Mario Zenari bíborosi kinevezése után is szíriai apostoli nunciusként szolgál

Ferenc pápa – 2016. október 11., kedd | 9:55

Az október 9-i Úrangyala imádság alkalmával Ferenc pápa az új bíborosok között elsőként jelentette be a szíriai apostoli nuncius, Mario Zenari érsek nevét.

Mario Zenari a november 19-i konzisztórium után is szíriai apostoli nunciusként folytatja munkáját. Ez az első alkalom, hogy egy apostoli nuncius a szolgálati helyén marad bíborossá kreálását követően.

A pápai bejelentés után Zenari érsek a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában kifejtette: ez a bíborosi kinevezés Szíriának, a szíriai áldozatoknak és a szír lakosságnak, a sok szenvedő gyermeknek szól. Mario Zenari rámutatott arra, hogy a Szentatya a béke helyreállítására vonatkozó üzenetét a bíborossá kreálás eseményével kívánja hangsúlyozni. A bíborosi kinevezéssel ugyanakkor megerősítette biztatását a nunciusi küldetéséhez.

Mario Zenari a venetói Villafranca di Veronában született 1946-ban. 1970-ben szentelték pappá. Kánonjogból szerzett diplomát. 1999. július 12-én II. János Pál pápa Elefántcsontpart és Niger apostoli nunciusává nevezte ki, majd tizenkét nappal később, július 24-én a Burkina Fasó-i nunciatúra vezetését is rábízta. 2004-ben a Srí Lanka-i nunciatúra élére került. XVI. Benedek pápától 2008-ban kapta a szíriai apostoli nunciusi kinevezést.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: La Stampa

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria