésüket Isten Szent Anyjához.

„Kérjük továbbra is az Úr kegyelmét, hogy védelmezze az egész világot a világjárványtól, és hogy kivétel nélkül mindenkinek legyen lehetősége hozájutnia az oltáshoz.  Jó estét, köszönöm, és kérem, hogy imádkozzatok értem” – zárta a beszédét Ferenc pápa.

A Csomóoldó Boldogasszony kegyképét az augsburgi Sankt Peter am Perlack-templomban őrzik. Az 1700-as évek óta köztiszteletnek örvendő, velencei stílusban festett barokk oltárkép közel két méter magas; Johann Georg Schmidtner alkotása, akit Hieronymus Ambrosius Langenmantel kanonok bízott meg a kép elkészítésével.

Másolatát Ana Maria Berti festőművésznő készítette és Bertram Johannes Meier augsburgi püspök kísérte a Vatikánba, hogy a rózsafüzért a kegykép előtt imádkozzák a májusi imamaraton végén.

A kép a Szűzanyát ábrázolja, jobbján egy angyal nyújt neki egy csomókkal teli szalagot, amit Mária kibogoz. A Jelenések könyvének látomása alapján Szűz Mária lába alatt a holdsarló, miközben eltapossa a gonoszt jelképező kígyót a Teremtés könyvének jövendölése értelmében (Ter 3,15).

A kép alján Tóbiás látható, amint úton van kedvese felé, az őt védelmező Rafael angyal kíséretében. Mellette halad a kutya, mely Isten hűségét jelképezi. Szűz Mária fejét tizenkét csillagos korona ékesíti a győzelem jelképeként. A Jelenések könyvének tizenkét csillagos koronája, amit a sárkánnyal küzdő állapotos asszony, Szűz Mária, az Egyház anyja visel, a kegyelem teljességét is jelenti, amit Mária Istentől ajándékként és küldetésként is kapott. Mária kék köpenye hagyományosan a mennyei, az égi szférát jelképezi, ruhájának vörös színe pedig a földre, az emberi dimenzióra utal.

Mária jobbján egy angyal nyújtja a Szűzanyának az emberiség gondjai és bajai által összecsomózott szalagot. Ő pedig kézbe véve türelmesen kibogozza, megtalálva a módot a problémák megoldására. Tekintete arra bíztat, hogy őrá nézzünk és ne a számtalan csomóra. Másik oldalán egy másik angyal fogja a kezébe a Mária által kisimított életfonalat. A szalag csomós oldalának alján sötétség gomolyog, míg a csomótlan alatt kibomlik a táj, feltűnik az Isten városa, amiben ki-ki a saját Augsburgjára találhat. Tóbiás is odatart.

A hagyomány szerint a megrendelő augsburgi kanonok nagybátyjának házassága válságba került, de a Szűzanya közbenjárása révén sikerült kibogoznia a hitvesi szeretet összekuszálódott szálait. Erre az imameghallgatásra utal a képen a Tóbiás-jelenet.

A csomóoldás szimbóluma már az Egyház történetének elején megjelent. Lyon vértanú püspöke, Szent Iréneusz 200 körül írta: „Éva engedetlensége által megkötötte a boldogtalanság csomóját az emberiség számára, ám ezzel szemben Mária – az engedelmessége által – kioldozta azt”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria